Kedden érkezik a bankszámlákra az emelt pénz

Frissnyugdíjas? Ne számítson a nyugdíjprémiumra!

2019. november 11. FRISSÍTETT Holnap írják jóvá a bankszámlákon a szokásos havi nyugdíj mellett a nyugdíjprémiumot és az infláció miatti egyösszegű kiegészítést. Azok, akik az idén vonultak nyugállományba, egyikre sem számíthatnak. Kapnak viszont egyszeri kiegészítést.

Az idén a korábbi évekről eltérően a nyugdíjprémiumról szóló rendeletben nem szerepel, hogy az egyszeri juttatásra az a személy jogosult, aki az előző (jelen esetben a 2018-as) év legalább egy napján kapott nyugdíjszerű – ideértendő az összes ilyen, tehát özvegyi, illetve rehabilitációs is – ellátást. Most tehát a szöveg alapján mindenki kapna prémiumot, aki novemberben nyugdíjas. Akkor is, ha a 2019-es év közben vonult nyugállományba.
Az ünnepi időszakra felkészülés jegyében az idén is korábban érkezik a decemberi (a mostani emelésre jogosultaknak is csak a szokásos összegű) nyugdíj. Akiknek bankszámlára érkezik az ellátás, azok már december 3-án megkapják.
A Magyar Államkincstár nyugállományban levőknek kiadott tájékoztatása alapján azonban hiába nem tér ki a rendelet az előző évre, azt a törvény tartalmazza. Az 1997. évi LXXXI. törvény 101. § (5) bekezdése szerint nyugdíjprémiumot csak annak a személynek kell fizetni, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napján, valamint a tárgyév novemberében a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó vagy azzal egy tekintet alá eső ellátást kapott.  A frissnyugdíjasok tehát az idén sem kapnak prémiumot, és persze külön emelést sem.
 
Azért azonban, hogy az érintettek ne legyenek csalódottak (és a rendelet, valamint a törvény is összhangba kerüljön), az állam külön egyszeri juttatást ad az idén nyugdíjba vonultaknak. A kiterjesztést nem csak a jogosultak körére, hanem az időpontra is alkalmazza. Így végső soron mégis kapnak pénzt a frissnyugdíjasok (ezt tehát cikkünk első verziójában rosszul írtuk).
 
Érdemes gondolni arra is, hogy a törvény szerint nagyon sokan maradnának ki a prémiumból. Ebből éppen a legrászorultabbakat hagyták ki a jogalkotók. A prémium az évente hozott kormányrendelet alapján tehát azoknak is jár, akik ellátását a nyugdíj alapján számítják. Így a megváltozott munkaképességűek vagy a fogyatékossági ellátásban részesülők, a politikai rehabilitáltak és az özvegyi nyugdíjasok is kapnak prémiumot, pontosabban egyszeri juttatást, de ez tulajdonképpen rendre a kormány kegyétől függ.

Akiknek jár, azoknak holnap írják jóvá a bankszámlájukon a szokásos havi nyugdíj mellett a nyugdíjprémiumot és az infláció miatti egyösszegű kiegészítést. A Posta minden hónapban 12 munkanapon át viszi ki a nyugdíjakat. A nyugdíjasok minden év novemberében megkapják az úgynevezett nyugdíjfizetési naptárt, amelyben megtalálják a következő év minden hónapjára a konkrét kifizetési napokat. A nyugdíjak kifizetése nyugellátási utalványon történik készpénzben, a címzett lakóhelyén, összeghatártól függetlenül.

Ennyi lehet az annyi


Amióta prémium van, azóta okoz sokaknak gondot az ezzel kapcsolatos matek. A törvény ugyanis némiképp bonyolult meghatározást tartalmaz. A teljes 22 ezer forintos összeg most is, mint korábban, maradéktalanul a 80 ezer forint feletti (aki több címen kap pénzt, az ebből a szempontból összeadódik) nyugdíjakra jár. Például havi 32 ezer forint összegű árvaellátás esetén az ellátás 25 százalékát, azaz 8 ezer forintot 1,1-del megszorozva 8,8 ezer forint nyugdíjprémium illeti meg a jogosultat. Fontos tudni, hogy bármekkora a nyugdíj, a prémium 22 ezer forintnál nem lehet több.
 
Az inflációt elvben ellentételező emelés már egyszerűbb. Az idén januárban a nyugdíjasok 2,7 százalékos emelést kaptak, az első 8 hónap alapján pedig 3,4 százalékos volt a pénzromlás üteme. A januártól decemberig terjedő 12 hónapra jár 12 x 0,7 százalék különbözet (aki csak az év bizonyos részében kapott nyugdíjat, annak a szorzószám ennek megfelelő), az egyösszegű kiegészítés összege így megegyezik a novemberi ellátás 8,4 százalékával.
 
A KSH adatai szerint szeptemberben átlagosan 2,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, a nyugdíjasok kosara közben 3,1 százalékkal drágult, a tényleges inflációs folyamatokat jelző maginfláció pedig 3,9 százalékra nőtt. A pénteken megjelent friss adatok szerint a nyugdíjas infláció októberben 3,3 százalékra rúgott, az éves átlagos áremelkedés egyébként 2,9 százalék lett. Közben a maginfláció elérte a 4 százalékot.
 

Arról, hogy mire lehet elég a nyugdíjemelés, itt írtunk

Nézze meg karikatúránkat is!

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok