Ki mennyivel vihet többet majd haza havonta?

Ez zsebbe megy 2015-ben

Fotó: Latzer Anna
2014. december 30. Egy átlagnyugdíjas havonta körülbelül kétezer forinttal kap majd többet jövőre az ideinél. A vállalatoknál teljes állásban dolgozók zsebébe, ha az átlagbért keresik, több mint hatezer forinttal juthat több. Megnéztük azt is, hogy a 2015-es minimálbér mit mennyire érinthet majd.

Már kiderült, hogy jövőre mennyi lesz a minimálbér és a garantált bérminimum, vagyis a szakmunkás minimálbér (lásd táblázatunkat!). A jövő évi bérmegállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már aláírta a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel, így azt is megtudhattuk, hogy a vállalatoknak azt ajánlják, munkavállalóik bérét 3-4 százalékkal emeljék. A minimálbéresek (ők a becslések szerint másfélmilliónyian lehetnek) havonta 2,3 ezerrel, a szakmunkás besorolásúak 2,6 ezerrel többet vihetnek majd haza, a vállalatoknál dolgozó átlagbéreseknek a mostani 164 ezer forinttal szemben – amennyiben munkáltatójuk az ajánlást betartja – több mint 170 ezer forint juthat.

A minimálbér emelése automatikusan növeli azt a keretet is, amit önkéntes pénztári juttatásként adhat(nának) a munkáltatók. Ezt azonban már eddig sem sokan tudták kihasználni, a cafeteria keretének változtatása azonban még keményebb korlátot jelent jövőre. Elméletben mindenesetre a havi 50,75 ezer forint helyett 52,5 ezret fizethetne a foglalkoztató dolgozója önkéntes nyugdíjpénztárába, az egészségpénztáraknál pedig 30,45 ezer forintról 31,5 ezer forintra emelkedik a kedvezőbb adózással adható összeg. Egy ezressel nő az iskolakezdési támogatás, az iskolaszerű képzésre pedig majdnem kilencezer forinttal költhetnek többet a cégek.
A nyugdíjasok nem kapnak ekkora emelést. A társadalombiztosítási nyugdíjról szóló törvény szerint a nyugdíjakat minden év január hónapjától az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedéssel azonos mértékben kell növelni. A 2015. évi inflációs előrejelzés 1,8 százalék, így ugyanilyen mértékű nyugdíjemelés. Az átlagnyugdíj jelenleg körülbelül 116 ezer forint, az átlagos emelés így 2,1 ezer forintra rúghat. Az öregségi nyugdíj legkisebb összege közben nem változik, ez 2015-ben a mostanival egyezően 28,5 ezer forint lesz.

Sokakat egyáltalán nem érint a minimálbér


A pedagógusok a következő évben már nem örülhetnek automatikus béremelésnek.  Hiába volt a korábban kidolgozott életpályamodell fontos eleme a minimálbérhez kötött emelés, a nagy csinnadrattával bejelentett új rendszer mindössze egyetlen évet élt meg. A pedagógusok az idén januárban örülhettek csupán az új szisztémának, 2015-ben már más váltja fel. Ígéret sok van, de az – mint számos más esetben – csak később válhat valóra. A pedagógusok jövő szeptembertől, a fegyveres testületek és rendvédelmi dolgozók júliustól, és az egészségügyben dolgozók is nyártól kaphatnak béremelést.

A közalkalmazotti bértábla nem változik, a köztisztviselői és kormánytisztviselői illetményalap egységesen 38650 forint marad. A magasabb rangú kormánytisztviselők viszont aligha szomorkodnak majd.

A helyettes államtitkárok alapilletménye a kormánytisztviselőkről szóló törvény szerint havonta 748 ezer forint. Ezt azonban a miniszter saját hatáskörben legfeljebb 30 százalékkal megemelheti, mely lehetőséggel – értesült a Blikk – élt is mindegyik miniszter. A rekordszámú, 99 helyettes államtitkárból 88-nak emeltek a fizetésén, ami a lap számításai szerint fejenként átlagosan kétmillió forint pluszpénzt jelent évente. Az államtitkárok alapilletménye 997 ezer forint, ezt a legtöbb esetben 1 millió 296 ezerre tornászták fel. A Blikk példaként említi, hogy a külügyminiszter, Szijjártó Péter fizetése 1 millió 102 ezer forint, míg Kohut Balázs külügyi közigazgatási államtitkár közel kétszázezer forinttal többet keres a főnökénél.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok

Sikerük titka a gyors döntés
2019. június 24. A vízilabdában másodpercek alatt történnek az események. Nincs idő hosszas gondolkodásra, a kínálkozó helyzeteket azonnal ki kell használni. A befektetések világában is gyakran adódnak olyan lehetőségek, amelyeket csak rövid ideig lehet megragadni.


Szívós Márton világbajnok vízilabdázó és Hosszú Ferenc, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. Mindketten nagyon sikeresek a hivatásukban, de más is közös is van bennük: tudnak és mernek gyorsan dönteni. Jó helyzetfelismeréssel egy vízilabdázó győzelmet is szerezhet a csapatának, egy befektetési alapot kezelő szakember pedig a piaci átlagnál magasabb hozamot érhet el a befektetők számára.
Szívós Márton utánpótlás játékosként ifjúsági Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes, Universiade győztes. A magyar férfi vízilabda válogatott tagjaként világbajnok és Világliga győztes. Londonban és Rio de Janeiroban az olimpiai 5. helyezett csapat tagja volt. Klubcsapataival ötszörös magyar bajnok, olasz bajnok, ötszörös magyar kupa, olasz kupa, Euroliga és Európai Szuperkupa győztes.
Hosszú Ferenc 2006-ban diplomázott a budapesti Corvinus Egyetemen, 2007-től az OTP Alapkezelő termék-, majd portfoliómenedzsere, 2017-től pedig befektetési igazgatója. Elsődleges szakterülete az árupiaci befektetések. Az OTP Föld Kincsei Alap portfoliómenedzsere, amely eddig hat alkalommal nyerte el az Év Legjobb Árupiaci Alapja díjat a Privátbankár.hu Klasszis szakmai díjazásán.
2019-ben a szakma az Év Feltörekvő Portfoliómenedzserévé választotta.
Az OTP Föld Kincsei Alap a hazai piacon egyedülálló stratégiát követ: abszolút hozamú származtatott alap, amely a határidős árupiacokon keresztül energiahordozókba, nemesfémekbe, ipari fémekbe, mezőgazdasági terményekbe fektet.
„Az árupiacokon a vedd meg és tartsd (buy and hold) stratégia akkor sem biztos, hogy jó hozamot eredményez, ha az árfolyamok egyébként felfelé tartanak. Ezekre a piacokra ugyanis határidős ügyleteken keresztül lehet befektetni, amelyeknek folyamatos megújítása jelentős költségekkel jár. A jó stratégia ezért az aktív kezelés, a kínálkozó lehetőségek gyors kihasználása akár vételi (long), akár eladási (short) pozíciókkal, amelyeknek a hatékonyságát tőkeáttétel segítségével lehet tovább növelni. Az árupiacok azonban rendkívül kiszámíthatatlanok, teljesítményüket nemcsak a világgazdasági folyamatok, hanem gyakran a politika, az időjárás, vagy akár a természeti jelenségek is befolyásolják. A döntések kockázattal járnak, amelyeket vállalnom kell.” – mondta el Hosszú Ferenc.
Az OTP Föld Kincsei Alap tehát olyan befektetés, amelynek jelentős kockázata van ugyan, de a legalább 3-5 éves ajánlott befektetési időtávon várható hozama is magasabb, mint amit kockázatvállalás nélkül el lehet érni.
Az alapról részletesen itt tájékozódhat: https://www.otpbank.hu/otpalapkezelo/hu/A_FoldKincsei
A befektetési jegyek elérhetőek az OTP Bank fiókhálózatban, illetve az OTPdirekt elektronikus csatornáin keresztül, illetve több más pénzintézet is ajánlja az alapot privátbanki ügyfelei számára.