Egyre többet fizetnek a bajba került adósok

2019. szeptember 3. A behajtóhoz került adósok befizetései a tavalyi évhez képest 11 százalékkal emelkedtek – állapította meg az EOS. A kintlévőség-kezelő cég kutatása szerint a bajba kerültek között megemelkedett a középkorúak, illetve még idősebbek aránya.

Az EOS-csoport több százezer Magyarországon kezelt fedezetlen ügyet megvizsgálva arra jutott, hogy az átlagos befizetések értéke egy év alatt 11 százalékot emelkedett. Mint közleményükben leírták, a legmagasabb átlagos befizetés a banki tartozásokra jut. A hitelintézeti törlesztő átlag 27,3 ezer forint, a telefontartozásokra ugyanakkor 17,5 ezer, a rezsiből felhalmozott kinnlevőség rendezésére pedig 15,7 ezer forint jut havonta.

A felmérésben áttekintették az adósok életkorát is. Az eredmények szerint az adósok több mint fele a középkorú (40-59 éves) lakosságból kerül ki. A 20-39 évesek aránya 29 százalék. A tartozók közül minden ötödik már 60 feletti.

Az arányok az előző felméréshez képest némiképp módosultak. A középkorú adósok száma 2 százalékpontot, a 60 év felettiek aránya 1 százalékpontot emelkedett, míg a 20-39 év közöttiek aránya jelentősen, mintegy 3 százalékponttal csökkent. Ez az EOS szerint arra utalhat, hogy a fiatalabb korosztály egyre nagyobb tudatossággal kezeli pénzügyeit, és igyekszik tartozásait mielőbb törleszteni.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok