Érdekes részletek derülnek ki az ítéletekből

Elbukhat-e az adósmentés?

Fotó: Fővárosi Törvényszék
2014. szeptember 15. Már két bíró is az Alkotmánybírósághoz fordult, indítványozva az adósmentő törvény, illetve egyes rendelkezéseinek megsemmisítését. A parlamenthez benyújtott elszámoltatási törvény indoklása szerint viszont éppen a jogalkotás szolgálja az alkotmányosságot. A kormány gyorsított, de a határidők alapján még több forgatókönyv is elképzelhető.

Az Eger és Környéke Takarékszövetkezet pere már korábban az Alkotmánybíróságnál (Ab) kötött ki. Azt, hogy a bíró pontosan miket kifogásolt az adósmentő törvénnyel kapcsolatban, korábbi cikkünkben részletesen taglaltuk. Nemrégiben megérkezett a következő alkotmányossági aggályokat tartalmazó végzés is. Az OTP Bank és Jelzálogbank ügyét egyaránt az Ab-hez továbbították. A bíró szerint az adósmentő jogszabály rendelkezései azért ütköznek az Alaptörvénybe, mert sértik a jogállamiság elvének részét képező jogbiztonságot, a normavilágosság elvét, valamint a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütköznek. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a kellő felkészülési idő hiánya miatt sérült a tisztességes eljáráshoz való jog - ennek keretében a fegyveregyenlőség és az anyagi igazság érvényre jutásának követelménye –, valamint a jogorvoslati jog.

Az ítéleteket böngészve már korábban is találtunk olyant, amelyben elmarasztaltak a kamatot egyáltalán nem emelő takarékot, másutt pedig nem fogadták el, hogy a kamat követte a pénzpiaci mozgásokat. Az újabb döntésekben is látható némi disszonancia. Ugyanúgy elítélték például azt az intézmény, amely egyáltalán nem határozott meg kamatperiódust, mint azt, ahol ki tudták mutatni, hogy csak a forrásköltségek drágulását követték. A Szabolcs takarék egyszer emelt kamatot erre hivatkozva, de ez az érvelés sem hatotta meg a bíróságot. Kimondták: az egyoldalú szerződésmódosításra lehetőséget adó feltételek túl általánosan voltak megfogalmazva, így a fogyasztók nem láthatták, hogy ez milyen mértékben befolyásolhatja kötelezettségüket.  Az már látszik, hogy a bírák a feltételek inflációhoz kötését tartja csak elfogadhatónak.
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) az MTI-vel közölte, hogy az adósmentő törvény mindenben megfelel az alaptörvény előírásainak. Azt is elmondták, hogy ezt le is írják az Ab-nek. Az elszámolási szabályokról benyújtott törvényjavaslat indoklása is kitér az alkotmányosság kérdésére. Azzal érvelnek, hogy az elszámolás általános szabályainak hiányában а bíróságokra hárulna а feladat, hogy az elszámolási kérdéseket rendezzék. Több százezer szerződés esetében pedig – ez olvasható az indoklásban – alkotmányosan is indokolttá teszi а jogalkotó beavatkozását.

A szabályok betartása nem elég


Ami a szerződések átvizsgálást illeti, abban most sem látszik minden rendben levőnek. Tény ugyanis, hogy a benyújtott irattömegek (lásd képünket) összevetve a határidőkkel még azt is valószínűtlenné teszik, hogy a bírák el tudták olvasni az anyagokat. Az eddig megjelent ítélet-kivonatok (a döntésekről lásd táblázatunkat!) alapján is inkább valamiféle statáriális, semmint megalapozott ítélkezés képe rajzolódik ki.

Az MKB bank perében megállapították, hogy a hitelintézet valamennyi vizsgált időszakban tételesen meghatározott oklista alapján adott lehetőséget a szerződések egyoldalú módosítására. Ezt 2009. december 31-ig a bank maga állította össze, 2010. január 1. napját követően a Magatartási Kódexben elfogadottakat, míg 2012. június 1-től az erről szóló kormányrendeletben foglaltakat alkalmazta. A bíróság szerint nem elfogadható, hogy változtatás és egyediesítés nélküli építették be üzletszabályzataikba az előírásokat. Amúgy szinte minden bank érvelésében szerepelt, hogy a hatályos szabályok szerint jártak el.

Az Alkotmánybíróságtól szinte senki nem számít a törvénnyel szembeni ellenlépésekre. Mint jogászoktól megtudtuk, erre az eljárásra azért van szükség, hogy minden magyarországi jogorvoslati lehetőséget kimerítve nemzetközi fórumhoz lehessen fordulni. Ha ez teszik (amit már több bank is kilátásba helyezett), akkor az adósoknak nincs aggódni valójuk. Mire azok a perek lezajlanak, ők már megkapnak minden visszatérítést. Ha viszont mégis – akkor is, ha csak az önkormányzati választások után – lépbe az Ab, az megakaszthatja a folyamatokat. A törvény alapján készített elszámolásokat ugyanis 2015. január 15. és november 30. között küldik majd meg az ügyfeleknek, attól függően, hogy folyik-e per vagy sem.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Devizaperes törvényszéki ítéletek

IntézményIdőpontBíróság döntése
Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet2014.08.22A keresetet elutasították
Milton Hitelezési 2014.08.25Megállapították a tisztességtelenséget
AXA Bank2014.08.27Megállapították a tisztességtelenséget
Alba Takarékszövetkezet2014.08.29Megállapították a tisztességtelenséget
EvoBank2014.09.02Megállapították a tisztességtelenséget
Széchenyi István Hitelszövetkezet2014.09.03Megállapították a tisztességtelenséget
Magyar Cetelem Bank2014.09.03Több időszakban is tisztességes volt a szerződés
UCB Ingatlanhitel2014.09.04Részleges (2010-től a díjemelésekre vonatkozó) tisztességesség
Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet2014.09.05Megállapították a tisztességtelenséget
Eger és Környéke Takarékszövetkezet2014.09.05Az Alkotmánybíróságnál landolt az ügy
PSA Finance (jogutód Retail Prod)2014.09.08Megállapították a tisztességtelenséget
K&H Bank2014.09.09Hét díjkikötés tisztességes, minden más tisztességtelen
MKB Bank2014.09.09Megállapították a tisztességtelenséget
Erste Bank2014.09.10Megállapították a tisztességtelenséget
Raiffeisen Bank2014.09.10Megállapították a tisztességtelenséget
Raiffeisen Lízing2014.09.10Megállapították a tisztességtelenséget
MKB Euroleasing Autóhitel2014.09.10Megállapították a tisztességtelenséget
MKB Euroleasing Autólízing2014.09.10Megállapították a tisztességtelenséget
Környe-Bokos Takarékszövetkezet2014.09.11Megállapították a tisztességtelenséget
Sopron Bank2014.09.11Bár egyes időszakokban a kikötések egy része tisztességes volt, összességében elmarasztaltak
Szabolcs Takarékszövetkezet2014.09.11Megállapították a tisztességtelenséget
UniCredit Ingatlanlízing2014.09.11Megállapították a tisztességtelenséget
Pannon Takarék Bank2014.09.12Megállapították a tisztességtelenséget
CIB Ingatlanlízing2014.09.12Megállapították a tisztességtelenséget
FHB Jelzálogbank2014.09.12Megállapították a tisztességtelenséget
OTP Bank és Jelzálogbank2014.09.12Az Alkotmánybíróságnál landolt az ügy



Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok