Tragikus kamatot adnak a bankok
2015. október 22.
Készpénzbe és állampapírba öntötte idén a megtakarításait a lakosság, miközben a bankbetétekben és a befektetési jegyekben tartott vagyona nagyjából változatlan maradt. Az állam jóval többet fizet, mint egy átlagos bankbetét, a készpénz viszont semmit sem hoz. Érdekes ellentmondást hordoz a jelenség.
Idén nagyjából 480 milliárd forinttal növelte a lakosság a kezében lévő készpénz mennyiségét augusztus végéig – derül ki az MNB statisztikáit böngészve. Ilyen kiemelkedően csak az állampapírokban lévő pénzét hizlalta a lakosság. Nyolc hónap alatt mintegy 550 milliárd forintért vásárolt lakossági állampapírt a korábbi mennyiségen felül, kilenc hónap alatt pedig közel 600 milliárdért. A pénzügyi vagyonnak ez a két eleme bővült jelentősen a lakosság összes megtakarításain belül, azaz gyakorlatilag a plusz megtakarítás mind ide ömlött. Mindez úgy zajlott le, hogy a bankbetétben vagy befektetési jegyekben tartott megtakarítások gyakorlatilag nem változtak.
A betéti kamatok rendre negatív rekordokat döntenek; minden hónapban elmondhatjuk, hogy történelmi mélységbe estek. Az MNB statisztikái szerint a lekötött betétekre júliusban átlagosan már 1 százaléknál kevesebbet, 0,97 százalékot fizettek a bankok, augusztusban ez már csak 0,87 százalék volt. Azóta se mentek feljebb, legfeljebb stagnáltak. (A betéti kamatokat itt kalkulálhatja.) Ugyanakkor a kincstárjegyek futamidőtől függően 2,5-2,75 százalékot fizetnek. Ráadásul a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást sem vonják le ebből a kamatból (miközben a bankbetéteknél igen), csak a 16 százalékos kamatadót. A Magyar Államkincstár pedig ingyenes számlavezetést biztosít. Ezek után nem meglepő, hogy sokan döntenek az állampapír mellett.
A bankbetétekre viszont 12 hónapos lekötés esetén már az egy százalék feletti ajánlatnak is örülhetnek a megtakarítók. Kiemelkedik a mezőnyből a BNP Paribas és a Gránit Bank 3 százalékos ajánlata. Az előbbi ezt 10 millió forint fölött adja, alatta 2,8 százalékot fizet. Ezzel viszont vége is az állammal versenyre kelő ajánlatok sorának. Hat hónapra ugyanez a két pénzintézet fizet kiemelkedően; a BNP Paribas 2,60 százalékot, 10 millió forint fölött pedig 2,80 százalékot, a Gránit pedig 2,60 százalékotad. Rövidebb lekötésre találkozhatunk még egy-egy vonzó ajánlattal, ezekért a számokért azonban önmagában már nem érdemes megmozdítani a megtakarítást.
Ha az utalási és más banki számlavezetési díjakat, valamint az egyéb költségeket is figyelembe vesszük, akkor nem csoda, hogy a jelenlegi kamatszinten nem törik magukat az emberek azért, hogy bankokba tegyék az újonnan képződő megtakarításukat. A befektetési alapok esetében a többség pénzpiaci alapban tartja a pénzét, ami a várható teljesítményt - évi 0,5 százalék körüli hozam – figyelembe véve nem egészen érthető. A nagyobb hozam reményében kockázatosabb alapok felé kellene mozdulni, de ehhez a lakosság túl konzervatív – sokak szerint pénzügyileg képzetlen -, ezért nem lép. Persze az is lehet, hogy ésszerű az emberek viselkedése, és inkább a biztonságra játszanak. Mindenesetre a biztonságosabb befektetési alapok már nem tudnak az egy-két évvel ezelőttihez hasonló vonzó múltbeli hozamokat felmutatni, ezért plusz pénz ezekbe sem áramlik.
A készpénz mennyisége ugyanakkor töretlenül nő. És míg az eddig említett befektetések mögött az ésszerűség szerepet játszott, ez valójában semmivel nem indokolható. A párnaciha ugyanis nem hoz semmit sem (tény, hogy már a bankbetét sem sokat), ráadásul még csak biztonságban sincs az otthon tartott pénz. Ugyanakkor - mint többször megírtuk - a rejtett gazdaságnak szerepe lehet ebben, sőt korrupciós pénzek is kifejezetten fűthetik ezt a jelenséget. Mindenesetre banki széfet alig lehet bérelni – olyan nagy rá a kereslet –, márpedig sokan ott tartják a bevallani nem szándékozott pénzüket.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: kamat, akciós kamat, legjobb kamat, bankbetét, hozam, állampapír, államkötvény, befektetési jegy, befektetési alap, készpénz, MNB
Hogyan szerethetjük a készpénzt és az állampapírt egyszerre?
Idén nagyjából 480 milliárd forinttal növelte a lakosság a kezében lévő készpénz mennyiségét augusztus végéig – derül ki az MNB statisztikáit böngészve. Ilyen kiemelkedően csak az állampapírokban lévő pénzét hizlalta a lakosság. Nyolc hónap alatt mintegy 550 milliárd forintért vásárolt lakossági állampapírt a korábbi mennyiségen felül, kilenc hónap alatt pedig közel 600 milliárdért. A pénzügyi vagyonnak ez a két eleme bővült jelentősen a lakosság összes megtakarításain belül, azaz gyakorlatilag a plusz megtakarítás mind ide ömlött. Mindez úgy zajlott le, hogy a bankbetétben vagy befektetési jegyekben tartott megtakarítások gyakorlatilag nem változtak.
Mert az állam többet fizet
A betéti kamatok rendre negatív rekordokat döntenek; minden hónapban elmondhatjuk, hogy történelmi mélységbe estek. Az MNB statisztikái szerint a lekötött betétekre júliusban átlagosan már 1 százaléknál kevesebbet, 0,97 százalékot fizettek a bankok, augusztusban ez már csak 0,87 százalék volt. Azóta se mentek feljebb, legfeljebb stagnáltak. (A betéti kamatokat itt kalkulálhatja.) Ugyanakkor a kincstárjegyek futamidőtől függően 2,5-2,75 százalékot fizetnek. Ráadásul a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást sem vonják le ebből a kamatból (miközben a bankbetéteknél igen), csak a 16 százalékos kamatadót. A Magyar Államkincstár pedig ingyenes számlavezetést biztosít. Ezek után nem meglepő, hogy sokan döntenek az állampapír mellett.
A bankbetétekre viszont 12 hónapos lekötés esetén már az egy százalék feletti ajánlatnak is örülhetnek a megtakarítók. Kiemelkedik a mezőnyből a BNP Paribas és a Gránit Bank 3 százalékos ajánlata. Az előbbi ezt 10 millió forint fölött adja, alatta 2,8 százalékot fizet. Ezzel viszont vége is az állammal versenyre kelő ajánlatok sorának. Hat hónapra ugyanez a két pénzintézet fizet kiemelkedően; a BNP Paribas 2,60 százalékot, 10 millió forint fölött pedig 2,80 százalékot, a Gránit pedig 2,60 százalékotad. Rövidebb lekötésre találkozhatunk még egy-egy vonzó ajánlattal, ezekért a számokért azonban önmagában már nem érdemes megmozdítani a megtakarítást.
És a párnaciha?
Ha az utalási és más banki számlavezetési díjakat, valamint az egyéb költségeket is figyelembe vesszük, akkor nem csoda, hogy a jelenlegi kamatszinten nem törik magukat az emberek azért, hogy bankokba tegyék az újonnan képződő megtakarításukat. A befektetési alapok esetében a többség pénzpiaci alapban tartja a pénzét, ami a várható teljesítményt - évi 0,5 százalék körüli hozam – figyelembe véve nem egészen érthető. A nagyobb hozam reményében kockázatosabb alapok felé kellene mozdulni, de ehhez a lakosság túl konzervatív – sokak szerint pénzügyileg képzetlen -, ezért nem lép. Persze az is lehet, hogy ésszerű az emberek viselkedése, és inkább a biztonságra játszanak. Mindenesetre a biztonságosabb befektetési alapok már nem tudnak az egy-két évvel ezelőttihez hasonló vonzó múltbeli hozamokat felmutatni, ezért plusz pénz ezekbe sem áramlik.
A készpénz mennyisége ugyanakkor töretlenül nő. És míg az eddig említett befektetések mögött az ésszerűség szerepet játszott, ez valójában semmivel nem indokolható. A párnaciha ugyanis nem hoz semmit sem (tény, hogy már a bankbetét sem sokat), ráadásul még csak biztonságban sincs az otthon tartott pénz. Ugyanakkor - mint többször megírtuk - a rejtett gazdaságnak szerepe lehet ebben, sőt korrupciós pénzek is kifejezetten fűthetik ezt a jelenséget. Mindenesetre banki széfet alig lehet bérelni – olyan nagy rá a kereslet –, márpedig sokan ott tartják a bevallani nem szándékozott pénzüket.
A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja.
A pénzpiaci és kötvényalapok legfrissebb, részletes hozamát itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: kamat, akciós kamat, legjobb kamat, bankbetét, hozam, állampapír, államkötvény, befektetési jegy, befektetési alap, készpénz, MNB
Kapcsolódó anyagok
- 2016.05.06 - Sírnivaló kamatokat kapunk a pénzünkre
- 2016.05.05 - Befektetési alapok hozama 2016. május 4-én
- 2016.04.25 - Elő kell szedni a dugipénzt!
- 2016.04.15 - Örülhetnek a befektetők, nőttek a hozamok
- 2016.03.31 - Itt az állampapírok újabb kamatcsökkentése
- 2016.03.04 - Befektetési alapok hozama 2016. március 3-án
- 2016.02.26 - Mégis hova megy a pénz?
- 2016.02.19 - Ide menekül a pénz
- 2016.02.12 - Befektetési alapok hozama 2016. február 11-én
- 2016.02.08 - Mától kisebb kamatot ad az állam
- 2016.02.03 - Kevesebbet ad az állam a pénzünkre
- 2016.01.30 - Tartós forintgyengülés jön
- 2016.01.22 - Akar sírni? Csak veszít a pénzünk az értékéből
- 2016.01.20 - Ömlött a pénz decemberben
- 2016.01.08 - Befektetési alapok hozama 2015. december 31-én
- 2016.01.07 - Hurrá! A kamatadó is csökkent
- 2016.01.06 - Eltűnt bankszámlák, eltűnt fiókok
- 2015.12.17 - Felpörög a régi kedvenc befektetés
- 2015.12.16 - Ez lett a pocsék kamatok éve
- 2015.12.11 - Befektetési alapok hozama 2015. december 10-én
- 2015.11.20 - Ezért visz mindent az állam
- 2015.11.18 - Mindenki az ingatlanban bízik
- 2015.11.06 - Befektetési alapok hozama 2015. november 5-én
- 2015.11.06 - Megfordult a trend a piacon?
- 2015.10.29 - Ez a jövő sláger befektetése
- 2015.10.26 - Így takarékoskodhat a nyugdíjra
- 2015.10.15 - Ennyire pénzeled a kormányt!
- 2015.10.08 - Befektetési alapok hozama 2015. október 7-én
- 2015.10.08 - Ez a befektetés hozott szépen
- 2015.09.18 - Befektetési alapok hozama 2015. szeptember 17-én
- 2015.09.18 - Nem tudják a befektetők, mit csinálnak
- 2015.09.07 - Elviszi az állam a lakosság pénzét
- 2015.09.03 - Most hova tegyem a pénzem?
- 2015.08.18 - Befektetési alapok hozama 2015. augusztus 17-én
- 2015.08.18 - Egyre többen itt kockáztatják a pénzüket
- 2015.08.14 - Itt vannak a legjobb kamatok
- 2015.08.10 - Mindent lenyomott az állampapír
- 2015.08.10 - Ezért kap keveset a pénzére
- 2015.08.06 - Durva kamatcsökkentések
- 2015.07.21 - Még annál is kisebb lesz a kamat
- 2015.07.19 - Befektetések: új csillag születik?
- 2015.07.06 - Így küzdj a zéró hozam ellen!
- 2015.07.03 - Segítség! Teljesen eltűntek a kamatok!
- 2015.07.03 - Extra védelmet kap a pénzed
- 2015.06.24 - Hogyan tovább magyar kamat?
- 2015.06.23 - Egyre kockázatosabb befektetésbe tesszük a pénzt
- 2015.06.09 - Ezért csökkent az állampapír kamata
- 2015.06.02 - Itt az újabb kamatcsökkentési hullám
- 2015.05.29 - Már az állam is kevesebbet fizet a pénzünkre
- 2015.04.30 - Sírjunk együtt a kamatok miatt!
További kapcsolódó anyagok