Még kedvezőbben vehetők az elektromos járművek
Egyre nagyobb az igény az alacsonyabb környezetterhelésű, azaz elektromos és hibrid gépjárművek vásárlására – állítja saját tapasztalataira alapozva a BB. A bank 2019. május 1-jétől kínál kedvezményes finanszírozást az alternatív hajtásláncú gépjárművek vásárlásához. A program indulása előtt 43 százalékkal volt a piaci átlag felett a finanszírozott „zöld” autók darabszáma, míg mostanára ez az arány 64 százalékra nőtt. A bank érzékelhetően sokat vár az új szisztémától, amiben a lakosság szélesebb köre juthat elektromos autóhoz állami támogatással.
A pályázat (ennek kiírását itt találja) június 15-én reggel 8 órakor nyílik meg. Mint a fenti táblázatból is látszik, esetenként érdemes lehet sietni a jelentkezéssel. A vissza nem térítendő támogatás keretének kimerülését, a kiírás felfüggesztését, illetve lezárását a pályázatbenyújtó felületen hirdetményben jelzik majd. A támogatás egyébként mind pénzügyi, mind operatív lízing igénybe vétele mellett is pályázható.
Arra, hogy az érdeklődés meglehetősen nagy lehet majd, utalhat a Magyar Lízingszövetség és a Gémosz korábbi közös közleményében szereplő adat is. Mint ugyanis kiemelték: Magyarországon a koronavírus-járvány miatt 17 százalékkal csökkenő újautó-eladásokkal szemben a tisztán elektromos autók eladása 36 százalékkal nőtt az idei év első négy hónapjában.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: autó, gépjármű, elektromos, támogatás, Budapest Bank, Magyar Lízingszövetség, Gémosz
Felkészülni, jön az új autótámogatási pályázat!
2020. június 10. Június 15-én reggel nyolctól adható be pályázat elektromos autók és robogók állami támogatására. A már tavaly „zöld autó” finanszírozási programot bevezető Budapest Bank (BB) sokat vár az új lehetőségtől.Egyre nagyobb az igény az alacsonyabb környezetterhelésű, azaz elektromos és hibrid gépjárművek vásárlására – állítja saját tapasztalataira alapozva a BB. A bank 2019. május 1-jétől kínál kedvezményes finanszírozást az alternatív hajtásláncú gépjárművek vásárlásához. A program indulása előtt 43 százalékkal volt a piaci átlag felett a finanszírozott „zöld” autók darabszáma, míg mostanára ez az arány 64 százalékra nőtt. A bank érzékelhetően sokat vár az új szisztémától, amiben a lakosság szélesebb köre juthat elektromos autóhoz állami támogatással.
A támogatás mértéke | ||
---|---|---|
Megnevezés | Vételár | Max. kapható |
Tisztán elektromos jármű | 1-11 millió Ft | Max. 50%, illetve 2,5 millió Ft |
11-15 millió Ft | Max. 5%, illetve 0,5 millió Ft | |
Személyszállítás | 1-15 millió Ft | a rendelkezésre álló szabad, de minimális keret erejéig maximum 55 % |
Elektromos robogó | 0,1-1 millió Ft | a rendelkezésre álló szabad, de minimális keret erejéig maximum 55 % |
Forrás: pályázat |
A pályázat (ennek kiírását itt találja) június 15-én reggel 8 órakor nyílik meg. Mint a fenti táblázatból is látszik, esetenként érdemes lehet sietni a jelentkezéssel. A vissza nem térítendő támogatás keretének kimerülését, a kiírás felfüggesztését, illetve lezárását a pályázatbenyújtó felületen hirdetményben jelzik majd. A támogatás egyébként mind pénzügyi, mind operatív lízing igénybe vétele mellett is pályázható.
Arra, hogy az érdeklődés meglehetősen nagy lehet majd, utalhat a Magyar Lízingszövetség és a Gémosz korábbi közös közleményében szereplő adat is. Mint ugyanis kiemelték: Magyarországon a koronavírus-járvány miatt 17 százalékkal csökkenő újautó-eladásokkal szemben a tisztán elektromos autók eladása 36 százalékkal nőtt az idei év első négy hónapjában.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: autó, gépjármű, elektromos, támogatás, Budapest Bank, Magyar Lízingszövetség, Gémosz
Kapcsolódó anyagok
- 2021.08.19 - Nőnek az eladások, tovább drágulhatnak az autók
- 2021.03.24 - Félmillió robogó fut kötelező nélkül az utakon
- 2020.08.04 - Tízezrével érkeznek a használt autók az országba
- 2020.07.14 - Mostantól pénzt is befizethetünk a Budapest Bank ATM-jeibe
- 2020.07.02 - Újra zúdulnak be a használt autók
- 2020.06.30 - Berobbantak a digitális szolgáltatások
- 2020.06.16 - Egyre öregebb autókat hozunk be az országba
- 2020.06.05 - Milliós árengedménnyel kínálják az új autókat
- 2020.06.02 - A nagycsaládosok autóvásárlását is visszavetette a járvány
- 2020.05.19 - Bezuhant az európai autóforgalmazás
- 2020.04.27 - Kevesebb az autós kár, de nem csökken a biztosítási díj
- 2020.04.23 - Kár reménykedni, nem esik a használt autó ára
- 2020.04.17 - Felénél is kevesebb autó fogyott
További kapcsolódó anyagok