Durván estek a kamatok az elmúlt hetekben
2014. augusztus 29.
Hatalmasat zuhant az új, sztár lakossági államkötvény kamata, miután az ügyeskedő bankok miatt új konstrukciókat bocsátott útra az ÁKK. Ezen a héten már tízéves futamidejű Bónusz Magyar Államkötvényt is vehet a lakosság, a 4,49 százalékos kamat azonban mesze elmarad a két hónappal ezelőtti ajánlatoktól. Maga az MNB is betett a pénzpiaci hozamoknak, amelyekhez a Bónusz kötvények kamatát árazzák.
Magasan a banki kamatok fölött fizet az állam a lakosság pénzére, ehhez azonban évekre oda kell adni a megtakarítást. Ugyanakkor a mostani ajánlatok már messze nem olyan csábítóak, mint a nyár elején elérhetőek voltak. A júniusi 4,89 és 5,64 százalék után most már csak 3,49 és 4,24 százalékot fizet a négy- és hatéves futamidejű Bónusz Magyar Államkötvény (BMÁK), ami hatalmas zuhanás két hónap alatt a lakossági befektetők számára.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) július 17-én váratlanul lezárta a korábbi Bónusz papírok jegyzését, mert kiderült, hogy a bankok trükköztek a jegyzéssel, és a kifejezetten a lakosságnak szánt papírból intézményi befektetőknek is juthatott. Az új Bónuszok kamata pedig már jóval alacsonyabb, mint a korábbiaké, ugyanis a 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción kialakult átlaghozam felett a korábbi 2,5 százalék helyett csak 1,25 illetve 2 százalékot fizet. Ráadásul – mint megírtuk - maga az MNB is betett a pénzpiaci hozamoknak, márpedig a Bónusz papírok kamata ettől függ. Mivel nagyot csökkentek a hozamok, eleve alacsonyabb kamatbázisra rakódik az alacsonyabb felár.
Az ÁKK a héten tízéves futamidejű Bónuszt is bevezet, ennek az induló kamata (a Bónuszok a pénzpiaci hozamokhoz igazodnak, és évente állapítják meg a kamatot) 4,49 százalék. Ez most gyakorlatilag megegyezik a piaci tízéves referenciahozammal. Tekintettel arra, hogy a márciusban útjára indított Bónusz államkötvények kamata jóval magasabb volt az éppen aktuális pénzpiaci hozamoknál, nagy kérdés, hogy mekkora sikerre számíthat ez a mostani eresztés.
A korábbiak sikere is kétséges – legalábbis ami az arányokat illeti -, hiszen kiderült, hogy a Bónusz államkötvényekből végül nem csak a lakosság vásárolt, így gyanakodva fogadtuk a legutóbbi statisztikákat. Az azonban tény, hogy az állampapírok a bankbetétnél jobban hoznak, noha nagyot esett a kamatuk másfél hónap alatt. Az egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy például a júniusi 3 százalék helyett már csak 2,5 százalékot ad, a Féléves Kincstárjegy pedig 2,75 százalék helyett 2,25 százalékot.
Jelenlegi lakossági állampapír kamatok
Szerző: Lovas Judit
Címkék: Magyar Államkincstár, Bónusz Magyar Államkötvény, Babakötvény, Államadósság Kezelő Központ, ÁKK, betéti kamat, állampapír
Így szúrt ki az állam a befektetőivel
Fotó: Bencze-Kiss Kata

A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja.
Jelenlegi lakossági állampapír kamatok
Állampapír neve | Futamidő | Éves kamat* | Éves kamat számítása |
---|---|---|---|
Bónusz Magyar Államkötvény 2024/N | 10 év | 4,49% | 12 hónapos Dkj hozam + 2,5% |
Bónusz Magyar Államkötvény 2020/R | 6 év | 4,24% | 12 hónapos Dkj hozam + 2% |
Bónusz Magyar Államkötvény 2018/P | 4 év | 3,49% | 12 hónapos Dkj hozam + 1,25% |
Prémium Magyar Államkötvény 2019/K | 4,5 év | 4,70% | Infl. + 3% |
Prémium Magyar Államkötvény 2017/L | 3 év | 4,70% | Infl. + 3% |
Kamatozó Kincstárjegy | 1 év | 2,50% | |
Féléves Kincstárjegy | 6 hónap | 2,25% | |
Kincstári Takarékjegy Plusz | 1 év | 2,75% | |
Kincstári Takarékjegy | 1 év | 2,50% |
* változó kamatozásúnál az első kamatperiódusban
Forrás: Államadósság Kezelő Központ
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Forrás: Államadósság Kezelő Központ
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: Magyar Államkincstár, Bónusz Magyar Államkötvény, Babakötvény, Államadósság Kezelő Központ, ÁKK, betéti kamat, állampapír
Kapcsolódó anyagok
- 2015.12.09 - Ez most a háziasszonyok sláger befektetése
- 2015.06.09 - Ezért csökkent az állampapír kamata
- 2015.02.16 - Mától többet fizet az állam a pénzünkre
- 2015.02.11 - Változások várhatóak a Babakötvényben
- 2015.02.10 - Megemelik a lakosság állampapírok kamatát
- 2014.12.14 - Az államkötvényt szereti a lakosság
- 2014.11.12 - Tarol a 4,7 százalékos kamatozású állampapír
- 2014.10.15 - Ezt a befektetést imádja a lakosság
- 2014.09.20 - Ide önti a pénzét a lakosság
- 2014.09.19 - Vigyázat! Már a babakötvényt is hamisítják
- 2014.09.14 - Tovább ömlik a pénz a párnacihákba
- 2014.09.11 - Már nem olyan népszerű a magyar állampapír?
- 2014.09.04 - Most már tényleg házhoz jön majd az állampapír
- 2014.08.11 - Kamu lehet az állampapír statisztika
- 2014.07.20 - Mégsem vett annyi állampapírt a lakosság?
- 2014.07.10 - Fergeteges siker lett a Bónusz
- 2014.06.11 - Viszik a Bónuszt, mint a cukrot
- 2014.06.06 - Ennyit fizetnek a pénzünkre
- 2014.04.11 - Állampapírba önti a pénzét a lakosság
- 2014.04.04 - Van, ahol nőtt a hozam
- 2014.03.19 - Friss számok: megint lenyomták az állampapírt
- 2014.03.14 - Így harcol az állam a pénzünkért
- 2014.02.11 - Állampapír: kizárják a bankokat
További kapcsolódó anyagok