Kétszeresére nőtt az üzletláncok közötti eltérés
2021. október 13.
Miközben egy év alatt hivatalosan 4,4 százalékkal drágultak az élelmiszerek, az Azénpénzem.hu által figyelt közel 20 termékek tartalmazó kosár több boltban is bő 13 százalékkal kerül most többe a tavalyinál. Az áruházláncok, online boltok közötti különbség ugyanilyen összevetésben mintegy 40 százalékos.
A KSH adatai szerint az idén szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A részletes adatok szerint ezúttal elsősorban nem az élelmiszerek fűtötték a drágulást, bár azok 4,4 százalékos áremelkedése sem elhanyagolható. Az üzletekben szerzett tapasztalatok – állította több olvasónk is – egyáltalán nem ekkora drágulást mutatnak.
Az Azénpénzem.hu egy még a járvány idejére összeállított kosár alapján most megnézte, miként alakultak egy év alatt az árak. Tavaly ilyenkor a netes rendelést is lehetővé tevő áruházak között akadt olyan, ahol az online kosár értéke akár háromszorosára is rúgott a hagyományosnak. Általános vélekedés szerint a webes rendelés most már hosszú távon is az életünk része marad, bár a fizikai vásárlás is határozottan visszatért.
Tavaly tavasszal, amikor alaposan felbolygatta az online vásárlások piacát a koronavírus, körülbelül ötödével fizethetett többet ugyanezért a kosárért a nem jól választó vevő. Mostanra – mint az a fenti táblázat végösszegeit összevetve is látszik – az eltérés nagyobb, a korábbi 18 százalék helyett 37 százalékos. Az adatok értékeléséhez persze fontos tudni, hogy minden terméknél igyekeztünk a legolcsóbb (ez szinte mindig sajátmárkás) cikket kiválasztani. A legdurvább eltérések pedig éppen abból adódnak. Az árakat természetesen a különböző akciók is jelentősen befolyásolják.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: bolt, infláció, drágulás, online, élelmiszer, webshop
Így emelkedtek a bolti árak
Fotó: Azénpénzem

Néhány online is rendelhető termék ára (Ft) 2021. október 10. | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Termék | Auchan | Groby | Príma | Spar | Tesco | Kifli |
Tejföl 20% 330g | 292* | 279* | 365 | 269* | 379 | 399 |
Finom liszt 1kg | 159 | 189 | 179 | 295 | 309 | 239 |
Tej UHT 2,8% 1l | 209* | 279 | 239 | 209 | 209 | 299 |
Filézett cs.mell kg | 1 479 | 1 799 | 1 890 | 1 798 | 1 499 | 1 699 |
Félbarna kenyér 1 kg | 349 | 439 | 469 | 299 | 249 | 439 |
Tojás M 10 db | 439 | 569 | 449 | 439 | 439 | 529 |
Sertéspárizsi 10-15 dkg | 299 | 399 | 419 | 229 | 399 | 389 |
Étolaj 1 l | 538 | 699 | 569 | 549 | 569 | 749 |
Gyorsrizs (4X100g) | 369 | 369 | 406 | 329 | 289 | 699 |
Trappista sajt szel. 125 g | 299 | 419 | 455 | 329 | 299 | 459 |
Margarin (csésze) 500 g | 175 | 299 | 299 | 399 | 179 | 599 |
Nagykocka száraztészta 4 tojásos 500 g | 399 | 359 | 239 | 239 | 239 | 525 |
Túró félzsíros 250 g | 275 | 379 | 269* | 295 | 399 | 409 |
Ásványvíz 1,5l | 79 | 89 | 69 | 69 | 69 | 85 |
Őrölt kávé 250 g | 389 | 449* | 629 | 389 | 549 | 749 |
Mirelit z.borsó 450 g | 279 | 349 | 529 | 239 | 279 | 629 |
Nutella 400 g | 1 289 | 1 299 | 1 399 | 1 289 | 1 289 | 1 289 |
Sprotni füstölt 160 g | 499 | 399 | 579 | 499 | 449 | 499 |
Összesen | 7 816 | 9 062 | 9 452 | 8 163 | 8 092 | 10 684 |
* akciós Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés |
Tavaly tavasszal, amikor alaposan felbolygatta az online vásárlások piacát a koronavírus, körülbelül ötödével fizethetett többet ugyanezért a kosárért a nem jól választó vevő. Mostanra – mint az a fenti táblázat végösszegeit összevetve is látszik – az eltérés nagyobb, a korábbi 18 százalék helyett 37 százalékos. Az adatok értékeléséhez persze fontos tudni, hogy minden terméknél igyekeztünk a legolcsóbb (ez szinte mindig sajátmárkás) cikket kiválasztani. A legdurvább eltérések pedig éppen abból adódnak. Az árakat természetesen a különböző akciók is jelentősen befolyásolják.
Azoknak a szerencséseknek, akik akár több online shop kínálatából is válogathatnak (lakóhelyükön elérhető ez a szolgáltatás, amit sajnos nagyon sokan nem mondhatnak el magukról), azt tanácsoljuk, hogy rendelés előtt – amikor már nagyjából tudják, mit szeretnének – nézzenek egy kicsit körbe. A különböző (többnyire hetente változó) akciók ugyanis akár jelentősen módosíthatják a képet. Emellett a kínálat összetétele sincs kőbe vésve.
Érdekesebb az, hogy egy év alatt mennyivel drágult a különböző áruházakban ez a kosár. A tavaly október 13-án összeszedett adatok és a mostaniak között átlagosan körülbelül 10 százalékos az eltérés. Az élelmiszerek hivatalosan kimutatott inflációjának tehát valójában bő kétszeresével nőhettek az árak. Több áruházban (Spar, Príma) 13 százalék feletti a drágulás. Kosarunkért a legkevésbé (mintegy 3 százalékkal) a korábban messze a legdrágábbnak számító GRobyban kell most többet fizetni a tavalyinál. Szerző: Azénpénzem
Címkék: bolt, infláció, drágulás, online, élelmiszer, webshop
Kapcsolódó anyagok
- 2022.05.31 - Kivonul az Orsay Magyarországról
- 2022.02.11 - Újabb rekord született: 7,9 százalék az infláció
- 2022.01.14 - Maradt a csúcsinfláció decemberben
- 2021.11.09 - Durván elszálltak az árak, és ez még nem a vége
- 2021.11.05 - Díjat emel a Kifli
- 2021.10.26 - Ha hiszi, ha nem, túl olcsó még nálunk a fodrász
- 2021.10.21 - Azt hitte, nagyot drágult minden? Még csak most jöhet a neheze
- 2021.10.19 - Félezerre nő az Easybox csomagautomaták száma
- 2021.10.19 - Óriási változások a bútorpiacon
- 2021.10.16 - Te mennyit pazarolsz? Ismét felmérést készít a Nébih
- 2021.10.15 - A régió negyedik leggazdagabb országa a magyar
- 2021.10.11 - Nagyot drágult a temetés
- 2021.09.22 - Öveket becsatolni, nekilódulhat a drágulás!
- 2021.09.09 - Így számolják a nyugdíjasokat érintő drágulást
- 2021.06.01 - Meglepő számok a drágulásról
- 2021.03.31 - Most jöhet a roham az üzletekben
- 2021.03.17 - Néhány óra alatt házhoz jöhet a gyógyszer
További kapcsolódó anyagok