Eltörlik a SZÉP-kártya zsebeit
2022. november 16. Turisztikai akciótervet jelentett be a kancelláriaminiszter a Kormányinfón. A nehéz helyzetbe került turizmus megsegítését meglehetősen meglepő módon azzal képzelik például el, hogy a SZÉP-kártya teljes egyenlege átjárható válik, vagyis tulajdonképpen teljes egészében eltörlik a külön zsebeket.Alighanem a pihenőkártyák minden birtokosa örül annak, hogy a jövőben nem kell majd külön bíbelődni a zsebekkel. A SZÉP-kártya új szabályait– jelentette be a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter – úgy alakítják át, ahogy a koronavírus idején átmeneti intézkedésként érvényben volt. Vagyis: a jövőben nem lesznek külön szálláshely, vendéglátás, szabadidő zsebek. Ezeknek a céloknak bármelyikére akár a teljes egyenleget el lehet költeni.
Csupán az furcsállható, hogy a különösen a munkahelyi étkezés drágulása mellett kifejezetten üdvözölhető változtatást Gulyás egy „turisztika akcióterv” részeként ismertette. Miközben az már korábban kiderült, hogy a zsebek felszámolásának egyetlenként a szálláshelyek a nagy ellenzői.
A turizmus a miniszter szerint jelenleg adható legnagyobb segítséget kapja azzal, hogy nem kell megfizetniük a turizmusfejlesztési hozzájárulást. Ez a nettó árbevétel 4 százalékát kitevő teher, amit azok is visszakérhetnek, akik már befizették. Másik intézkedésként egy évvel meghosszabbítják a kötelező szállásértékelési rendszer bevezetésének határidejét.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: turizmus, cafeteria, Kormányinfó, SZÉP-kártya, zsebek, szállás, vendéglátás, szabadidő
Kapcsolódó anyagok
- 2024.03.07 - Elköltötte már a SZÉP-kártyás juttatását? Hamarosan jön a sarc
- 2023.09.04 - Esett a magyar, nőtt a külföldi vendégek száma a turizmusban
- 2023.07.04 - Kevesebb magyar utazott belföldön, de több külföldi érkezett
- 2023.06.27 - Csak úgy zúdulhat a plusz pénz a SZÉP-kártyára
- 2023.06.13 - Fontos változások jönnek a cafeteriában
- 2023.05.18 - Továbbra sincs megoldás a repohár használatra, de lett ajánlás
- 2023.05.14 - Elcsórják a magyarok a szállodai felszereléseket
- 2023.05.11 - Megcsappanhat a balatoni büfék száma
- 2023.04.14 - Még 20 milliárdot kellene elkölteni a SZÉP-kártyákról május végéig
- 2023.04.14 - Az infláció elvitte a belföldi turizmust is
- 2023.04.06 - SZÉP-kártya: érdemes lehet a költésbe húsvétkor belehúzni
- 2023.01.23 - Azonnal hatni kezdett a szépkártyás brutális díjemelés?
- 2023.01.08 - Vigyázat, kimaradás jön a szépkártyás fizetésben!
- 2023.01.05 - Nagyot drágult a SZÉP-kártya
- 2022.11.13 - Itt a bizonyíték: SZÉP-kártyával olyanra költünk, amire a fizetésből nem tennénk
- 2022.10.10 - SZÉP-kártyás pénzünkkel mentené a kormány a turizmust
- 2022.10.07 - Kevesebben nyaraltak itthon, mint tavaly augusztusban
- 2022.10.06 - Ötszörösére emelik a SZÉP-kártyán maradt pénz sarcát
- 2022.09.16 - Nagy a baj: szezonális működésre készülnek a vendéglátósok és a szállodák
- 2022.06.30 - SZÉP-kártya: lejár az élelmiszerköltés határideje
További kapcsolódó anyagok