Az utolsó pillanatokban 140 ezer lakástakarék szerződést kötöttek

Így nyugtat a pénzügyminiszter nyugdíj ügyben

2018. november 8. Egyelőre csak ötlet, hogy az önkéntes nyugdíj-megtakarítások piacára is belépjen az állam, de szándék van rá. Ugyanakkor a már meglévő önkéntes megtakarításoknak nem akar konkurenciát – mondta Varga Mihály, pénzügyminiszter.

Új öngondoskodási formát vezetne be a kormány. A magyar állampapírral történő nyugdíj előtakarékosság egyelőre csak ötlet, de szándék van rá, hogy ezzel elinduljon az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) – mondta Varga Mihály, pénzügyminiszter a Világgazdaság mai Öngondoskodási konferenciáján. Hozzátette: nem konkurenciát akar az állam az önkéntes megtakarításoknak, de az ÁKK-nak is lehet hosszú évekre befektetést nyújtó terméke, ami maximális biztonságot ad. (Bár erről még nem esett szó, mi a Babakötvényhez hasonló Nyugdíjkötvényt tartunk most elképzelhetőnek, ahol a kötvény lejárata a nyugdíjba vonulás éve lehet. Itt elég vonzó lehetne a termék, ha az infláció felett például plusz 3 százalékpontot fizetne, mint a Babakötvény esetében. )

Mint korábban megírtuk, Barcza György, az ÁKK vezérigazgatója néhány hete jelentette be, hogy már a Pénzügyminisztérium előtt van az a javaslat, amely szerint az állam belép a nyugdíj-megtakarítások piacára. A bejelentés gyakorlatilag egy időben történt a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának villámgyors megszüntetésével, így sokan gondolhattak arra, hogy az állam megjelenése a nyugdíj-megtakarítások piacán az adókedvezmények megszüntetésével járhat.
A lakástakarékok állami támogatásának megszüntetésével kapcsolatban a pénzügyminiszter azt mondta, nem lépett elég gyorsan a kormány. Az utolsó napokban ugyanis – a hozzájuk most beérkező adatok szerint – 10 százalékkal nőtt a szerződésállomány, mintegy 140 ezren kötöttek szerződést. Varga Mihály szerint attitűdváltozásra van szükség, hogy ne feltétlenül az állami támogatás döntse el, mivel gondoskodunk magunkról.
Varga Mihály a konferencián – akár úgy is értékelhetjük, hogy nyugtatásként - azt mondta, hogy fontosnak tartja a kormány a nyugdíj- és egészségcélú öngondoskodást, és az ehhez kapcsolódó kedvezményeket hosszú távon fenn kívánja tartani. Míg 2017-ben 28 milliárd forintot kaptak vissza az adófizetők adójóváírás formájában, ez 2015-17 között 70 milliárd forint volt. Tavaly 70 ezer fővel nőtt az önkéntes pénztárakat választók száma, nyugdíjbiztosítást 33 ezren kötöttek.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok