A porok veszítettek népszerűségükből

Ha január, akkor fogyókúra

2020. január 16. A januári hónap nagy nyertesei a fogyókúrás készítmények: az ünnepi szezon után másfélszer nagyobb értékben fogy belőlük– állapította meg a Nielsen. A társaság adataiból az is kiderül, hogy az értékesítések több mint kilenctizede a drogériákban történik. Ez az arány pedig egyre nő.

Az OECD jelentése szerint a legkövérebb nemzet vagyunk Európában. A felnőtt lakosság közel kétharmada túlsúlyos, egyik globális kutatásunk szerint viszont a magyaroknak csupán a fele érzi úgy, hogy gondja lenne a testsúlyával – mondta Dászkál Fruzsina, a Nielsen piackutatási tanácsadója. A globális felmérésből az is kiderült, hogy a fogyás érdekében az étrend tudatos átalakítására voksol a magyarok 81 százaléka. A fogyókúrás készítmények, úgymint shake-ek, tabletták, porok, a válaszadók 10 százaléka szerint jelentenek reális súlykontroll-lehetőséget.

A piackutató társaság adatai szerint azonban januárban a fogyókúrás készítmények forgalma két számjeggyel ugrik meg: 2018 decemberében több mint 30 százalékkal nagyobb mennyiségű, közel 50 százalékkal nagyobb értékű fogyott, mint 2019 januárjában. A január ad löketet az ilyen típusú készítmények forgalmának, ami aztán jellemzően áprilisban és májusban jár csúcsra. Az éves forgalom értéke 2018. december-2019. november között mintegy kétmilliárd forintot tett ki, ami csaknem félmillió csomag készítményt jelent. Ezek közel kétharmada kapszula.

Népszerűbb a nagyobb kiszerelés


Ilyenkor januárban lázasan szabadulnánk az ünnepek alatt felszedett kilóktól, és ehhez leginkább a súlykontrollt elősegítő kapszulák segítségével próbáljuk megtenni: az eladások értékének több mint fele ezek forgalmából származik. Szorosan a nyomukban járnak, ám némileg mégis vesztettek részesedésükből a porok, köznyelven shake-alapok (körülbelül 40 százalék). A tabletták, folyadékok, pezsgőtabletták vagy éppen rágótabletták piaci részesedése jóval karcsúbb, alig 6 százalék.

A piac a nagyobb kiszerelésű csomagok felé húz: az értékesített kapszulák több mint fele több mint 50 darabos, a shake-alapok között pedig az 500 grammnál nagyobb kiszerelés tarol.

Nem bízzuk akárkire a súlykontrollt: a gyártókba vetett hit megingathatatlan, az összértékesítés 90 feletti százaléka márkás termék. A sajátmárkás készítmények részesedése stagnál. A Nielsen adataiból az is kiderül, hogy az értékesítések több mint kilenctizede a drogériákban történik, a az itteni eladások jelentősége folyamatosan növekszik.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,