Félmillió robogó fut kötelező nélkül az utakon
2021. március 24. Az alkuszok becslése szerint mintegy 600 ezer robogó üzemel az országban, azonban mindössze 15-20 százalékuk után fizetik rendszeresen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) évi 5-6 ezer forintos átlagos díját.A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint a tulajdonosok egy része vélhetően nem is tudja, hogy a biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem valamennyi, a közúti forgalomban részt vevő segédmotoros kerékpárra kiterjed. A néhány ezres biztosítás hiányának közúti ellenőrzés során mulasztási bírság a következménye, a baleset során okozott kárt pedig az okozónak saját zsebből kell megtérítenie.
Az MNB legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 420 ezer, míg a 13-35kW közötti kategóriában 463 ezer forint volt a motoros balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is. Fontos könnyebbség a károsultaknak, hogy amennyiben biztosítatlan robogó okoz kárt, a károkozó helyett a MABISZ Kártalanítási Számlája fizeti ki a kárösszeget, majd utólag behajtja a károkozón.
A díjfizetést eddig elmulasztó robogósoknak biztosításkötéskor a korábbi mulasztásuk miatt nem kell retorziótól tartaniuk – mondta Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja. Hozzátette: ellentétben a gépjárművekkel, esetükben nincsen fedezetlenségi díj, amit visszamenőleg ki kellene fizetniük. A kgfb azonban természetesen ebben az esetben is csupán a megkötés időpontja után okozott károkra nyújt fedezetet.
A robogók kártörténetét nem tartják nyilván, így a fizetendő díjat bonus-malus besorolás sem befolyásolja. Magyarországon segédmotoros kerékpárokra rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, ilyenkor a biztosítás meglétét a járműre kiragasztott matrica igazolja.
Sok előnnyel járna a rendszám
Európa szinte minden országában vagy az állam, vagy a biztosító látja el rendszámmal ezeket a járműveket. Egy jól látható azonosító jel bevezetése Magyarországon is számos problémát küszöbölhetne ki. Gyakori eset például, hogy a károkozó robogó elhagyja a baleset helyszínét, és ilyenkor szinte lehetetlen az elkövető beazonosítása.A biztosításkötési arányon is jelentősen javíthatna a kötelező rendszám, hiszen így ránézésre is beazonosíthatóvá válnának azok, akik elmulasztották a kötelezőt befizetni. Ugyancsak könnyebben lehetne kiszűrni azokat a járműveket is, amelyeknek – 50 cm3 feletti motortérfogatuk vagy 45 km/óránál nagyobb potenciális sebességük miatt – már ma is rendszámmal kellene rendelkezniük, és amelyek vezetéséhez motoros jogosítvány is szükséges. Ezen járművek esetében behajthatóvá válna az első hazai forgalomba helyezéskor fizetendő regisztrációs adó is.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: robogó, FBAMSZ, alkusz, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, biztosítás, kgfb, rendszám, kártalanłtás
Kapcsolódó anyagok
- 2023.03.29 - Kötelező a robogókra a biztosítás, 350 ezren mégsem kötnek
- 2022.06.09 - Nem drágult a kötelező az elmúlt egy évben
- 2022.04.11 - Félmillió robogónak nincs biztosítása, pedig kellene
- 2022.03.07 - Egyre olcsóbb a budapestiek kötelezője
- 2022.02.22 - Százezer autósnak fontos határidő közeleg
- 2021.11.30 - Jóval olcsóbb lett a budapesti autók biztosítása
- 2021.11.29 - Szerdán lejár az autósoknak a határidő
- 2021.11.24 - Kötelező: már csak egy hete maradt az autósoknak
- 2021.11.22 - Erre senki sem számított, örülhetnek az autósok
- 2021.10.14 - 700 milliót fizetett egy biztosító vadkárra
- 2021.09.13 - Jó hír a budapesti autósoknak: olcsóbb lett a kötelező
- 2021.07.23 - Nem kell baleset, hogy elbukjuk a kötelező bónusz besorolását
- 2021.06.02 - Jövő nyártól négybetűs rendszámtáblák jönnek
- 2020.06.10 - Felkészülni, jön az új autótámogatási pályázat!
- 2019.07.03 - Elindultak az új közösségi robogók
- 2019.04.16 - Félmillió robogó fut kötelező nélkül
- 2017.07.13 - Robogók százezrei kötelező nélkül
További kapcsolódó anyagok