A járvány átrajzolta a piacot

Ennyit kereshetsz idén a diákmunkával

2020. június 2. A koronavírus-járvány miatt a diákok jelentős része vesztette el a munkáját, a gazdaság újranyitásával most ismét egyre több a kereseti lehetőség. A fesztiválok elmaradása miatt a tipikus nyári munkák egy része nem elérhető, de a vendéglátás, a turizmus már keresi a tanulókat a nyári szezonra. A minimálbér emelése itt is nagyobb órabéreket hozott.

A turizmusban, vendéglátásban dolgozó diákok azonnal elvesztették munkájukat a koronavírus-járvány miatt meghozott korlátozások következtében. De a bármilyen – akár adatvédelmi – okból otthon nem végezhető irodai munkában dolgozók is állás nélkül maradtak március közepétől. A korlátozások feloldásával újraéledő gazdaság már ismét keresi a diákokat, bár a lehetőségek most korlátozottabbak lesznek, mint az elmúlt években.

Jó hír, hogy a minimálbér idei emelésének köszönhetően a diákok is többet kereshetnek, mint tavaly. A minimálbér óradíja idén bruttó 926 forintra nőtt a tavalyi 857 forintról, ennél ők sem kaphatnak kevesebbet. A garantált bérminimum, azaz a szakképzettséghez kötött munkáé pedig bruttó 1211 forint lett a tavalyi 1121 forint után. Ez bruttó 7410, illetve 9690 forintos napibért jelent. (A 2019-es bérekről itt írtunk.)

Mennyit fizetnek?

A diákszövetkezetek korábban úgy számoltak, hogy még akkor is 20-30 százalékos lesz idén nyáron a munkalehetőség visszaesése, ha újraindul az ország működése. Az biztos, hogy a diákokat tömegesen foglalkoztató nyári fesztiváloknak lőttek, de a vendéglátásban és a turizmusban már keresik a fiatalokat a munkára.

A diákszövetkezetek állásajánlatait böngészve azt találjuk, hogy Balatonon kempingben bruttó 1000 forintot fizetnek óránként recepciós állásra, büfében, pultosként, fagyisként végzettre pedig 1200 forintot. Kisközértben a garantált bérminimum órabérét, bruttó 1211 forintot is megadnak, gyorsétteremben pedig sokszor magasabb kezdő órabért is hirdetnek - 1150,1200, 1300 forintot -, amit a pótlékok még jelentősen feljebb tornázhatnak. Egy másik gyorsétteremláncnál a bruttó kezdő órabér 960 és 1050 forint között alakul.

Az sem mindegy, hogy valaki az ország melyik részén vállalna állást. Míg raktárosnak óránként bruttó 926 forintot fizetnek Szegeden, ugyanez a munka Fóton már bruttó 1000 forintot, Budapesten pedig 1200 forintot ér.

Az egyik barkácsáruház pénztárosi munkára bruttó 1458 forint fizet óránként, viszont délutánonként már 1895, vasárnap 2916, vasárnap délután pedig 3353 forintot.

Telefonos ügyfélszolgálatosnak bruttó 1140-1400 forintot ad az egyik nagy mobilszolgáltató, egy futár pedig óránként 1500-2000 forintot kereshet. Projektasszisztens bruttó 1440 forintot kereshet óránként, de babyszitternek nettó 1500 forintot is ajánlanak, és vendéglátásban pultosnak is kínálnak nettó 1500 forintot. Az IT-s munkákkal óránként bruttó 1800–2000 forintot vagy még többet lehet keresni.

Adózás

A diákok sokszor nincsenek is tisztában vele, hogy a meghirdetett órabérből még adót, esetenként járulékot is vonnak. A zavart fokozza, hogy van, ahol bruttó órabért hirdetnek,  van, ahol nettót (azaz adózás utánit). Ezért nagyon fontos, hogy figyelmesen olvassuk az ajánlatokat.

A nyári munkát vállaló diákok ugyanúgy adóznak és fizetnek járulékot, ahogy a nem diákok. Ez alól kivétel, ha a diákszövetkezeten keresztül kapnak munkát. A levonás mértéke a bruttó fizetésből attól függ, hogy milyen munkát végez valaki, és milyen módon foglalkoztatják. Így például a háztartási munka után kapott pénzből semmit nem kell befizetni az államnak, az egyszerűsített foglalkoztatás keretében (mezőgazdasági és turisztikai idénymunka, alkalmi munka) végzett munka után pedig napi ötszáz, illetve ezer forint az adóteher, amit a munkáltató fizet, a diáknak pedig a minimálbér vagy garantált bérminimum 130 százalékáig nem kell adóznia. (Az adózásról részletesen itt írunk.)

Az iskolaszövetkezeteknél csak a 15 százalékos személyi jövedelemadó csökkenti a bruttó bért, más levonással a diákoknak nem kell számolniuk. A tanulóknak azonban taggá kell válniuk, ehhez jellemzően egy egyszeri, 1000-3000 forint értékű szövetkezeti részjegyet kell váltani. Ezt egyébként a munka végeztével visszaadják, mert olyankor kiléptetik a diákot. Iskolaszövetkezetnél olyan diák is dolgozhat a kedvezőbb szabályok szerint, aki most fejezte be a tanulmányait. A diákigazolvány ugyanis a tanév lejártát követő október 31-ig érvényes.

Azt fontos tudni, hogy bármilyen munkára szerződik valaki, a feltételeket a legtöbb esetben írásba foglalják. A szerződést alapos átolvasás nélkül nem szabad aláírni, hiszen nemcsak jogokat, de számos kötelezettséget is tartalmaz. A munkavégzés valamennyi formájához szükséges, hogy a tanulónak legyen adóazonosító jele. Ezt az adóhatóságnál lehet igényelni.

 A diákok munkavállalásával és adózásával kapcsolatos, 2020-as szabályokat részletesen itt foglaltuk össze.


Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok