Hiába a kormány biztatása, újabb negatív rekordon a születések száma
2024. augusztus 31. Az előzetes adatok szerint 2024 júliusában 6793 gyermek született, ami 13 százalékkal, 1007 újszülöttel kevesebb, mint 2023 júliusában. Az év elejétől eltekintve időarányosan hónapról hónapra negatív rekordokat láthatunk.Időarányosan ilyen kevés gyerek még nem született Magyarországon – derül ki a KSH előzetes adataiból. Mint az Azénpénzem.hu által készített grafikonon is látszik, az év elejétől eltekintve hónapról hónapra negatív rekordokat láthatunk. A júniusi, történelmi mélypontok (nem csak az év hatodik hónapjában, hanem sohasem jött világra ennyire kevés gyerek) jelentő, még a 6,1 ezret sem elérő születés után ugyan a július lendületes növekedés mutat, de ez még így is nagyon kevés.
Az idei első hét hónap alatt összesen 44726 volt az újszülöttek száma, ami az előző év azonos időszakához képest 10 százalékos visszaesés. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,37 az egy évvel korábbi 1,51 után. Az előző évvel összehasonlító számokkal kapcsolatban nem árt tudni: tavaly történelmi mélypontra esett az éves születésszám.
Idén az első 7 hónapban 72 712-en haltak meg, 2,6 százalékkal, 1968-cal kevesebben az egy évvel korábbinál. A születések és a halálozások egyenlegének következtében eddig idén a természetes fogyás majdnem 28 ezer fő volt, 12 százalékkal több a 2023. január–júliusi 25 ezer főt közelítő értékénél.
Bár a kormány előszeretettel nevezi magát családbarátnak, úgy tűnik, a kormánypropaganda nem írja felül a valóságot a gyermektervezés esetében. Az oktatás szétverése, az egészségügy szétzüllesztése, a sikerpropaganda ellenére meglehetősen döcögve működő gazdaság nem támasztja fel a gyermekvállalási kedvet. Az is csak egy szűk rétegnek segít, hogy babaváró hitelt vehettek, vehetnek fel a párok. Bár úgy tűnik, itt sem érkeznek a vállalt gyermekek.Elgondolkodtató az is, hogy az idén júliusban 859 pár kötött házasságot, 14%-kal, 818-cal kevesebb, mint egy évvel korábban. A házasulási kedv nem mutat azonban olyan siralmasan lekonyuló trendet, mint a születésszám. Az idén ugyanis a mögöttünk levő hét hónapban összesen 26 069 pár kötött házasságot, 1,9 százalékkal, 508-cal kevesebb az egy évvel korábbinál. Január–februárban viszont 27, április–májusban 3,2 százalékkal több, márciusban 1,9, június–júliusban 14 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2023 azonos időszakaiban.
Szerző: BVJ
Címkék: népmozgalom, születés, gyerek, halál, KSH, statisztika