Horror árakat és spekulációt hozhat a rákosrendezői rozsdaövezet beépítése

2025. január 21. Sajátos szabályokkal kezdheti majd meg a Mini-Dubajként elhíresült ingatlanfejlesztést az arab befektető. A Grand Budapestre keresztelt projekt máris megmozgatta az ingatlanos szakma fantáziáját, az ingatlan.com 4-5 milliós négyzetméterárakat jósol, ami szerintük nem számít kiugrónak.

Eldőlt, hogy nagyszabású ingatlanfejlesztés indul a rákosrendezői rozsdaövezetben. A Mini-Dubajként indult, de hivatalosan Grand Budapest névre keresztelt beruházás keretében csak a következő években indulhat el az első épületek kivitelezése, de az ingatlan.com vállalkozott arra, hogy megbecsülje, mennyit kérhetnek majd el ott egy lakásért.

A hirdetési portál úgy véli, a mostani kilátások alapján a négyzetméterárak elérhetik 4-5 millió forintot, ami megjegyzésük szerint nem számít kiugrónak. Mint az Azénpénzem kigyűjtötte, jelenleg a XII. kerületben egy villaparkban kérnek hajszál híján 4 milliót egy négyzetméterért, a vételárat euróban kérik. A Rózsadombon egy épülő új házban 3,8 millió forintot meghaladó négyzetméteráron lehet lekötni lakást. Ehhez a teremgarázshely 13 millió, a tároló még plusz 5 millió forintba kerül.

Az egész környék jókorát drágulhat


Bár a Grand Budapest projekt kapcsán számos kérdés még nyitott, de az ingatlan.com elemzése szerint a környék lakáspiacán a spekuláció miatti élénkülés szinte azonnal beindulhat. A Rákosrendező közelében található XIII. és XIV. kerületi lakások árai ezért valamivel gyorsabban emelkedhetnek a következő években a budapesti átlagnál.

A XIII. kerület érintett részein egyébként a használt lakások átlagos négyzetméterára a hirdetések alapján jelenleg meghaladja az egymillió forintot, az újaké pedig 1,5 millió forint. A XIV. kerületi oldalon a Grand Budapest-közeli részeken a használt lakásokat majdnem 1,1 millió forintos négyzetméteráron kínálják eladásra. Miközben az újaknál 1,3 millió forinttal lehet számolni. Rákosfalván a használt lakásoknál 1 millió forint, Alsórákoson pedig 1,1 millió forint a mostani átlagos négyzetméterár.

Az államnak is mélyen a zsebünkbe kell nyúlnia


Az ingatlanfejlesztést több éles kritika is érte már. A városmaghoz közeli területért most feleannyit kértek részletre, mint amennyit a közművesítetlen, autópálya széli, mocsaras, parlagon heverő földekért a szuperkórház-projekthez évekkel ezelőtt kifizettek azonnal – hangsúlyozta a Népszava. Hangsúlyozták, hogy az arab vevő csak akkor fizet, ha rászabják az építési szabályokat.
Az Eagle Hills által bemutatott elképzelések alapján – írta le az NGM – a terület egyes részein 250 és 500 méter magasságú épületek is elhelyezhetők. Összehasonlításul: a Mol-torony 143 méter magas.
Az a nemzetgazdasági tárca (NGM) közleményébőlis kiderül, hogy a fejlesztő, az egyesült arab emírségekbeli Eagle Hills már az első vételár-részlet megfizetése után megszerzi az egész terület tulajdonjogát. A második vételárrész megfizetésének feltétele pedig „a fejlesztés sikeres megvalósításához szükséges jogalkotási intézkedések” megtétele. Az utolsó vételárrészhez mintegy 800 millió eurónyi állami infrastruktúra fejlesztés megvalósítása kapcsolódik. Ennek keretében gyalogos- és vasút feletti közúti felüljáró, vasúti pálya fejlesztése, az M1-es metró meghosszabbítása, kerékpárút és gyalogút megépítése, valamint a vasúti pálya befedése valósulhat meg oly módon, hogy felette egy park kialakítható legyen. A szerződés lezárására legkésőbb 2039. március 13. napjáig kerül sor, melyet követően az arab cég köteles kifizetni a terület teljes (inflációval növelt) vételárát.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok