A bajba került hiteleseket használhatták ki?

2019. március 6. Azonnal hatállyal megtiltotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a budapesti Magyar Adósságrendező Zrt.-nek, hogy ügynökként működjön, egyúttal büntető feljelentést is tett a cég ellen. A piacfelügyeleti vizsgálat még tart.

A jegybank – előzetes bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzést is magába foglaló – piacfelügyeleti eljárást folytat a budapesti székhelyű, honlapot is működtető Magyar Adósságrendező Zrt. tevékenységének áttekintésére. A vizsgálat célja – többek között – annak megállapítása, hogy a társaság végez-e üzletszerűen pénzügyi közvetítői, különösen alkuszi tevékenységet.

Mint a felügyeleti hatóság friss közleményében leírta: az alkuszok az ügyfelekkel kötött megbízási szerződések alapján, azok nevében választanak ki megfelelő pénzügyi intézményt, és segítik elő a vele való szerződéskötést. Ügyfélvédelmi okokból tevékenységük során szigorú üzleti megbízhatósági, fogyasztóvédelmi és egyéb követelményeknek kötelesek megfelelni. Rendelkezniük kell a tevékenységükből eredő károk fedezésére szükséges felelősségbiztosítással, megfelelő indulótőkével, vezető állású személyeiknek pedig szakmai végzettséget és gyakorlatot kell igazolni. Az alkusszal kapcsolatba lépő ügyfelek érdekeinek védelme érdekében mindezeket az MNB engedélyezési eljárása során, később pedig e piaci szereplők felügyelésekor vizsgálja.
A cég honlapja szerint elsősorban tanácsadással, bank segítségnyújtással foglalkozik. Mintha különösen  a bajba kerültek lennének a célcsoportjuk. Mint írják: „nincs vesztes ügy, csak inkompetens felek. Velünk a legrosszabb konstrukcióban is Ön lehet a nyertes". A már a végrehajtási szakba kerülteknek is segítséget ígérnek.
A jegybank eddigi adatai szerint a Magyar Adósságrendező Zrt. több, magyar nyelven is elérhető honlapon népszerűsíti az általa nyújtott szolgáltatást. Eszerint meghatározott díj ellenében az adósok megbízásából és nevében eljárva folytat tárgyalást a különböző pénzügyi intézményekkel azért, hogy azok módosítsák az adott ügyfelekkel megkötött korábbi szerződéseket. A társaság azonban nem rendelkezik az MNB engedélyével pénzügyi közvetítői, alkuszi tevékenység végzésére Magyarországon.

A jegybank ezért ma közzétett végzésében piacfelügyeleti vizsgálatának lezárultáig ügyfélvédelmi okokból azonnali hatállyal megtiltotta a Magyar Adósságrendező Zrt.-nek, hogy bármely, a jegybank engedélyéhez kötött tevékenységet végezzen. A társasággal szemben a jegybank büntető feljelentést tett és az adatvédelmi hatósághoz is fordult.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok