Hónapról hónapra él a harmincasok negyede

2020. szeptember 8. Szinte minden harmincas saját ingatlanra hajt, a generációba tartozók majdnem harmada senkitől nem fogad el tanácsot, ha pénzügyekről kell döntenie. Az ebbe az életkorba tartozók körében végzett kutatás szerint összesen 23 százalék azok aránya, akik rendszeresen tudnak megtakarítani.

Kihívások és feladatok sokasága jellemzi a 30-39 közötti éveket, mert ilyenkor kell a nyugodt jövőt megalapozni – vélik a generáció tagjai az Unicredit Bank és a Scale Research reprezentatív kutatása szerint. Úgy érzik, ezekben az években már nem lehet megúszni, hogy felelősséget vállaljanak tetteikért, és meg kell birkózniuk a legfontosabb életesemények – karrier, családalapítás, gyermek születése – miatt rájuk nehezedő társadalmi nyomással.

Az öngondoskodás és megtakarítás erősen összefügg a generáció pénzügyi tudatosságának erősödésével – saját bevallásuk szerint kivétel nélkül mindenki igyekszik megtakarítani, és negyvenes éveire megalapozni az anyagi biztonságot. A kutatás számai ezzel szemben megdöbbentők. A 30-as generációnak csupán a 23 százaléka tud rendszeresen félretenni, egyharmada csak esetenként tartalékol, egynegyedének viszont egyáltalán nincsenek megtakarításai.

A megkérdezettek 57 százaléka saját ingatlanban él. Azok közül, akiknek még nincs, 10-ből 9-en vágynak saját lakásra. Amíg más európai országokban a fiatalok többsége inkább a lakásbérlést preferálja, addig Magyarországon a saját ingatlannak még mindig rendkívül magas presztízsértéke van. A generációnak csak 14 százaléka érvel a saját lakás ellen: az ingatlanvásárlás szerintük lehorgonyozza, röghöz köti a tőkéjüket, és akadályozza az esetleges külföldi munkavállalást - jellemzően vezető beosztásban dolgozó, (nem ingatlan) befektetéssel rendelkező férfiak gondolják így.

A harmincas generáció egy részét bizonytalanság és bizalmatlanság jellemzi a pénzügyek területén. A párjától, házastársától jellemzően mindenki kér tanácsot, és a célok megtervezése is közösen zajlik. A harmincasok között sokan az adott téma szakértőjét (független pénzügyi vagy banki tanácsadót) tekintik hiteles és megbízható információforrásnak, de a megkérdezettek 29 százaléka senkitől nem fogad el tanácsot, ha pénzügyekről kell döntenie.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok