A mi pénzünkből ügyeskednek
A Finella Investment Kft. (a HTD Szaknévsor Kiadó Kft. jogutódja), a JRM Produkció Kft., a Liga TV Kft., a „PUPU Produkció” Filmgyártó Kft. és a Nosztalgia-Design Kft. versenykorlátozó céllal összehangolta magatartását az MTVA által kiírt közbeszerzési eljárásokon – állapította meg a versenyhatóság. A GVH ezért összesen 81 970 500 forint bírságot szabott ki.
A történet lényege röviden: a 2013. november 2-án meghirdetett, majd uniós eljárásrendben lefolytatott, alapvetően mobil közvetítőkocsik bérlésére vonatkozó minden pályázatban részt vett a Liga TV. Az induló cégekkel ugyanis mindent összehangoltak (döntöttek a pályázaton való indulásról, készítették el és nyújtották be ajánlataikat, majd a hiánypótlásokat) azért, hogy a Liga TV mindannyiuk esetében alvállalkozóként vehessen részt az MTVA pályázatain. A cél a piaci versenytársak kizárása volt a második pályázati körből, amelyben már csak az első körben az első négy helyen (ahová ugye ők futnak be) végzett vállalkozás vehetett volna részt. Így a Liga TV – állítja a GVH – valódi piaci versenytárs nélkül nyerhette volna el a keret-megállapodás alapján megvalósuló feladatok elvégzését. (A VS.hu akkori híre szerint két pályázatról volt szó, összesen félmilliárd forint értékben.)
A GVH az előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatok alkalmával több, a jogsértéseket alátámasztó bizonyítékot foglalt le, köztük a versenykorlátozó magatartás közvetlen bizonyítékát, a Liga TV ügyvezetőjének jegyzetét.
Az említett keret-megállapodások végül nem valósultak meg, de arról a piacon nem sok kétség van, hogy a Liga remekül boldogul. A társaság 2009-es, alig 300 millió forintos árbevételét 2013-ra 636 millió forintra tornászta fel. A HVG.hu jó egy éve arról írt, hogy az egykori hollywoodi akciófilm-producer, ma magyar kaszinótulajdonos és filmügyi kormánybiztos, Andrew G. Vajna birodalma céges összeolvadás eredményeképpen kapcsolódik a Duna Televíziónak és a Magyar Televíziónak HD minőségben sporteseményeket közvetítő Liga Tv-hez.
Bár régebbi, érdemes elolvasni az erről szóló – több érdekességet is tartalmazó – cikket. Már csak azért is, mert abban jól leírták, amire a gazdagok vagyongyarapodásáról beszámolva kitértünk, hogy Vajna állami pénzcsapok nélkül működő vállalkozásai „egyáltalán nem hasítanak”. A HVG informátorai szerint viszont éves szinten milliárdos megbízások hullhatnak a Liga Tv Kft. ölébe az új sportcsatorna révén.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: GVH, kartell, gazdag, közbeszerzés
Így fejték volna az állami televíziót
2016. május 9. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által kiírt közbeszerzési eljárásokon tulajdonképpen csak a Liga TV nyerhetett – állapította meg a GVH.A Finella Investment Kft. (a HTD Szaknévsor Kiadó Kft. jogutódja), a JRM Produkció Kft., a Liga TV Kft., a „PUPU Produkció” Filmgyártó Kft. és a Nosztalgia-Design Kft. versenykorlátozó céllal összehangolta magatartását az MTVA által kiírt közbeszerzési eljárásokon – állapította meg a versenyhatóság. A GVH ezért összesen 81 970 500 forint bírságot szabott ki.
A történet lényege röviden: a 2013. november 2-án meghirdetett, majd uniós eljárásrendben lefolytatott, alapvetően mobil közvetítőkocsik bérlésére vonatkozó minden pályázatban részt vett a Liga TV. Az induló cégekkel ugyanis mindent összehangoltak (döntöttek a pályázaton való indulásról, készítették el és nyújtották be ajánlataikat, majd a hiánypótlásokat) azért, hogy a Liga TV mindannyiuk esetében alvállalkozóként vehessen részt az MTVA pályázatain. A cél a piaci versenytársak kizárása volt a második pályázati körből, amelyben már csak az első körben az első négy helyen (ahová ugye ők futnak be) végzett vállalkozás vehetett volna részt. Így a Liga TV – állítja a GVH – valódi piaci versenytárs nélkül nyerhette volna el a keret-megállapodás alapján megvalósuló feladatok elvégzését. (A VS.hu akkori híre szerint két pályázatról volt szó, összesen félmilliárd forint értékben.)
A GVH az előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatok alkalmával több, a jogsértéseket alátámasztó bizonyítékot foglalt le, köztük a versenykorlátozó magatartás közvetlen bizonyítékát, a Liga TV ügyvezetőjének jegyzetét.
A „filmcézár" is feltűnik a színen
Az említett keret-megállapodások végül nem valósultak meg, de arról a piacon nem sok kétség van, hogy a Liga remekül boldogul. A társaság 2009-es, alig 300 millió forintos árbevételét 2013-ra 636 millió forintra tornászta fel. A HVG.hu jó egy éve arról írt, hogy az egykori hollywoodi akciófilm-producer, ma magyar kaszinótulajdonos és filmügyi kormánybiztos, Andrew G. Vajna birodalma céges összeolvadás eredményeképpen kapcsolódik a Duna Televíziónak és a Magyar Televíziónak HD minőségben sporteseményeket közvetítő Liga Tv-hez.
Bár régebbi, érdemes elolvasni az erről szóló – több érdekességet is tartalmazó – cikket. Már csak azért is, mert abban jól leírták, amire a gazdagok vagyongyarapodásáról beszámolva kitértünk, hogy Vajna állami pénzcsapok nélkül működő vállalkozásai „egyáltalán nem hasítanak”. A HVG informátorai szerint viszont éves szinten milliárdos megbízások hullhatnak a Liga Tv Kft. ölébe az új sportcsatorna révén.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: GVH, kartell, gazdag, közbeszerzés
Kapcsolódó anyagok
- 2016.05.27 - Kamu kedvezmény miatt kapott bírságot a K&H
- 2016.05.06 - Még gazdagabbak lettek a gazdagok
- 2016.03.31 - Százmilliós bírság az állateledel boltra
- 2016.02.24 - Nőtt a társadalmi szakadék
- 2016.02.01 - Megállapították: kiszorítósra játszott a kártyacég
- 2016.01.25 - Beperelte a versenyhatóságot a bankszövetség
- 2016.01.21 - Átverte az időseket a 4Life Direct
- 2016.01.16 - Egészséget hazudtak, vagy mégsem?
- 2016.01.12 - Banki adatbázis: még furcsább a történet
- 2016.01.12 - Négymilliárdra bírságolták a Bankszövetséget
- 2016.01.10 - Ahogy a gazdagok gyarapodnak
- 2016.01.05 - Ellabdázott 40 millió forintot a Pepsi
- 2015.11.08 - Egyre koncentráltabb a lakossági vagyon
További kapcsolódó anyagok