Ezentúl hiába keresnénk az IKEA katalógusát
2020. december 7. Az IKEA döntött: megszünteti korábban igen kedvelt katalógusát. Úgy látják, hogy az emberek többsége ma már az interneten és a közösségi médiában keres lakberendezési inspirációt digitális csatornák és influencerek segítségével.Az Inter IKEA Systems B.V., a globális IKEA franchise anyavállalata a cég tájékoztatása szerint azt „az érzelmes, ámde racionális döntést hozta, hogy tiszteletteljes búcsút vesz az IKEA katalógus sikeres karrierjétől”. A kiadvány 70 éves múltra tekint vissza. Az IKEA katalógust csúcskorszakában 200 millió példányban terjesztették, 69 verzióban, 32 nyelven és több, mint 50 piacon.
Már néhány évvel ezelőtt megkezdték a nyomtatott katalógus-példányszámok csökkentését: míg 2017-ben a cseh-magyar-szlovák régióban 3,8 millió katalógust adtak ki, 2020 augusztusában ez a szám már csak 350 000 volt. A médiakörnyezet azonban időközben nagymértékben megváltozott. Az emberek többsége ma már – állapította meg a lakberendezési áruházlánc – az interneten és a közösségi médiában keres lakberendezési inspirációt digitális csatornák és influencerek segítségével.
Mint hangsúlyozták: az IKEA digitalizálódott, és elérhetőbbé vált, miközben új eszköztár segítségével kerül kapcsolatba egyre több emberrel. Annak érdekében, hogy elérjük az emberek többségét, és kapcsolatba kerüljünk velük, új eszközökkel juttatjuk el hozzájuk inspiráló lakberendezési megoldásainkat – mondja Konrad Grüss, az Inter IKEA Systems B.V. ügyvezető igazgatója. A svéd lakberendezési vállalat kiskereskedelmi forgalma tavaly 45 százalékkal nőtt, az IKEA.com látogatottsága megközelítette a 4 milliárdot, ezzel egyidejűleg a cég fejlesztette digitális szolgáltatásait, és új applikációkat indított.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: vásárlás, katalógus, IKEA, internet, mobil
Kapcsolódó anyagok
- 2021.05.18 - Veszélyesek lehetnek ezek az IKEA tányérok és bögrék
- 2021.01.04 - Visszaüthetnek a bűvös kilences végződésű árak, de az akciók is
- 2020.12.29 - Az új év alapvető változásokat hoz a vásárlásban
- 2020.12.13 - December végétől változik a Tesco üzletszabályzata
- 2020.12.07 - Idén elmaradnak a szilveszteri utcabálok
- 2020.12.07 - Felmérték, lesz-e elég karácsonyfa
- 2020.12.01 - Maszkviselésben már élvonalban a magyarok
- 2020.11.16 - Érintés nélkül jövőre is költhető az emelt összeg
- 2020.11.12 - Már este hét előtt megtagadhatják a belépést az üzletek
- 2020.10.19 - Felkészülni! Jókorát változik az online bankkártyás fizetés
- 2020.08.04 - Kelet-Magyarországon nyitott átvételi pontot az IKEA
- 2020.07.16 - Jön a húsnélküli húsgolyó az IKEA-tól
- 2020.06.15 - Használt bútorokat is árul az IKEA
További kapcsolódó anyagok