Élelmiszer is vehető lesz SZÉP-kártyával
Forrás: Facebook
Lassan csalódottak lehetünk, ha úgy telik el nap, hogy a miniszterelnök nem jelent be valamilyen hangulat- (pénztárca-)javító intézkedést. Legutóbb azt tudatta a kormányfő, hogy a kormány maximálja a lakáskölcsönök kamatát az októberi szinten. Erre ugyan kiakadt a Magyar Bankszövetség (szerintünk jogosan), de hát ki szereti a bankokat?
A legfrissebb kormányfői bejelentés az, hogy jövőre már az élelmiszerekért is fizethetünk SZÉP-kártyával. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán tette közzé a mellékelt képpel. Ez az intézkedés is februártól lesz hatályos. Részletek még nincsenek, de ebben az esetben nem nehéz elképelni mi jöhet.
Tavaly hiába kérték
Tavaly tavasszal ugyanis, amikor a járvány keményen lecsapott, a kereskedelmi szövetségek és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) is azt javasolta, hogy a SZÉP-kártyáról lehessen költeni élelmiszerre is. Pontosabban az élelmiszerek, a fertőtlenítőszerek és a napi cikkek vásárlásának korlátlan (tehát a zsebekre tekintet nélküli) lehetőségét kérték. Akkoriban ez kifejezetten logikus lépés lett volna, hiszen a karantén idején nem volt sem a turizmus, sem a vendéglátás pihenőplasztikos támogatásának sok értelme.
Úgy tűnik, a választás közelsége még laza járványhelyzetben (korlátozó intézkedések nincsenek, csak a koronavírusra hivatkozó intézkedések) is elérte azt, amit a normalitás nem. Az idősebbek még emlékezhetnek arra az időre, amikor munkáltatói juttatásból lehetett akár a bolti vásárlást is intézni, de ezt megszüntették mondván, hogy a béren kívüli juttatás támogatás, amit célzottan érdemes csak adni.
A zsebek már átjárhatók
A SZÉP-kártya zsebeit egyébként az idén tavasszal tették teljesen átjárhatóvá. Az egyes alszámlákra utalt juttatást a rendelet szerint a szolgáltatók azóta az elfogadói szerződéstől eltérően fogadhatják el. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a SZÉP-kártyával rendelkezők a szálláshely zsebből is költhetnek például akár az üzemi étkezdében is.
A pihenőkártya különböző „zsebeinek” átjárhatósága az idén év végén lejárt volna (elég logikusan, hiszen szabadon működnek a szálláshelyek). November elején viszont a határidőt kitolták 2022. szeptember 30-áig. Talán nem mellékes az a fejlemény sem, hogy időközben a pihenőkártyás piac is változott. Ettől a hónaptól a Magyar Bankholding teljes hálózatában, a Budapest Bankban, Takarékbankban és így persze az egykori takarékszövetkezeti fiókokban is elérhető az MKB Széchenyi Pihenőkártya.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: cafeteria, béren kívüli juttatás, SZÉP-kártya, pihenőkártya, élelmiszer
Kapcsolódó anyagok
- 2022.11.13 - Itt a bizonyíték: SZÉP-kártyával olyanra költünk, amire a fizetésből nem tennénk
- 2022.10.10 - SZÉP-kártyás pénzünkkel mentené a kormány a turizmust
- 2022.06.30 - SZÉP-kártya: lejár az élelmiszerköltés határideje
- 2022.02.22 - Szálláspénzből is vehető a boltokban élelmiszer
- 2022.02.10 - Így döngölte földbe a turizmust a járvány
- 2022.02.01 - Itt a nagy változás a boltokban!
- 2022.01.15 - A filézett, szeletelt csirkemell is hatósági áras lesz
- 2022.01.14 - Ismét belendül a cafeteria
- 2022.01.09 - Ábrán, hogy az élelmiszereket mikor kell tényleg kidobni
- 2022.01.04 - Beindultak az extra béremelések
- 2021.12.30 - Mérgező lehet az Aldi zöldbabja
- 2021.12.27 - Az utolsó pillanatban felforgatták a jövő évi cafeteriát
- 2021.12.01 - Már takarékokban is adják a SZÉP-kártyát
- 2021.11.17 - Újabb SZÉP-kártya lép a piacra
- 2021.11.09 - Jövőre is szabadon lehet a SZÉP-kártyáról költeni
- 2021.09.02 - Jót tettek a SZÉP-kártyás változások a balatoni forgalomnak
- 2021.06.21 - Újabb csavarok a cafeteriában
- 2021.04.16 - Átjárhatóvá teszik a szépkártyás zsebeket
További kapcsolódó anyagok