Hosszú időre meghatározó döntés lehet a mostani

Hitelkiváltás: ezekre figyelj!

2015. május 18. A devizahitelesek még mintha nem tértek volna igazán magukhoz az elszámolási értesítők láttán, pedig rövidesen el kell dönteni azt is, hogyan tovább. A forintosított jelzálogkölcsönök kiváltására már a kisebb bankok is akciós ajánlatokkal készülnek. Összegyűjtöttük, milyen szempontokat érdemes mindenképpen szem előtt tartani a váltáskor.

A végtörlesztés során jól látszott, hogy a kiváltó kölcsönt keresők mennyire kapkodva intézték új hitelük felvételét. Most egészen más a helyzet, de a körültekintésre és megfontoltságra még inkább szükség lehet. A közvetítők és a bankok mindenesetre igyekeznek borzolni a kedélyeket, milliós különbségeket vizionálva az ajánlatok között. Eltérés persze akad, nem is csekély, de az ingyen ebéd – mint mindig – jelenleg is biztosan tévhit. Naivitás arra gondolni, hogy a most pénzajándékot vagy valamilyen extra feltételt kínáló bankok később azt valamilyen módon nem verik le ügyfeleiken.

A mostani akciókat általában a legkésőbb június 30-ig hiánytalanul befogadott és szeptember 30-ig folyósított lakáshitelekre és szabad felhasználású hitelekre hirdették meg (lehet  persze hosszabbítás). Több kondíciós listában is szerepel, hogy ha a kedvezmény feltételeit később valaki nem teljesíti, akkor a bank a következő kamatperiódusra, vagy akár hónapra (hónapokra) a kedvezményt külön értesítés nélkül megvonja.
Az alábbi táblázatban foglaltuk össze azokat a tényezőket, amelyeket a kiváltó hitel választásához szerintünk mindenképpen figyelembe kell venni. Idő még van, hiszen a törvény szerint a szerződés módosulásától számítva hatvan napja van az ügyfélnek arra, hogy felmondja korábbi hitelét, és további kilencven napja van arra, hogy ezt a kölcsönt kiváltsa. A sietség helyett tehát inkább a megfontoltságot ajánljuk.

A közvetítők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb álláspontja szerint nem segíthetik az ügyfeleket ebben a választásban. Annak viszont, hogy az ügynököket tényleg kizárnák ebből a folyamatból, nem sok nyoma van (ellentétben a már említett végtörlesztéssel, amikor ez tényleg nyilvánvaló volt). Sőt. A különböző hitelkalkulátorokkal éppen ezért nem árt óvatosnak lenni. Apró betűkkel ott lehet, hogy a törlesztőrészlet és a többnyire igen vonzó hiteldíj (THM) kiszámításánál a legkedvezőbb feltételekkel számolnak. Így fordulhat elő, hogy akad ajánlat, amelynél – feltéve, hogy az érdeklődő további ablakokat is kinyit – a feltűnő helyen szereplő hiteldíj alacsonyabb, mint a megadott kamat.

Ezek a legfrissebb akciók és változtatások


A forintosított jelzálogkölcsönök kiváltására már a kisebb bankok is egyre vonzóbb ajánlatokkal készülnek. A Mohácsi Takarék május 15-étől jókorát csökkentett az általa alkalmazott kamatfeláron. A hathavi pénzpiaci kamat (Bubor) felett a korábbi öt helyett 3,5 százalékot számít fel. A teljes hiteldíj (THM) 5,6 százalék körüli lett. A Gránit múlt héten indított több új lakáshitel akciót is. Nem számítanak fel folyósítási jutalékot, elengedik a fedezetértékelés díját, és (40 ezer forintig) a közjegyzői költséget is. A kamatfelárból 0,5 százalék kamatkedvezményt adnak, ha legalább havi 300 ezer forint jövedelemutalás érkezik a bankszámlára a futamidő végéig, és 0,55 százalék kedvezményt, amennyiben a folyósított hitelösszeg eléri vagy meghaladja a 10 millió forintot. A két kedvezmény összevonható. Ha valaki mindezzel élni tud, megúszhatja a kölcsönt alig több mint négy százalékos THM-mel is.

A Sberbanknál a THM úgy csökkent, hogy sem a referenciakamat, sem a felár nem változott. A mérséklést azzal sikerült elérniük, hogy nullára vették le a számlavezetési díjat. A bank ugyanis akcióként a kölcsönösszeg átutalásának díját és a kapcsolódó könyvelési díjat a folyósítást követően visszatéríti. Így járnak el az értékbecslési és a közjegyzői költéssel is. Arról azért nem szabad elfeledkezni, hogy hitel igénybevételének feltétele, hogy az adós kötelezettséget vállaljon arra, a banknál vezetett folyószámláján minden naptári hónapban legalább 120 ezer forint jóváírás történik.

Itt olvashat részleteket az elszámoltatásról és a forintosításról

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az 
azénpénzem facebook oldalát


Szempontok a hitelkiváltási döntéshez az aktuális törlesztőn túl

MegnevezésHelyzetMegjegyzés/kockázat
Saját vagy másik bankTöbb "mézesmadzag" is van, extrán jó feltételekkel csábíthatják az új ügyfeleketEz hosszú (lásd következő pont) elköteleződés, a tartós kapcsolat pedig különbözhet az udvarlási időkben mutatottnál
FolyószámlaSzinte mindenütt előírják a hitelezés fejében a számlanyitástA költségek, ha például a bank új számlacsomagot vezet be, vagy a kedvezményeket időkorlátosan nyújtja, alaposan megemelkedhetnek
TájékozódásTöbb közvetítő is kalkulátorral segít, mi őket ajánljukA sorrendet többnyire  a bank által a közvetítőnek fizetett összeg nagysága befolyásolja, mindig meg kell nézni a részletes ajánlatot!
KamatozásA kamat általában 3-12 havi Bubor+felár, akadnak több évre fixált kamatok isA pénzpiaci kamatszint még eshet, de évtizedes időtávlatban biztosra vehető a kamatok emelkedése
KedvezményekSokféle vonzó feltétel akadAz eseti kedvezmények (pl. folyósítási, közjegyzői díj visszatérítése) jók, a hosszabb távra szóló feltételek (pl. havi jóváírás vállalása) esetén nem árt az óvatosság – körülményeink ugyanis időközben változhatnak
AkcióItt is érdemes megkülönböztetni, a kedvezmény eseti vagy folyamatos-eAz egyszeri juttatás/visszatérítés már a zsebünkben landol, de ami a jövőt illeti, azt bármikor vissza lehet vonni


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok