Még jósolni sem könnyű

Görög helyzet: mítoszok és félreértések

Ki is úszhat a képből?
Fotó: Azénpénzem
2015. június 30. Történelmi jelentőségű lehet, hogy mi történik a továbbiakban Görögországgal. Számos sommás ítélet olvasható a neten, pedig a helyzet egyáltalán nem egyértelmű. Sokan a családi költségvetést emlegetik hasonlatként, pedig egy nemzetgazdaság esetében az eggyel kevesebb Túró Rudi egyben azt is jelenti, hogy a családfő jövedelme is csökken – rosszabb esetben másfél Túró Rudi árával.

Miután a hét végén megszakadtak a tárgyalások a görög kormány és az Eurogroup között, vasárnap népszavazást tartanak Görögországban a hitelezők tízpontos csomagjának elfogadásáról (erről itt olvashat részleteket). Ugyan akadnak akik – a legutóbbi választások szavazatarányait számolgatva – elképzelhetőnek tartják, hogy a görög szavazók elfogadják a feltételeket, az elemzők többsége gyakorlatilag biztos abban, hogy a görög társadalom elutasítja az újabb megszorításokat. A görög kormány – amire a turistáknak figyelniük érdemes – bankzárlatot rendelt el, korlátozta az ATM-ekből való készpénzfelvételt, az átutalásokat. Mindezzel talán mérsékelték, de meg nem akadályozták a kialakuló bankpánikot.

Az IMF és az Brüsszel engesztelhetetlennek látszik: ma estig Görögországnak 1,7 milliárd eurót kellene kifizetnie, ezt – mint a Wall Street Journal egy kormányzati forrásra hivatkozva írta – nem teszi meg, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy csődöt jelentenek.
Hollande francia elnök és Merkel német kancellár, valamint Juncker EB-elnök is a görögökre hárítja a felelősséget, és az eurózóna elveihez való ragaszkodást hangsúlyozza. Más politikusok reményüket fejezik ki, hogy Görögország végül marad az eurózónában, és további tárgyalások lehetőségét is emlegetik. Olyan elemzők is akadnak, akik abban bíznak, hogy vasárnapig megbukik a görög kormány, és egy újabb, hajlékonyabb lép a helyére. Ez ilyen gyorsan kevéssé valószínű, Alekszisz Ciprasz miniszterelnök azt azonban már bejelentette, hogy ha vasárnap az igenek győznek, lemond.

Sem Brüsszelben, sem Athénban, de még Frankfurtban sincs senki, aki meg tudná csak körülbelül is jósolni, hogy milyen következményei lennének, a grexitnek, a népszavazás nyomán Görögország távozásának vagy kiszorításának az euróövezetből. Erre utal az is, hogy az amúgy kevéssé szívbajosnak ismert ECB vasárnap este közölte: annak ellenére is fenntartja a görög bankoknak nyújtott likviditási keretet, hogy megszakadtak a tárgyalások.  Úgy látszik, a közös európai jegybank amúgy gyakran igencsak doktriner vezetői ezúttal alaposan meggondolják, hogy vállalják-e a kockázatot – és a felelősséget.

Jogi problémák és kulcskérdések


Érthető, hiszen nincs történelmi példa arra, hogy milyen hatásokkal jár egy kilépés egy valutaövezetből. Ilyesmire eddig pusztán gazdasági okokból még talán sosem nem került sor, csak politikai megrázkódtatások, rosszabb esetben háborúk következtében, és akkor sem csak a kilépők, hanem a maradók is alaposan megadták az árát – bár ennek nyilván jóval összetettebb, részben gazdaságon kívüli okai voltak. Ezzel együtt akad elemző, aki szerint a grexitért nem csak Görögország fizetne GDP-jének mintegy 40-50 százalékával, hanem az eurózóna többi része is mintegy 10-15 százalékos visszaesést lenne kénytelen elszenvedni.

De nemcsak a következmények nem láthatók előre, az sem világos, hogy lehetne végrehajtani? Az hagyján, hogy jogi problémák sora is felmerül – például az, hogy az eurózónából való kilépés elvileg az Unióból való kilépést is kell, hogy jelentse. Ez végül is a Szerződések némi módosításával könnyedén megoldható – mégha időbe is telik. De más szempontból sincs forgatókönyv. Egy új pénz bevezetése ugyanis nem csupán annyit jelent, hogy egyik napról a másikra más bankjegyekkel fizet a lakosság a boltokban.

Kulcskérdés, hogy a kilépést követően miben tartják nyilván a hatalmas adósságtömeget, amely minden baj okozója. Ha marad euróban és dollárban, mint eddig, akkor valójában nem, vagy csak alig enyhül a gazdaságra nehezedő nyomás, annak ellenére sem, hogy a görög lakosság az új pénz vélhetően gyors inflációja révén további súlyos áldozatokat lesz kénytelen elszenvedni. Ha viszont az adósságot átírják egy új drachmára, vele együtt inflálódik el. A hitelezők vesztesége így alig csökken, ráadásul a mértéke nem is mérhető fel előre, emiatt pedig a folyamatok jóval nehezebben irányíthatók. Akkor már az is lehet, hogy kevesebb kárral járna megtartani Görögországot az eurózónában, és mégis csak újabb átütemezésben, az adósság egy újabb részének leírásában, sőt újabb, az eddigieknél jobban ellenőrzötten felhasználható hitelek nyújtásában kellene gondolkodni. És akkor még ott rejlik az ördög a további részletek sorában. Például abban, ahogy egy elemző megjegyzi, kérdés, mi lenne a sorsa a lakossági bankbetéteknek, hogy a hosszú távra kötött import-export szerződések maradnának-e euróban vagy sem...

Lustaság és balítélet


A görög társadalom valójában már alaposan megszenvedte az elmúlt négy év megszorításait, amelyek azonban hiábavalónak bizonyultak: nemhogy nem enyhült a helyzet, de az államadósság az akkori 120 százalékról 180 százalékra emelkedett. Ez kevéssé zavarja azokat a naiv lelkeket, akik még mindig úgy vélik, hogy a világgazdaság igazságosan van berendezve, és a közösségi oldalakon kommentekben, másutt cikkekben, nyilatkozatokban a napfényes tengerparton grappát szopogató, másokból élő lusta görögökről értekeznek, akik számára most érkezett el az igazság pillanata.

A helyzet azonban az, hogy az OECD adatai szerint az átlag görög 2120 órát dolgozott 2008-ban, a válság kirobbanása előtt, ami 690 órával több az átlag német, 467 órával több az átlag brit munkaidejénél, és 356 órával több, mint az OECD- átlag. Emellett kevesebb a fizetett szabadságuk, és később mennek nyugdíjba. Ugyanők gondolják – amit a monetarista közgazdaságtan sem állít -, hogy egy nemzet gazdasága egy család gazdaságához hasonlítható: eggyel kevesebb Túró Rudi a gyereknek, eggyel kevesebb sör apunak, eggyel kevesebb bonbon anyunak, és máris helyreállítható a bevételek és a kiadások egyensúlya, megkezdődhet az adósság leépítése.

Pedig ha már ragaszkodunk a közérthetőség kedvéért alkalmazott leegyszerűsítő hasonlathoz, azt mondhatjuk, valójában valahogy úgy működik a dolog, hogy az eggyel kevesebb Túró Rudi egyben azt is jelenti, hogy a családfő jövedelme is csökken. Szerencsés és ritka esetben egy fél, rosszabb esetben egy másfél Túró Rudi árával. A spirál lefele tart. Nem véletlen, hogy a – még mindig mainstream – megszorítási politikákat egyre több bírálat éri, immár nem is csak a baloldalról. Ami persze korántsem jelenti azt, hogy akár a korábbi görög adatszolgáltatás enyhén szólva pontatlanságait, akár a 15 év görög gazdaságpolitikáját ne érhetné indokolt bírálat.

A sokak által ultrabaloldalinak minősített – valójában attól igen távol álló – Sziriza elsősorban azzal nyerhette meg a választásokat, hogy más utat ígért. Most azonban úgy tűnik, akár így, akár úgy, de újabb nehéz évek várnak a görögökre.

A hitel nem azért adják, hogy azt bárki vissza is fizesse


Egy esetleges újabb adósságelengedés előtt ráadásul pszichológiai akadályok is állnak. Sokan tartanak attól – és nyilván nem ok nélkül – hogy a rossz példa ragadós lehet: ha a görögök sikerrel zsarolják az IMF-et és az EU-t, mások is úgy gondolhatják, hogy az adósságokat nem kell visszafizetni. Más elemzők – lényegében ugyanennek a logikának az alapján – attól tartanak, hogy ha az eurozónából kilépő görögök azzal szabadulnak meg az adósságoktól, hogy azokat az elértéktelenedő drachmába írják át, szintén rossz példa lehet a közel hasonló cipőben járó Olaszország és Spanyolország számára is. A drachma után a peso és a líra visszahozatala pedig az eurózóna megállíthatatlan szétesésének kiindulópontja lehet.

Egyelőre tehát nem csak jó megoldás nem látszik, de az sem világos, hogy a lehetséges rossz megoldások körül melyik lehet a kevésbé rossz. És itt léphet be a történelmi cinizmus: nemigen van példa arra, hogy államadósságot valahol visszafizették volna, az egyetlen – és igencsak riasztó kivétel – a Ceaucescu-féle Románia volt, a nem nagyon idősebbek még emlékeznek arra, hogy milyen (és milyen módon kikényszerített) társadalmi áldozatok árán.

Ezeket a hiteleket ugyanis minden látszat ellenére nem azért nyújtják, hogy visszafizessék őket. De még senki nem számolta ki, hogy mennyivel lett volna alacsonyabb a német export, és a német GDP, mennyivel lett volna magasabb a munkanélküliség, kisebbek a bankprofitok, ha bankjaik nem nyújtják egyre másra a hiteleket a fejletlenebb déli országoknak. A helyzet kulcsa elsősorban Angela Merkel kezében van. Németország – mondatja ez a történelmi cinizmus - ezer éven át háborúzott az európai vezető szerepért. A második ezredfordulóra háború nélkül elérte. Hát most tessék fizetni.

Mit is akarnak a görögöktől? Itt elolvashatja a görög kormánytól megkövetelt lépéseket. 

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!

Szerző: Lenkei Gábor
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok