Jövőre minden jobb lesz?

Építőipar: ilyen brutális az áremelkedés

Elszálltak az árak
Fotó: Bencze-Kiss Kata
2021. szeptember 13. A korábbi árrobbanáshoz képest is még tovább nőttek az építőanyagárak. Az építőipari vállalkozások szerint az idei brutális árrobbanás miatt a kivitelezéseket sem lehet a korábbi vállalási árakon megvalósítani. Az ÉVOSZ szerint szeptembertől némi árcsökkenés érzékelhető, az év végéig kell várni, hogy normalizálódjon a helyzet.

Idén már május végéig is óriási volt a drágulás az építőiparban, júniusban aztán az alvállalkozói díjtételek, a saját tevékenységek árai és az alapanyagárak is tovább nőttek – ez derült ki a friss felmérésből, amit az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az építőipari vállalkozások körében készített. Az építőipari alapanyagok, a beépítésre kerülő építési termékek áremelkedése, a munkaerőköltség növekedése különösen nehéz helyzetbe hozta az építési piac valamennyi szereplőjét: a megrendelőket, a tervezőket és a kivitelezőket egyaránt.

Az árváltozások következtében az építményeket a legtöbb esetben nem lehet a korábbi vállalási árakon kivitelezni. A létesítmények többségénél a megrendelő és a kivitelező csak kompromisszumokkal tudja a piaci áremelkedéseket korrektül kezelni. Sok esetben szükségessé vált a szerződések módosítása, ami az árak korrekcióját, a műszaki tartalom megváltoztatását vagy a feladatok részleges időbeli átütemezését tartalmazza.

Az ÉVOSZ 400 építési vállalkozás megkérdezésével tárta fel a tervező, kivitelező, mérnöki vállalkozások, valamint az építőanyag-gyártók, és -kereskedők tapasztalatait a kialakult helyzetről. A megkérdezettek mintájában kis-, közép- és nagyvállalkozások egyaránt szerepeltek, országos lefedettséggel. A válaszadók 75 százaléka a kivitelezésben dolgozik, fele budapesti vagy pest megyei székhellyel rendelkezik. 

Árváltozások 2021. I. félévben 2020. év végéhez viszonyítva (%) 


Jellemzően használt építőanyag-csoportok árváltozásaBudapestOrszágos
beton 1119
tégla 917
zsalukő 1318
gipszkarton 1823
falazóhabarcsok, adalékanyagok 919
bitumenes szigetelőanyagok 1020
hőszigetelő anyagok 3845
faanyagok 86160
tetőcserép 1517
meleg padlóburkolatok 1518
hideg padlóburkolatok 1013
szaniter áruk 1316
elektromos kábelek, vezetékek 3535
elektromos szerelvények 1520
gépészeti szerelvények 2537
   Személyi jellegű költségek változása   
segédmunkás munkás havi átlag bruttó bére 912
betanított munkás havi átlag bruttó bére 811
szakmunkás havi átlag bruttó bére 912
termelésirányító, műszaki vezető havi átlag bruttó bére 1012
létesítményfelelős (projektvezető) havi átlag bruttó bére 913
Egyéb költségek változása  
alvállalkozói díjtételek összesen 1628
fuvarköltség 1013
építési törmelék elszállítása, lerakása 1119
iroda- és lakókonténer bérleti díja 913
építőgépek bérleti díja 711
banki költségek 45
Saját tevékenység árváltozása  
tervezésnél 912
kivitelezésnél 1014
mérnöki szolgáltatásnál, lebonyolításnál 811
Forrás: ÉVOSZ

Bár a kormányzat szerint összességében a szektorban csaknem 30 százalékos lett az alapanyag- és építőanyag-áremelkedés, néhány területen ennél is nagyobb mértékben nőttek az árak. Ilyenek a szálas szigetelőanyagok, a műanyagalapú termékek, minden acélipari termék, bányászati termékek és főként a faipari termékek, amelyek áremelkedése közel 60 százalékos volt – mondta Gyutai Csaba, az építőanyagárak megfékezéséért felelős kormánybiztos közel egy hónapja tartott sajtótájékoztatóján.

