Az ügyek szinte mindig a kérelmezők számára zárultak kedvezően

Így packázhatnak a babavárót kérőkkel a bankok

Fotó: Sóki Tamás, MTI
2021. április 21. A kért 10 millió forintos babaváró kölcsön felezése, a szüneteltetési kérelem elutasítása – ilyen és hasonló ügyekkel fordultak a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT). A bankok tehát esetenként packázhatnak az igénylőkkel, de jó hír, hogy szinte minden babavárós ügy a kérelmező számára kedvező eredménnyel zárult.

Mint korábban megírtuk, a PBT 2020-as jelentéséből az derült ki, hogy több mint minden negyedik érdemben elbírált fogyasztói panasz legalább részben eredményes volt. Akadnak azonban olyan ügyek, amelyekben a siker aránya jóval magasabb. A babaváró kölcsön miatt indított eljárások szinte mindegyike pozitív eredménnyel zárult a kérelmezők számára – nyomatékosította a PBT.

Esetenként azonban az ügyfelek hosszan kínlódtak bankjukkal. Egy ügyben a kérelmezők 10 millió forint babavárót akartak felvenni. Elmondásuk szerint előzetesen folyamatosan ennyiről tárgyaltak a pénzügyi szolgáltató ügyintézőjével. Benyújtották a kérelmet, amelyben meg kellett jelölni a számukra elfogadható legkisebb kölcsönösszeget, amelyet 2,5 millió forintban rögzítettek. A szerződésben a kölcsön összegeként ugyan 10 millió forint szerepelt, de a bank csak a felét folyósította.

Az ügyfél persze reklamált, amire azt a választ kapta, hogy a szolgáltató a szerződés alapján a kölcsönkérelemben megjelölt minimum és maximum kölcsönösszeg és futamidő keretei közötti saját hatáskörben jogosult módosításra. A jóváhagyott és folyósított összegről a folyósítási értesítőben tájékoztatta a kérelmezőt. A bank a PBT előtti eljárásban azután kifejezetten együttműködő volt, vállalta, hogy ismételten elvégzi a hitelbírálatot. A felek végül közösen kérték az eljárás megszüntetését.
A szüneteltetési kérelem határidejére érdemes ügyelni!
Egy másik esetben a kérelmező a törlesztés szüneteltetését 68 nappal a gyermek születését követően kezdeményezte. A bank kérelmet arra hivatkozva utasította el, hogy az erre a kormányrendeletben és a szerződésben előírt 60 napos határidő lejárt. Az eljárás során a PBT rögzítette, hogy a támogatott személyeknek meg kell tartaniuk a jogszabályban megállapított határidőket. Ugyanakkor – elfogadva a kérelmező álláspontját – megállapította, hogy a szerződés, illetve a jogszabály nem tartalmazott a gyermek születésétől kezdve számított 60 napos jogvesztő határidőt.

A PBT végül kötelezte a bankot, hogy a törlesztést 3 évig szüneteltesse. Nem árt azonban tudni, hogy a kormányrendelet 2020. június 13-án hatályba lépett módosítását követően a rendelet szövegszerűen tartalmazza, hogy a törlesztés szüneteltetése iránti kérelem a gyermek születését követő 60 napig nyújtható be.

Egy esetben a kérelmező azt kifogásolta, hogy a kölcsön igénylésével együtt kérték a törlesztés szüneteltetését. A bank hiánypótlásra szólította fel ügyfelét, aki annak haladéktalanul eleget tett. Ezt követően viszont a kérelmet elutasították. A felek egyeztetését követően a pénzügyi szolgáltató intézkedett a szüneteltetés beállításáról. Előadása szerint egyedi, adminisztrációs hiba történt.

A PBT a babavárós esetekkel kapcsoltban hangsúlyozza: a szolgáltatók a kölcsönkérelmeket a kormányrendelet előírásai és saját belső szabályzataikban foglaltak alapján bírálják el, a kérelmező hitelképességével kapcsolatos döntés pedig nem bírálható felül. Éppen ezért a fogyasztóknak azt javasolják, hogy a hitelbírálat eredményéről és a kölcsön ténylegesen folyósítandó összegéről a szerződéskötést megelőzően írásban kérjenek tájékoztatást. Személyes eljárás esetén is érdemes a kapott tájékoztatást utóbb rekonstruálható módon rögzíteni.

babaváró kölcsön részleteiről itt tájékozódhat

Arról, hogy milyen trükköket vetnek be a kifizetések elkerülésére a biztosítók, itt írtunk

Arról, hogy a bank dézsmálhatja-e ügyfele számláját, itt olvashat

Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok