Már működik a kártya nélküli okos pénztárca is
2014. július 4.
Bankkártyára, sőt bankszámlára, de még pénztárcára sem lesz szükségük azoknak, akik a most induló új fizetési rendszereket, a mobiltárcákat használják majd, és – ha igazán általánossá válnak –, a hagyományos pénztárca is leváltható velük. Az ilyen fizetéseket egyelőre a tranzakciós illeték sem terheli.
Véget ért a tesztidőszaka annak a rendszernek, amellyel lényegében bármilyen bankkártya, sőt, mozi és buszjegyek, vagy akár céges beléptetőkártyák is a mobiltelefonba kerülhetnek (lásd keretes írásunkat). Megjelentek azonban már az olyan szisztémák is, amelyek nem kötöttek bankkártyához, de még bankszámla sem feltétlenül szükséges hozzájuk. Ezekkel megúszható lehet tehát nem csak a tranzakciós illeték (az ilyen műveleteket ez – legalábbis egyelőre – nem terheli), de akár minden számlaköltség is. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2012 óta az idei első negyedév végéig 270 ezer folyószámlát szűntettek meg a magánszemélyek, a bankkártyák száma ugyanebben az időszakban 60 ezerrel csökkent. Közben a vásárlásra is használható mobilegyenleg öt százalékkal nőtt. Vagyis: március végén 750 millió forinttal több pénz volt a mobilokon a 2012-es adatokhoz képest.
Vásárlásra az okos pénztárca nem csak online shopokban használható, hanem valóságos boltokban is, amelyek beléptek a rendszerbe. Az elfogadóhelyek száma most mintegy tucatnyi, de folyamatosan növekszik. A fizetés – ha a készülék megfelelő (4.0) változattal rendelkezik - Bluetooth kapcsolaton keresztül történhet. Ha erre a telefon nem alkalmas, a kihelyezett QR-kód lefényképezése után az alkalmazás beolvassa az adatokat. Az összeg beírása után már le is zajlik a tranzakció.
Magánszemélynek való pénzküldéshez sincs másra szükség, mint az illető e-mail címére, de ugyanígy használható a Facebook-ismeretség is. Ilyenkor a címzett kap egy üzenetet. Ha van Barion tárcája már meg is kapja a pénzt, ha nincs, gyors, akár azonnali regisztrációja után érkezik meg. A kisebb összegek küldése díjtalan, de ezer forint fölötti fizetéseknél 50 forintot számítanak fel. Ez azonban a magánszemélyek egymás közötti pénzküldéseire nem vonatkozik, az nem kerül semmibe.
Jelenleg tesztüzemben működik a hasonló Buxa rendszer, amelynek – mint közölték – éles indulása a nyár végén várható. Az Androidon és iOS-en is futó mobilalkalmazás segítségével az okostelefon tulajdonosok szintén képesek egymásnak fizetni telefonjukon. A felhasználók, miután regisztráltak és pénzt töltöttek fel Buxa számlájukra, szintén fizethetnek elfogadóhelyeken, boltokban, szórakozóhelyeken, webshopokban. A fizetés ebben az esetben is azonnal megjelenik a fogadó okostelefonján, és az így kapott összeg rögtön fel is használható további buxás fizetésekre, vagy továbbutalható saját bankszámlára. A buxás fizetésekhez az elfogadóhelyeknek is csak egy okostelefonra van szükségük.
Hasonlóan a másik rendszerhez, ha olyan valakinek érkezik így pénz, akinek nincs Buxa számlája, azonnal regisztrálhat, hogy megkaphassa. Mint elmondták, a fejlesztők célja, hogy a buxás fizetések ingyenesek legyenek, amihez egy megfelelően nagy buxás közösség létrejötte szükséges.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Szerző: Lenkei Gábor
Címkék: mobil, mobilfizetés, MobilTárca, Barion, Buxa
Így védhetők ki a bankköltségek
A „csodafegyver"
Véget ért a tesztidőszaka annak a rendszernek, amellyel lényegében bármilyen bankkártya, sőt, mozi és buszjegyek, vagy akár céges beléptetőkártyák is a mobiltelefonba kerülhetnek (lásd keretes írásunkat). Megjelentek azonban már az olyan szisztémák is, amelyek nem kötöttek bankkártyához, de még bankszámla sem feltétlenül szükséges hozzájuk. Ezekkel megúszható lehet tehát nem csak a tranzakciós illeték (az ilyen műveleteket ez – legalábbis egyelőre – nem terheli), de akár minden számlaköltség is. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2012 óta az idei első negyedév végéig 270 ezer folyószámlát szűntettek meg a magánszemélyek, a bankkártyák száma ugyanebben az időszakban 60 ezerrel csökkent. Közben a vásárlásra is használható mobilegyenleg öt százalékkal nőtt. Vagyis: március végén 750 millió forinttal több pénz volt a mobilokon a 2012-es adatokhoz képest.
A tesztüzem befejezése után a Magyar Mobiltárca Szövetség akár 400 ezer felhasználó belépését is elképzelhetőnek tartja a MobilTárca rendszerébe. A próba alatt a felhasználók az OTP MasterCard Mobil PayPass betéti bankkártyát, a SuperShop NFC hűségkártyát, az All You Can Move NFC Sportpasst, valamint a Jegy.hu-n vásárolt jegyek NFC-s változatát használhatták. A tesztelésbe bevont vállalati dolgozók céges belépőkártyáikat is a mobilba költöztethették, valamint szolnoki tesztelők az NFC-s városkártyának köszönhetően a MobilTárca segítségével vehették igénybe a tömegközlekedési eszközöket. Az NFC technológián alapuló érintés nélküli fizetésre képes telefonban lévő virtuális bankkártya fizetéskor rádiókapcsolatba lép az elfogadó egységgel, és a PayPass kártyához hasonlóan meg végbe a tranzakció.
A Barionnal – amely a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel is szerződött, tehát már parkolásra is használható – akár asztali gépről, akár okostelefonnal lehet vásárolni, vagy pénzt küldeni másik magánszemélynek. A rendszerbe való regisztrációhoz elég egy e-mailcím és egy jelszó, további személyes adatokat nem kell feltétlenül megadni. A pénztárca feltöltése történhet banki átutalással, banki pénztárakban vagy feltöltőpontokon keresztül. Vásárlásra az okos pénztárca nem csak online shopokban használható, hanem valóságos boltokban is, amelyek beléptek a rendszerbe. Az elfogadóhelyek száma most mintegy tucatnyi, de folyamatosan növekszik. A fizetés – ha a készülék megfelelő (4.0) változattal rendelkezik - Bluetooth kapcsolaton keresztül történhet. Ha erre a telefon nem alkalmas, a kihelyezett QR-kód lefényképezése után az alkalmazás beolvassa az adatokat. Az összeg beírása után már le is zajlik a tranzakció.
Rövidesen újabb szereplő lép a piacra