Új törzs jelent meg
Az európai járványvédelmi központ figyelmeztetése szerint szokatlanul korán emelkedik az influenzafertőzések száma az unió területén. Ezért főként egy újonnan megjelent influenzatörzs, az A(H3N2) K altípus a felelős. Az ECDC arra a forgatókönyvre készül, hogy Európa a korábbiaknál súlyosabb influenzaszezonnal nézhet szembe, különösen alacsony oltási arány esetén.
Edoardo Colzani, az ECDC légúti vírusokkal foglalkozó részlegének vezetője azt gondolja, most kritikus fontosságú lehet a gyorsaság. Kéri, hogy aki jogosult az oltásra, ne várjon. Mint nyomatékosította, a súlyos betegség fokozott kockázatának kitett személyeknek haladéktalanul be kell oltatniuk magukat. Ezek a csoportok magukban foglalják a 65 év felettieket, a várandós nőket, az alap- és krónikus betegségben szenvedőket, a legyengült immunrendszerűeket, valamint a zárt környezetben, például hosszú távú ápolási intézményekben élőket.
Magyarországon 2025. szeptember 29-én, a 40. naptári héten megkezdődött a légúti figyelőszolgálat működése, de a megbetegedésekben komolyabb megugrás eddig nem látszik. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legfrissebb jelentése szerint 2025. november 10 - 16. között az országban 19 600 fő fordult orvoshoz influenzaszerű, és 164 400 fő akut légúti fertőzés tüneteivel. A légúti figyelőszolgálat keretében kijelölt 24 kórház adatai alapján a múlt héten 85 főt vettek fel kórházba súlyos, akut légúti fertőzés (SARI) miatt, közülük 7 fő részesült intenzív/szubintenzív ellátásban. Közben a szennyvízben az influenza A és B variációjának mennyisége is az előző hetekben mért szinten stagnál.
Szerző: BVJ
Címkék: egészség, oltás, influenza, Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ, ECDC, NNGYIK
Európában már támad az influenza
2025. november 21. Szokatlanul korán emelkedik az influenzafertőzések száma – figyelmeztetett az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC). Ezért főként egy újonnan megjelent influenzatörzs a felelős. Magyarországon még nincs jele megugrásnak, de a múlt héten 85 főt vettek fel kórházba súlyos, akut légúti fertőzéssel, közülük heten intenzív ellátásra szorultak.Az európai járványvédelmi központ figyelmeztetése szerint szokatlanul korán emelkedik az influenzafertőzések száma az unió területén. Ezért főként egy újonnan megjelent influenzatörzs, az A(H3N2) K altípus a felelős. Az ECDC arra a forgatókönyvre készül, hogy Európa a korábbiaknál súlyosabb influenzaszezonnal nézhet szembe, különösen alacsony oltási arány esetén.