Hatból öt magyar szorul az állami egészségügyre

2018. január 19. A dolgozók 60 százaléka szeretné, ha munkáltatója gondoskodna egészségéről – derült ki az egyik biztosító felméréséből. Ehhez képest jelenleg 12 százalék kap a cafeteria keretében egészségbiztosítást.

A magyarok 15 százaléka rendelkezik privát egészségbiztosítással – állapította meg reprezentatív felmérése alapján az Union biztosító. Ez azt jelenti, hogy hatból öt magyar szorulhat kizárólag az állami egészségügyre. A helyzet valójában nem egészen így van, egy korábbi felmérés ugyanis azt mutatta, hogy már majdnem 60 százalék azok aránya, akik igénybe vesznek valamilyen magánorvosi szolgáltatást. A különbség az, hogy ezért esetenként fizetnek.

Az Union szerint pedig sok kényelmetlenségtől mentesíthet, ha a munkavállalók a cafeteriában választják ezt a lehetőséget. A biztosító felméréséből az derült ki, hogy a 25-55 év közötti korosztályból jelenleg a lakosság mindössze 12 százaléka kap így egészségbiztosítást. Egy általános szolgáltatási kört kínáló, havi 5-6 ezer forintos havidíjjal futó egészségbiztosítás iránt közben – derült ki a felmérésből – a megkérdezettek 28 százaléka érdeklődik. Cafeteriában választva már 46 százaléknyian nyitottak egy ilyen szolgáltatásra, ha pedig cafeterián felül a munkáltató finanszírozná, akkor az érdeklődők aránya csaknem eléri a 60 százalékot.

A családi kép is árnyaltabb


A felmérés adatai azt mutatják, hogy az egészségbiztosítások iránt leginkább a felsőfokú végzettséggel rendelkező budapesti férfiak érdeklődnek: a férfiak aránya például harmadával magasabb az érdeklődők között. Teljesen egyöntetű és pozitív fogadtatása van ugyanakkor – közölte az Union – a biztosítások családi kiterjesztésének. Ha egy egészségbiztosítást a munkáltató kötne a kérdezett részére, szinte mindenki igényelné, hogy ez ne csak az ő számára, hanem a házastársának illetve a gyermekeinek is szolgáltatást nyújtson (96 százalék), nagyjából a fizetendő díj megduplázása fejében.

A helyzet ezen a téren is árnyaltabb. Valóban akadnak konstrukciók, amelyeknél ki lehet terjeszteni a munkavállaló közeli hozzátartozójára is. Az ebből adódó díjkülönbözetet azonban már nem a munkáltató állja (azt a jogszabály nem ismeri el a vállalkozás érdekében felmerül költségnek – szemben a saját dolgozóhoz kapcsolható kiadással). Sokszor fordul ezért még elő, hogy munkavállalók ezzel kapcsolatos kezdeti érdeklődése a pluszként vállalandó fizetés miatt elhal, és végül nem kerül sor a biztosítás kiterjesztésére.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok