Elon Musk nagyot nyerhet Trump győzelme esetén

Fotó: Pixabay
2024. szeptember 10. Az amerikai elnökválasztás egyik lehetséges következménye az lehet, hogy Elon Musk már most is jelentős befolyása tovább növekedhet Trump győzelme esetén. Megvizsgáljuk, hogy a két milliárdos hogyan segítheti egymást a céljaik elérésében.

Ahogy közeleg a novemberi elnökválasztás időpontja, úgy pörög fel egyre jobban az érdeklődés az iránt, hogy milyen következményekkel járhat az egyik vagy a másik jelölt győzelme a piacok számára. Kamala Harris néhány közgazdasági elképzelése meglehetősen nagy port vert a befektetők közt, így például a még realizálatlan nyereségek megadóztatásának ötlete finoman szólva nem nyerte el az elemzők osztatlan elismerését. Ez érthető, hiszen a javaslat egyrészt etikailag problémás lehet, másrészt mindenképpen visszafogná a befektetőket és így az árfolyamokra is negatívan hatna.

Trump tervei

A demokrata párti jelölt ugyanakkor nincsen egyedül, ha a kissé légből kapott gazdasági javaslatok sorát nézzük, hiszen például Donald Trump a világ „legnagyobb” szuverén alapját kívánja létrehozni a minapi bejelentése szerint.
 A szuverén alapokat olyan nyersanyagokban gazdag országok hozzák létre, amelyek gondoskodni akarnak a bevételeik hosszú távú befektetéséről, hogy a jövőben (amikor kimerülnek a nyersanyag forrásaik), a következő generációk is kaphassanak majd a befektetett összegek hozamából. Ilyen szuverén alapokat tehát alapvetően nagyon egészséges pénzügyekkel rendelkező országok hoznak létre, mint Kuvait vagy Norvégia, a fölös bevételeikből.
A republikánus elnökjelölt a beszámolók szerint akár 2 billió dolláros szuverén alapot tervez. Az USA viszont évtizedek óta deficitekkel küzd, tavaly például 1700 milliárd dollárral többet költött a szövetségi állam, mint amennyi bevétele volt. Így elsőre nem nagyon látszik, hogy honnan lenne pénze ennek az új alapnak a finanszírozására. A jelölt viszont azt állítja, hogy új bevételeket szerezne a külföldi termékekre kivetett importvámokból és „más okos dolgokat” is csinálna, mint például elfogadná és megvalósítaná Elon Musk javaslatait a szükségtelen kiadások csökkentéséről.

Musk szerepe

A mostanában mind nyíltabban a republikánusok kemény magját támogató Elon Musk még a nyár folyamán javasolta Trumpnak a Twitteren, hogy hozzon létre győzelme esetén egy bizottságot, amely felügyeli majd a költségcsökkentési törekvéseket. Múlt csütörtökön az elnökjelölt bejelentette, hogy győzelme esetén valóban létrehozná ezt a bizottságot, és hogy Muskot kérné fel annak vezetésére, már ha az elfoglalt milliárdos „ideje engedi”. Elon Musk minderre csak annyit reagált, hogy „már nagyon időszerű” lenne egy ilyen bizottság felállítása.

Trump reményei szerint így rengeteg pénzt tudna a szövetségi költségvetés megtakarítani, szerinte a kiadások csökkentésének mértéke elérhetné akár az ezer milliárd dollárt is egy évben. Elemzők szerint erre vajmi kevés az esély, egyrészt mert hasonló bizottságokkal és törekvésekkel már minden elnökség próbálkozott, másrészt mert az összkiadások 6 ezer milliárd dollárt tesznek ki összesen, így teljességgel valószínűtlen, hogy ennek 16 százalékát hirtelen meg lehetne spórolni.

Ugyanakkor Elon Musk bizonyított már a cégei vezetése során, mindenki láthatta, hogy milyen eltökélten üldözte mindig is a szerinte felesleges kiadásokat. Jellemző, hogy amikor átvette a Twitter irányítását, akkor több lépcsőben elbocsátotta az alkalmazottak több mint felét, és a céget ezzel az alacsonyabb létszámmal működteti azóta is. Trump valószínűleg itt is abban bízik, hogy egy nagyon kemény javaslat születik a szövetségi alkalmazottak számának megnyirbálásáról, ami ugyan nem hoz majd több száz milliárd dollárnyi megtakarítást, viszont teljesen egybevág a republikánus párt kemény magjának több évtizede hangoztatott „kisebb kormányt” követelésével. Így ha gazdaságilag nem is, de politikailag teljesen érthető az elnökjelölt javaslata.

Musk haszna

Ugyanakkor felmerül, hogy mi előnye származna a világ leggazdagabb emberének abból, ha ilyen kemény politikai helyzetbe kormányozná magát, hiszen ezzel a végtelenül polarizált amerikai közvélemény egy jelentős részében teljesen ellehetetlenítené magát. Ráadásul az is érthetetlennek tűnik elsőre, hogy a Tesla vezérigazgatója miért támogatná azt az elnökjelöltet, aki egy másik beszédében az elektromos autók támogatását célzó jelenlegi szabályok eltörlését ígérte meg.

Ez azonban csak látszólagos ellentmondás. Valójában a piacvezető Tesla számára most igen jól jönne, ha az amerikai kormány nem segítene minden vásárlónak, aki elektromos autót akar venni. A milliárdos által vezetett cég ugyan továbbra is őrzi vezető szerepét a piacon, de ehhez jelentős árengedményeket kellett tennie. Bár annyiban sikeres volt a stratégia, hogy több versenytárs is visszalépett az elektromos autózásba való további befektetésektől, de a piacvezető cég is szenved az árháborútól: a nyereségesség alig 14,6 százalékot ért el a második negyedévben, azaz gyakorlatilag kevesebb mint fele a 2 évvel ezelőtti értéknek.

Magyarán a Tesla most, hogy lelassította a versenytársakat, szeretne újra a magasabb nyereségre fókuszálni, és ehhez az kellene, hogy a versenytársak helyzetét még jobban megnehezítse. Ebben a kontextusban érhető, hogy Trump terve az eddigi állami támogatások felfüggesztéséről valójában Musknak kedvez: ami az elektromos autózásnak úgy általában rossz, az a piacvezető Teslának pont jó lehet – írja a Reuters. Érdemes lesz megfigyelni, hogy mindez hosszú távon mennyire lesz képes a Tesla árfolyamát felfelé lendíteni...

A Tesla részvény árfolyama az elmúlt 12 hónapban

Forrás: Marketwatch.com


Szerző: Szepesi László
Címkék:  , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok