Ennyit keres valójában a magyar
2022. január 25. Tavaly novemberben 320 ezer forint volt a nettó átlagkereset, de az „átlagmagyar” valójában közel 250 ezer forintot vitt haza. Ennyi volt ugyanis a mediánbér – derül ki a KSH adataiból.A KSH legfrissebb adatai szerint 2021 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – bruttó átlagkeresete 482400 forint, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 494100 forint volt. A nettó átlagkereset 320800 forint volt. Mind a bruttó, mint a nettó átlagkereset 10,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A bruttó keresetek a vállalkozásoknál 8,8 százalékkal, a költségvetési szerveknél – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – ezt meghaladóan, 11,1 százalékkal nőttek.
A bruttó kereset mediánértéke – valójában a legtöbbek keresete ekörül alakul - 375600 forint volt, ami 8,9 százalékkal több, mint 2020 novemberében. Ennek a nettója 249774 forint volt.
Így néz ki a tavalyi átlag
2021. január–novemberben a bruttó átlagkereset 433800 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 494100 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 288500 forintot, a kedvezményeket is figyelembe véve 297100 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,6 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 445200 forintot, a költségvetésben 408900 forintot, a nonprofit szektorban 405100 forintot ért el. Az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések – köztük az orvosi béremelés, a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése – hatására a költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése meghaladta a nemzetgazdasági átlag emelkedését. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez hozzájárult, hogy augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott át.
A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (745300 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (264800 forint).
A mediánbér nagyon lemaradt
A teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiak bruttó átlagkeresete 473100 forint, a nőké 397100 forint volt. Ez a férfiaknak 8,8 százalékos, a nőknek 8,3 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 402400 forintra becsülhető, 8,8 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.A reálkereset 3,5 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,9 százalékos növekedése mellett.
A bruttó kereset mediánértéke egy év alatt 9,1 százalékkal 347700 forintra nőtt. A mediánérték nettója a kedvezmények nélkül mindössze 231220 forint volt.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: statisztika, KSH, kereset, átlagbér, átlagkereset, medián
Kapcsolódó anyagok
- 2023.04.26 - Hatalmasat zuhant a reálkereset Magyarországon
- 2022.09.23 - Félmillió a bruttó átlagkereset
- 2022.07.25 - Kiderült, mennyit keres a lakosság
- 2022.06.22 - Lerántották a leplet a magyar és a román keresetekről
- 2022.04.26 - Robbantak a bérek Magyarországon
- 2022.03.28 - Hatalmasat ugrottak a magyar keresetek
- 2022.01.21 - Ráhúztak a cégek tavalyi béremelési terveikre
- 2022.01.04 - Leleplező kereseti ábra a KSH-tól
- 2022.01.04 - Beindultak az extra béremelések
- 2021.12.27 - Sokan kerülhetnek lehetetlen helyzetbe a béremelés után
- 2021.11.30 - Már közel 430 ezer az átlagkereset
- 2021.11.02 - A nyugdíjasok szenvedhetik meg a nagy bérnövekedést?
- 2021.10.27 - A középvezetők bére reálértéken csökkent
- 2021.08.31 - Most csak visszafogottan nőtt az átlagkereset
- 2021.07.30 - Megeszi a drágulás a béremelést
- 2021.07.01 - Mennyit keres valójában az átlagmagyar?
- 2021.05.28 - Százezerrel kevesebbet keres az átlagmagyar az átlagbérnél
- 2021.05.05 - Betett a járvány a bérnövekedésnek
- 2021.04.01 - Tovább nőhet a kereseti szakadék
- 2021.02.25 - Kimutatták, tavaly 10 százalékkal nőttek a keresetek
- 2021.02.22 - Kiderült, mekkora kamu a nyilvánosságra hozott átlagbér
- 2021.01.26 - Sajátos tánc a magyar bérek körül
- 2021.01.25 - Csak Romániában és Bulgáriában kerestek kevesebbet a magyaroknál
- 2021.01.19 - Hatalmas a különbség a települések között a keresetekben
További kapcsolódó anyagok