Évente több tucat dolgozó hal meg balesetben
A jelenleginél lényegesen hatékonyabb módszerre lenne szükség a munkavédelmi előírások betartatásához, hiszen ezerszámra vannak olyan munkahelyek, ahová egyszer sem jutnak el a munkavédelmi ellenőrök – állítja a MASZSZ. A szervezet szerint részben a rendszer lazasága miatt is évente még mindig több tucat (60-80) munkavállaló esik áldozatul, vagy szenved el gyakran végleges csonkolással járó súlyos balesetet.
A MASZSZ elnöke arra is kitért, hogy jól képzett szakmunkásokkal – akik a munkavédelmi eszközök használatához is értenek – számtalan súlyos balesetet meg lehetne előzni. Jól képzett szakemberből azonban – tette hozzá – a szakmunkásképzés szétverése óta egyre kevesebb van, így a munkavédelmi előírások megértetése és betartatása is egyre nehezebb. Kordás László megjegyzi: a szakszervezetek követelik, hogy az egészséges és biztonságos munkavégzéshez való jog minden országban – hazánkban is – tartozzon az alapvető munkavállalói jogok közé, és ezt nemzetközi egyezmény rögzítse.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: munka, dolgozó, baleset, munkahelyi baleset, Magyar Szakszervezeti Szövetség, MASZSZ
Halálos a munkavédelmi ellenőrzések hiányossága
2021. április 27. Évente 60-80 ember hal meg munkahelyi balesetben – tette közzé a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ ) a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából. Állításuk szerint ezért nagyrészt a kormány a felelős, mert „lyukas" a hatósági munkavédelmi ellenőrzési rendszer.A jelenleginél lényegesen hatékonyabb módszerre lenne szükség a munkavédelmi előírások betartatásához, hiszen ezerszámra vannak olyan munkahelyek, ahová egyszer sem jutnak el a munkavédelmi ellenőrök – állítja a MASZSZ. A szervezet szerint részben a rendszer lazasága miatt is évente még mindig több tucat (60-80) munkavállaló esik áldozatul, vagy szenved el gyakran végleges csonkolással járó súlyos balesetet.
A szakszervezetek a járványügyi szabályok betartásával április 28-án - mint minden évben – a munkabalesetben elhunytak számára állított csepeli emlékműnél gyertyagyújtással és koszorúkkal emlékeznek az elhunytakra s idén a Covid-19 járvány áldozataira is.
Igaz, a tavalyihoz képest idén némileg javult a helyzet, de nem szabad elfelejteni, hogy sokan home office-ba kényszerültek – hívta fel a figyelmet Kordás László elnök. A KSH friss adatai szerint a munkavállalók 17 százaléka, összesen 760 ezer ember otthonról dolgozik. Ennek hatására viszont, a biztosítók nyilvántartása szerint, drasztikusan megugrott az otthoni balesetek száma. Az elmúlt év, a pandémiás helyzet új megvilágításba helyezi a munkavégzéssel kapcsolatos megbetegedéseket és azok megelőzését, a foglalkozás-egészségügy, a közegészségügy egységben kezelésének fontosságát. A MASZSZ elnöke arra is kitért, hogy jól képzett szakmunkásokkal – akik a munkavédelmi eszközök használatához is értenek – számtalan súlyos balesetet meg lehetne előzni. Jól képzett szakemberből azonban – tette hozzá – a szakmunkásképzés szétverése óta egyre kevesebb van, így a munkavédelmi előírások megértetése és betartatása is egyre nehezebb. Kordás László megjegyzi: a szakszervezetek követelik, hogy az egészséges és biztonságos munkavégzéshez való jog minden országban – hazánkban is – tartozzon az alapvető munkavállalói jogok közé, és ezt nemzetközi egyezmény rögzítse.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: munka, dolgozó, baleset, munkahelyi baleset, Magyar Szakszervezeti Szövetség, MASZSZ
Kapcsolódó anyagok
- 2025.04.29 - Tavaly 20 ezer munkahelyi baleset történt, 75 ember halt meg
- 2024.01.15 - Szakszervezeti szövetség: méltó európai bérek kellenek a magyaroknak
- 2023.11.29 - Összeszedték, mit kell tudni a munkavállalók jogairól
- 2021.10.28 - Sok az eltitkolt munkahelyi baleset
- 2021.09.01 - Mától szabadabban jöhetnek a migránsok
- 2021.04.23 - Minden tizedik ember elveszítette a munkáját a járvány miatt
- 2021.04.07 - Közzétette a KSH, kik dolgoznak távmunkában
- 2021.03.09 - Ugrott a távmunkások száma, de bőven akadnak gondok
- 2021.03.01 - Így pumpálták fel a foglalkoztatottak számát
- 2021.02.22 - Visszamenőleg is be kell jelenteni a feketén foglalkoztatottakat
- 2021.01.18 - Így trükköznek a kifizetésekkel a biztosítók
További kapcsolódó anyagok