 Mint a táblázatból kitűnik, az építőipari vállalkozók ugyanakkor országosan a faanyagok 160 százalékos áremelkedésével találkoztak. Ezt támasztja alá az Azénpénzem.hu tapasztalata is; ugyanannál az építőanyag-kereskedőnél 130 százalékkal nőtt meg a február óta a fenyő fűrészáru köbmétere; akkor mintegy 100 ezer forint volt, augusztusban pedig 230 ezer forint.

 Az is kitűnik az adatokból, hogy Budapesten a 2021. I. félévi építőanyag-árak és a szolgáltatások díja kisebb mértékben emelkedett, mint vidéken. Ez a különbség a második félévben a várakozások szerint kiegyenlítődik – véli az ÉVOSZ. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy így lesz.

 Az egyenlőtlenségnek ugyanis a verseny hiánya is az oka lehet. A kormányzat nagy erőkkel vetette bele magát az építőipari anomáliák megfékezésébe. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatban derítette ki, mi történt a kerámia-falazóelemek (tégla) piacán. Gyártóknál, beszerzési társulásoknál, több építőanyag-kereskedő telephelyén is „rajtaütés-sorozatban” helyszíni vizsgálatot végeztek, több szereplőtől adatokat kértek be. Az elkészült jelentés pedig (erről részletesen itt írtunk) arra jutott, hogy a téglapiacon nem nagyon lehet mit csinálni, valójában a piaci szereplőknek van tennivalójuk. A kisebb kereskedők összeállhatnának a nagyobb árengedményért, a végfelhasználóknak pedig körbe kellene nézniük, ha normális árat akarnak. Esetleg az állam adhatna egy kis támogatást („ösztönzőt”) a gyártóknak kapacitásbővítésre.

 De megszállták a kormányhivatalnokok az építőanyag-kereskedőket is. Egyes helyszíneken és építőanyagoknál előfordult 130-160 százalékot meghaladó mértékű növekedés is, ami mögött túlzó árazás vagy indokolatlan készletvisszatartás sejthető. Kérdés, hogy ez mennyire bizonyítható. Egyelőre ugyanis nem hatósági árasak ezek a termékek.

Illetve van, ami tulajdonképpen az lett. Mivel semmi nem indokolta, hogy az ezerforintos kavics ára ötezerre nőjön, az állam minimális eladási árat határozott meg, amely fölött 90 százalékos kiegészítő bányajárulékot kell fizetniük a vállalkozóknak. (A GVH szerint az egyik kavicsbánya feltételezhetően visszafoghatta kitermelési kapacitásait, hogy magasabb eladási áron értékesítse a kavicsot.) Ezzel az árak konszolidációját kívánják elérni. (Az állami beavatkozásokról és ezek hatásáról részletesen itt írtunk.) Az mindenesetre szembeötlő, hogy ahol nagyobb a verseny, jobb árat tudnak elérni a fogyasztók. 

Nem tudják továbbadni az áremelkedést

Az ÉVOSZ felmérése szerint a kivitelezők az áremelkedés meghatározó részét nem tudták érvényesíteni vállalási áraikban, azt kénytelenek a nyereség rovására elkönyvelni. Az alacsony jövedelmezőségi szint a piaci szereplők közül egyébként is főleg a kivitelezőknél tapasztalható, 10 százalék feletti értékről inkább az építőanyag-gyártók és -kereskedők számolták be.

A válaszadók a tevékenységüket akadályozó tényezőként elsősorban az építőanyagok árának nem várt mértékű emelkedését és az európai szinten is tapasztalható beszerzési nehézségeket említették, az évek óta jelen lévő szakmunkáshiánnyal együtt – tette hozzá az ÉVOSZ elnöke. A vállalkozások az év hátralévő részében az építőanyag-árak nagymértékű emelkedésének megtorpanásában bíznak. 

Még várni kell az árak konszolidációjára

Az ÉVOSZ, a nagy áruforgalmat lebonyolító építőanyag-kereskedők és a kormányzat építésügyért felelős szakértői a múlt héten közös konzultációt követően arra jutottak, hogy a kormányzati intézkedések hatására szeptember elejétől a kritikus építőanyagok piacán 10-15 százalékos ármérséklődés már tapasztalható. Ugyanakkor Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint a 2021-es év vége előtt nem lehet arra számítani, hogy a visszatérhetünk az év eleji árakhoz.

Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok