Fontos igazolások érkeznek a NAV-tól

2019. február 11. Hétfőn kapják meg a vállalkozások az első olyan igazolásokat az adóhatóságtól, amelyekből kiderül, kik után vehető igénybe havi 31 290 forint adókedvezmény. Korábban a cégeknek kellett igazolni a kedvezményre való jogosultságot – nem egészen azok után, akiknek az most jár.

Az adótörvényekkel – írtuk meg részletesebben még a nyáron – most tényleg keményen belenyúlnak a munkaerőpiacba. Az idősekre (a dolgozó nyugdíjasokat csak a 15 százalékos szja terheli) vonatkozó új szabályok mellett ugyanis az 55 év felettiek és a 25 év alattiak 2018-ban még alkalmazható kedvezménye az idén megszűnt. Jöttek azonban új lehetőségek, amelyekről – a korábbi szisztémától eltérően – a NAV az újonnan bejelentett munkavállalók esetében automatikusan vizsgálja a kedvezményre jogosultságot.

Az adóügyekért felelős államtitkár, Izer Norbert az MTI-nek hangsúlyozta: a vállalkozásoknak nincs is teendőjük. A NAV ugyanis a nyilvántartásában szereplő adatok alapján, elektronikus úton automatikusan megküldi az érintetteknek az igazolást, amelynek birtokában érvényesíthető a munkaerőpiacra lépő dolgozója után a kedvezményt. Az első igazolások a cégekhez hétfőn érkeznek majd.

Az államtitkár felidézte, hogy a munkaerőpiacra lépők kedvezményét a vállalkozók minden olyan munkavállaló után igénybe vehetik, akinek az elmúlt 9 hónapban legalább 6 hónapig nem volt munkája. A kedvezmény két évig teljes munkáltatói adómentességet biztosít a minimálbér összegéig (ez havi 31 290 forint adókedvezményt jelent). A munkáltatónak nem kell se szociális hozzájárulási adót, sem szakképzési hozzájárulást fizetnie a pályakezdők, a tartós munkanélküliek, és az anyasági ellátás után visszatérők után. A munkaerőpiacra lépők után még a foglalkoztatás harmadik évében is jár a kedvezmény, akkor a szociális hozzájárulási adó 50 százalékát kell csak megfizetni.

A korábbi munkahelyükre visszatérő kismamákat foglalkoztató vállalkozások is jogosultak a kedvezményre - húzta alá az államtitkár. Hozzátette, hogy a kedvezmény igénybevétele ebben az esetben is rendkívül egyszerű, az igazolást a havonta benyújtandó járulékbevallásban kell kérnie a munkáltatónak.

Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok