Erre költenek milliárdokat a végrehajtók

2017. október 6. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) tavaly 1,45 milliárd forintot költött tájékoztató kampányokra, és 7,2 millió forintért íratott tanulmányt a kormányzattal igen jó kapcsolatban levő Századvég Gazdaságkutatóval. Kampányolni az idén és jövőre is fognak. Mindezt azért tudhattuk csak meg, mert az Átlátszó.hu jogerősen pert nyert a szervezet ellen.

Mint azt sajnos az érintettek a saját bőrükön is tapasztalhatják, elképesztően magasak a végrehajtási költségek. Ezt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már két évvel ezelőtt kifogásolta: kimutatták, hogy egy átlagos, 10 millió forint értékű ingatlan esetében a behajtott összeg közel 15 százaléka landol a végrehajtók zsebében. Azóta egyre vártuk, hogy valamit lép a kormányzat. Változások akadtak (előírták például az egyetemi végzettséget, ami ellen volt is nagy tiltakozás), de a költségek látványos korlátozására nem került sor.
 
Most kiderült: kellhet a pénz olyan célokra, ami a kormányzatnak fontos. Az Átlátszó.hu 2016-ban kért gazdálkodási számokat az MBVK-tól, de az adatigénylést a szervezet megtagadta arra hivatkozva, hogy „a Kar közpénzekkel nem gazdálkodik, így az Ön által kért adatok nem tartoznak sem a közérdekű, sem pedig a közérdekből nyilvános adatok körébe”. Nem adták fel, végül sikerült jogerősen pert nyerniük (a folyamatról részletesen itt olvashat). A bíróság kimondta: az MBVK közfeladatot lát el (nincsenek konkurens végrehajtók, az egész – a díjakat is beleértve – államilag meghatározott), ezért a gazdálkodási adatai közérdekű adatok.

A megszerzett számokból elég világosan kiderül, miért nem szerették volna, ha a nyilvánosság értesül a költésekről. Az MBVK tavaly 1,45 milliárd, költött tájékoztató kampányokra, és 7,2 millió forintért íratott tanulmányt a kormányzattal igen jó kapcsolatban levő Századvég Gazdaságkutatóval. Az idén 800 millió forintos szerződést már megkötöttek „társadalmi felelősségvállalás körében országos tájékoztatási kampány 2017-2018” tárggyal. A leírás szerint a kampány „több hónapon keresztül, országos TV csatornákon folyó több száz (1400 spot) megjelenést, kisfilmet biztosító tájékoztató program” lesz.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok