Remek számokat közöltek a technológiai cégek

Ennyire sok pénzt hozott a mesterséges intelligencia

Microsoft image creator által készített kép
2024. május 2. Remek negyedévről számolt be több vezető technológiai cég is a közelmúltban. A közös elem mindegyikükben, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos bevételek a vártnál is jobban növekedtek.

Az amerikai részvénypiacot tavaly a „Csodálatos Hetes”-ként is ismert hét nagy technológiai cég vezette újabb és újabb csúcsokra. A Tesla, Apple, Alphabet (Google), Meta (Facebook), Amazon, Nvidia és Microsoft alkotta csoport dinamikus növekedése mozgatta a befektetőket és sarkallta a piacot egyre magasabb részvényárfolyamokra. A hét cég tavaly lényegében megduplázta az árfolyamát: 106 százalékkal emelkedett a részvényeik ára, ami kétszerese volt a Nasdaq 100-as index 54 százalékos emelkedésének és négyszerese a szélesebb piaci indikátorként használt S&P 500 index 24 százalékos emelkedésének. Az emelkedést egyértelműen a ChatGPT berobbanása után kialakult mesterséges intelligencia iránti lelkesedés okozta.

Mostanra megtört az egység a hét vállalat közt, idén időszakonként több cég is lassabban növekedett. Különösen a Tesla teljesít rosszul, de aggodalmak merültek fel több másik vezető céggel szemben is. Az elemzők főleg azért aggódnak, hogy a mesterséges intelligencia iránti lelkesedésben nem szállnak-e el a befektetések, nem költenek-e túl sok pénzt, miközben esetleg a bevételek még nem növekednek megfelelő ütemben. Nos, a múlt héten két cég is megcáfolta az aggodalmakat, a közzétett negyedéves beszámolóik szerint ugyanis a MI-vel kapcsolatos befektetéseik búsásan megtérülnek.

Microsoft

A ChatGPT-t kifejlesztő OpenAI-ben résztulajdonos Microsoft számára a mesterséges intelligencia kiemelten fontos volt tavaly, hiszen az új technológia felhasználásával megerősítette helyét a kiemelkedően fontos cégek közt. A cég igyekszik meglovagolni azt, hogy a ChatGPT a leglátványosabb és piacvezető MI segéd, ezért nagyon gyorsan elkezdték mindenhova beépíteni az AI eszközöket, mint például a Bing keresőbe, az Office különböző irodai alkalmazásaiba és a vállalat egyéb eszközeibe. Eközben súlyos milliárdokat fektetnek be folyamatosan az újabb és újabb fejlesztésekbe, újabb modellek „tanításába”.

A múlt héten közzétett beszámolójuk szerint részvényenként 2,94 dollár nyereséget ért el a cég az első negyedévben, szemben az elemzők által várt 2,82 dollárral. A cég árbevétele 61,86 milliárd dollár tett ki, miközben a várakozások csak 60,8 milliárdról szóltak. Ez a bevételek 17 százalékos növekedését jelenti egy év alatt, miközben a cég nyereségessége 42,3 százalékos lehetett. Különösen figyelemreméltó a cég Intelligent Cloud részlégének teljesítménye. A többek közt a mesterséges intelligencia szolgáltatások által is intenzíven használt Azure felhőszolgáltatást is magában foglaló szegmens bevételei 26 százalékkal növekedtek egy év alatt.

A Microsoft részvény árfolyama az elmúlt 12 hónapban


Forrás: Tradingview.com
 

Google

A keresőóriás számára a mesterséges intelligencia egyesek szerint veszélyt is jelenthet, hiszen az új technológia magában rejti azt a lehetőséget is, hogy a jövőben a jelenlegihez képest másképpen fogjuk az információkat rendszerezni és felkutatni.  A cég ennek ellenére, vagy talán éppen ezért is, elkötelezett az új technológia iránt, és nagy befektetéseket eszközölt újabb és újabb modellek és eszközök kifejlesztésébe. A jelek szerint a mesterséges intelligenciát többek közt arra is akarják használni, hogy még személyre szabottabb, még pontosabb reklámokkal kínálják a felhasználóikat – és ezekért a reklámokért még több pénzt kérjenek a hirdetőktől.

Mint az a szintén múlt héten közreadott negyedéves beszámolójukból kiderül, egyelőre nagyon jól teljesítenek ezen a téren. A cég részvényenként 1,89 dolláros nyereségről számolt be, ami 61 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, és jelentősen meghaladja az elemzők konszenzusa által várt 1,51 dollárt. Az árbevétel 80,5 milliárdra növekedett, ami 15 százalékos bővülést jelent 12 hónap alatt, és szintén magasabb, mint az elemzők által várt 78,7 milliárd dollár.

A növekedést egyrészt a Youtube hozta, az ottani reklámbevétel 21 százalékkal nőtt, miközben mostanra már 100 millió felhasználónál is többen fizetnek elő valamilyen prémium szolgáltatásra. Másrészt a felhő alapú szolgáltatások hozták a növekedést, a bevételek 28 százalékkal növekedtek, és 9,57 milliárd dollárt értek el. A jövőt illetően további jó hír, hogy idénre a vállalat növekvő nyereségességgel számol, aminek várható mértéke meghaladja az eddigi elemzői előrejelzéseket. Végül a cég bejelentette, hogy részvényvisszavásárlási akciót indít, 70 milliárd dollár értékben fognak részvényeket venni a piacon.

Ahogy láthatjuk, ennél a két cégnél a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetések egyelőre hozzák a várt eredményeket. Érdemes lesz ellenőrizni az eredményeikről a közeljövőben beszámoló többi vezető technológiai céget, hogy vajon náluk is hasonlóan jól alakultak-e a bevételek, és hogy ez megalapozhatja-e a tavaly látott részvénypiaci emelkedés újbóli beindulását.

Szerző: Szepesi László
Címkék:  , , , , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok