Elkapta a tőzsde is a koronavírust

2020. október 2. Megrendítette a határidős piacokat az a bejelentés, hogy az amerikai elnök is megfertőződött a koronavírussal. Az arany iránt közben határozottan nőtt az érdeklődés. Elemzők szerint tartani lehet attól, hogy a járvány a kormány teljes felső szintjét is elérheti.

Jelentősen visszaestek az amerikai és az európai határidős piacok, miután Donald Trump a Twitteren bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírus tesztje. A decemberben lejáró Dow Jones határidős kontraktusok ára a chicagoi tőzsdén (CBOT) a délelőtti órákban 1,27 százalékos, az S&P500 1,3 százalékos, a Nasdaq-100 határidős pedig 1,6 százalékos mínuszt mutatott. Az arany ára több mint 1 százalékkal emelkedett a bejelentés után, mivel a befektetők érdeklődése a biztonságot nyújtó a menedék felé fordult. A délelőtti órákban 1912 dollár körüli áron kereskedtek vele.
A gyakran alternatív menedékként, a jövő aranyaként emlegetett bitcoin nem tudta kihasználni a lehetőséget, és nem az arannyal, hanem a részvénypiacokkal mozgott együtt. A kriptovaluta piaci hangulatát lényegesen rontotta ugyanis, hogy az Árupiaci és Határidős Bizottság (CFTC) vádat emelt a BitMEX kereskedelmi platform három alapítója ellen. A bitcoin ára ezt követően 10 900 dollárról 10 400 dollárra zuhant.
- Ez erősen negatív jelzés a piacoknak – mondta Jeffrey Halley a OANDA vezető piaci elemzője. – Kulcskérdés, hogy a Covid-19 elterjedt-e az Egyesült Államok kormányának felsőbb szintjein, beleértve a szenátus vezetését is? Egy komolyabb betegséghullám az amerikai kongresszusban is, leállíthatja a folyamatban levő tárgyalásokat a demokraták által beterjesztett új, 2,2 milliárd dolláros gazdasági mentőcsomagról.
Visszaüthet Trump hozzáállása a járványhoz
Az elemzők azt is találgatják, milyen hatása lehet a hírnek a választások kimenetelére. Rony Nehme, a Squared Financial vezető piaci elemzője szerint, ha az elnök gyorsan felépül, az azt jelenti, hogy igaza volt a vírussal kapcsolatban, és ez lendületet ad majd kampányának. Ha viszont nagyon rosszul lesz, az azt mutatja, hogy a pandémiához való hozzáállása téves volt.

Marshall Gittler, a BDSwiss Group befektetési kutatásainak vezetője ezzel szemben úgy véli, hogy ha egészséges is marad, és tudja folytatni a kampányt, milyen üzenet ez a támogatóinak, akik hittek neki, amikor lebecsülte a vírus súlyosságát, és azt mondta, hogy eltűnik? Sőt – fűzte hozzá - , Trump teljes személyisége a „győzelem” auráján alapul Ha az emberek áldozatnak tekintik, kétségbe vonhatják a vírussal kapcsolatban eddig adott tanácsait, és csalódva vezetőjükben, inkább a demokratának szavaznak.



Szerző: Lenkei Gábor
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok