Ez lett a sláger befektetés 2024-ben
2025. február 7.
Tavaly a befektetési alap volt a legnépszerűbb megtakarítási forma, a lakosság több mint 2 ezer milliárd forint friss megtakarítást fektetett be ide – számolta ki az Azénpénzem.hu a legfrissebb adatokból. Az utolsó negyedévben 500 milliárd áramolhatott ide, míg lakossági állampapírba ekkor már nem érkezett új megtakarítás.
Egy év alatt több mint 2400 milliárd forinttal nőtt a lakosság hazai befektetési alapokban tartott vagyona – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb statisztikából. Míg 2023 végén 8775 milliárd forint volt a háztartások itt tartott megtakarítása, addig 2024 végén már 11193 milliárd forint. A növekedés egy jelentős része a hozamoknak volt köszönhető, ugyanakkor a BAMOSZ és az MNB adatait összevetve arra lehet következtetni, hogy a növekedésből közel 1800 milliárd forint a friss megtakarításoknak köszönhető, azaz a lakosság 2024-ben ennyi pénzt tett a hazai befektetési alapokban.
Így azt látjuk, hogy 2024 végére közel azonos mértékben rendelkezett állampapírral és befektetési jeggyel a lakosság. És míg az állampapírok állománya november végéig, 11 hónap alatt 1400 milliárd forinttal nőtt, a befektetési jegyeké az év végéig 2100-2200 milliárd forinttal.
Hiába tett meg tehát mindent a kormány, hogy állampapírba terelje a lakossági megtakarításokat azzal, hogy 2023. július 1-jétől a magánszemélyeknek kamatjövedelmeik után a 15 százalékos kamatadó (szja) mellett 13 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adót (szocho) is kell fizetniük.
A megtakarítók ugyanis TBSZ számlák nyitásával el tudták kerülni a szochot még úgy is, hogy ha feltörik a számlát. (Ennek a lehetőségnek vetett véget a kormány 2025-től.) A lakossági állampapírok tavalyi többszöri kamatcsökkentése miatt pedig megszűnt a lakossági állampapírok vonzereje. És a pénz inkább befektetési jegyekbe áramlott.
A kötvényalapok 2024. december 31-i részletes hozamát itt találja.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: befektetés, befektetési alap, BAMOSZ, vegyes, abszolút hozamú, kötvényalap, befektetési jegy, hozam, állampapír
Ide tették a pénzüket az emberek
Fotó: clipart.com
Egy év alatt több mint 2400 milliárd forinttal nőtt a lakosság hazai befektetési alapokban tartott vagyona – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb statisztikából. Míg 2023 végén 8775 milliárd forint volt a háztartások itt tartott megtakarítása, addig 2024 végén már 11193 milliárd forint. A növekedés egy jelentős része a hozamoknak volt köszönhető, ugyanakkor a BAMOSZ és az MNB adatait összevetve arra lehet következtetni, hogy a növekedésből közel 1800 milliárd forint a friss megtakarításoknak köszönhető, azaz a lakosság 2024-ben ennyi pénzt tett a hazai befektetési alapokban.
Külföldre is ment pénz
De külföldi befektetési jegyeket is előszeretettel vásároltak az emberek. A pontos év végi adatokra még várni kell, de november végén már 2335 milliárd forintot tartottak itt az emberek, ami 970 milliárd forintos növekedés 11 hónap alatt. Ennek egy része a hozamoknak és a forint leértékelődésének köszönhető. Ugyanakkor az árfolyamadatok és az MNB 9 havi statisztikái alapján arra tippelünk, hogy 300-400 milliárd forint a tranzakcióknak (friss megtakarítás) volt köszönhető. Így összességében 2100-2200 milliárd forint friss megtakarítást tettek a háztartások hazai és külföldi befektetési alapokba.Lekörözték az állampapírt
Mint legutóbb megírtuk, a lakossági állampapírok esetében mindössze 1280 milliárd forint volt az állomány emelkedése 2024-ben. Ebből 94 milliárd forinttal az euró alapú állampapír állománya nőtt, a lakossági forint állampapíroké 1185 milliárd forinttal hízott. Jelentősen megcsappant a lakossági állampapírok vonzereje tavaly az év utolsó harmadában, így a tervezetthez képest 650 milliárd forinttal kevesebb lakossági állampapírt vásároltak tavaly az emberek – számolta ki az Azénpénzem.hu. Az év végére 11828 milliárd forint lakossági állampapír volt a háztartások kezében, ebből 567 milliárd forintnyi euró alapú, 11262 milliárd pedig forint alapú. Ugyanakkor a lakosság kezében lévő teljes állampapír-állomány 13951 milliárd forint volt november végén, tehát 2123 milliárd forint egyéb állampapírral is rendelkeztek. (Diszkont kincstárjegy, államkötvények). Az egyéb állampapírok állományváltozásáról még nincs decemberi statisztika, de ezek már kiemelkedő mértékben nem nőhettek.Így azt látjuk, hogy 2024 végére közel azonos mértékben rendelkezett állampapírral és befektetési jeggyel a lakosság. És míg az állampapírok állománya november végéig, 11 hónap alatt 1400 milliárd forinttal nőtt, a befektetési jegyeké az év végéig 2100-2200 milliárd forinttal.
Hiába tett meg tehát mindent a kormány, hogy állampapírba terelje a lakossági megtakarításokat azzal, hogy 2023. július 1-jétől a magánszemélyeknek kamatjövedelmeik után a 15 százalékos kamatadó (szja) mellett 13 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adót (szocho) is kell fizetniük.
A megtakarítók ugyanis TBSZ számlák nyitásával el tudták kerülni a szochot még úgy is, hogy ha feltörik a számlát. (Ennek a lehetőségnek vetett véget a kormány 2025-től.) A lakossági állampapírok tavalyi többszöri kamatcsökkentése miatt pedig megszűnt a lakossági állampapírok vonzereje. És a pénz inkább befektetési jegyekbe áramlott.
Akik befektetési jegyekben gondolkodnak, itt nézhetik meg a befektetési alapok tavalyi teljesítményéről írt cikkünket.
Itt pedig a kötvényalapokról és a pénzpiaci alapokról írtunk.
A kötvényalapok 2024. december 31-i részletes hozamát itt találja.
A most vásárolható lakossági állampapírok kamata itt található.
A Prémium Magyar Állampapírok friss, átárazódás utáni kamatát itt szedtük táblázatba.
A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja.
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: befektetés, befektetési alap, BAMOSZ, vegyes, abszolút hozamú, kötvényalap, befektetési jegy, hozam, állampapír
Kapcsolódó anyagok
- 2025.03.14 - Nagyobb az infláció, mint az állampapírok kamata
- 2025.03.07 - Nem köszönik meg a februárt Trumpnak a befektetők
- 2025.03.07 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2025. február végén
- 2025.02.14 - Mit hozott a január a befektetőknek?
- 2025.02.04 - Nagyot zuhant a Babakötvény kamata
- 2025.01.24 - Leálltak az emberek az állampapír-vásárlással
- 2025.01.22 - Mennyit kapok a pénzemre?
- 2025.01.20 - Elárulták az emberek, mit tesznek az állampapírok kamatával
- 2025.01.20 - Ennyit hozhattak a slágerbefektetések
- 2025.01.15 - Nagyot zuhannak a lakossági állampapírok kamatai
- 2025.01.10 - Nem erre vártak a befektetők, de ezt kapták
- 2025.01.10 - Itt vannak a kötvényalapok 2024-es hozamai
További kapcsolódó anyagok