Ma van az idősek világnapja
Október 1-je az idősek világnapja. A MASZSZ közleménye szerint „ezt az alkalmat is felhasználja arra, hogy kiálljon azok mellett is, akiknek a munka világa után után súlyos megélhetési nehézségekkel kell szembenézniük”. Az általuk is támogatott kutatás szerint 2017-ben Magyarországon a nyugdíjaskorúak egy főre jutó létminimuma körülbelül 81 és fél ezer forint volt. A Magyar Államkincstár adatai alapján 345 ezren kaptak ennél kisebb összegű ellátást.
A létminimum-számítást végző Policy Agenda szerint még komolyabb problémát jelent, hogy nagyjából 155 ezer olyan idős ember van, aki a szintén nyugdíjas párjával él, s kettejük bevétele sem éri el a kétfős háztartások esetében számított 140 ezer forintos létminimumot. Súlyos társadalmi egyenlőtlenségekre figyelmeztet, hogy majdnem háromszor több a falvakban a létminimum alatt tengődő nyugdíjas háztartások száma, mint a fővárosban vagy a megyei jogú városokban.
A létminimumon élő háztartások igen szerény fogyasztást engedhetnek meg maguknak, és egyáltalán nincs belső tartalékuk arra, hogy bármilyen váratlan kisebb kiadást finanszírozni tudjanak. De sokszor még arról is dönteni kényszerülnek, hogy gyógyszert vagy élelmiszert vásároljanak. A létminimum-számítás programját kiterjesztették a társadalmi minimum meghatározására is. A kép így nézve még kevésbé bíztató.
Tavaly a nyugdíjaskorúak társadalmi minimuma egy fős háztatás esetén nem egészen 106 ezer forint volt. Mintegy 540 ezer nyugdíjas van, aki ennél kevesebb pénzből kényszerül megélni. Településtípusok szerint nézve ismét jelentős területi egyenlőtlenségek mutatkoznak: a fővárosban az időskorú háztartások 17 százaléka él a társadalmi minimum alatt, míg a községekben 49 százalékos ez az arány. Tehát falun minden második nyugdíjas nagyjából nyomorog – nyomatékosította a MASZSZ.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, létminimum, társadalmi minimum, szakszervezet, MASZSZ
Félmilliónál több nyugdíjas él társadalmi minimum alatt
2018. október 1. Majdnem háromszor több a falvakban a létminimum alatt tengődő nyugdíjas háztartások száma, mint a fővárosban vagy a megyei jogú városokban – tette közzé az idősek világnapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). A társadalmi minimumot mintegy 540 ezer nyugdíjas nem éri el.Október 1-je az idősek világnapja. A MASZSZ közleménye szerint „ezt az alkalmat is felhasználja arra, hogy kiálljon azok mellett is, akiknek a munka világa után után súlyos megélhetési nehézségekkel kell szembenézniük”. Az általuk is támogatott kutatás szerint 2017-ben Magyarországon a nyugdíjaskorúak egy főre jutó létminimuma körülbelül 81 és fél ezer forint volt. A Magyar Államkincstár adatai alapján 345 ezren kaptak ennél kisebb összegű ellátást.
A létminimum-számítást végző Policy Agenda szerint még komolyabb problémát jelent, hogy nagyjából 155 ezer olyan idős ember van, aki a szintén nyugdíjas párjával él, s kettejük bevétele sem éri el a kétfős háztartások esetében számított 140 ezer forintos létminimumot. Súlyos társadalmi egyenlőtlenségekre figyelmeztet, hogy majdnem háromszor több a falvakban a létminimum alatt tengődő nyugdíjas háztartások száma, mint a fővárosban vagy a megyei jogú városokban.
A létminimumon élő háztartások igen szerény fogyasztást engedhetnek meg maguknak, és egyáltalán nincs belső tartalékuk arra, hogy bármilyen váratlan kisebb kiadást finanszírozni tudjanak. De sokszor még arról is dönteni kényszerülnek, hogy gyógyszert vagy élelmiszert vásároljanak. A létminimum-számítás programját kiterjesztették a társadalmi minimum meghatározására is. A kép így nézve még kevésbé bíztató.
A társadalmi minimum egyébként még mindig csak igen szerény fogyasztási szintet jelent, de – az alapvető szükségletek kielégítésén felül – racionális gazdálkodás mellett olyan javak és szolgáltatások igénybevételére is lehetőséget nyújt, amelyek a gazdasági, társadalmi, kulturális fejlettség adott szintjén már tömegigénnyé váltak. Ennyi pénzből már némi tartalék is képezhető, ami fedezetet biztosít kisebb rendkívüli kiadásokra.
Tavaly a nyugdíjaskorúak társadalmi minimuma egy fős háztatás esetén nem egészen 106 ezer forint volt. Mintegy 540 ezer nyugdíjas van, aki ennél kevesebb pénzből kényszerül megélni. Településtípusok szerint nézve ismét jelentős területi egyenlőtlenségek mutatkoznak: a fővárosban az időskorú háztartások 17 százaléka él a társadalmi minimum alatt, míg a községekben 49 százalékos ez az arány. Tehát falun minden második nyugdíjas nagyjából nyomorog – nyomatékosította a MASZSZ.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, létminimum, társadalmi minimum, szakszervezet, MASZSZ
Kapcsolódó anyagok
- 2019.06.19 - Titkolják, hányan élnek a létminimum alatt
- 2018.12.12 - Elegük lett a nyugdíjasoknak
- 2018.11.08 - Pokoli állapotok a nyugdíjfolyósítónál
- 2018.11.06 - Könnyebb lesz a nyugdíjasok végrehajtása
- 2018.10.25 - Nyugdíj: a szülői házból hozzuk a szokásokat
- 2018.10.15 - Bankhoz kényszeríthetik a nyugdíjasokat
- 2018.10.11 - Megugrott a drágulás, mire számíthatnak a nyugdíjasok?
- 2018.10.09 - Nyugdíjasok, kiderültek a prémium részletei!
- 2018.10.04 - Nem minden nyugdíjas kapja meg a beígért prémiumot
- 2018.10.02 - A nyugdíjszempontból elveszett nemzedék
- 2018.09.24 - Elegünk van a munkából, 57 évesen nyugdíjba mennénk
- 2018.08.13 - A nyugdíjasok döntő többsége nem akar dolgozni
- 2018.07.26 - A nyugdíjasok után a kismamákat terelnék szövetkezetbe
- 2018.07.05 - A bérmegállapodásba venné be a cafeteriát a szakszervezet
- 2018.06.20 - Az adótörvényekkel keményen belenyúlnak a munkaerőpiacba
- 2018.02.12 - Visszakérik a korengedményes nyugdíjat a szakszervezetek
- 2017.05.16 - Létminimum alatt él a lakosság több mint harmada
További kapcsolódó anyagok