Ilyenek lesznek a 2020-as bérek a Sparnál

2020. január 9. Megállapodott a 2020-as bérfejlesztésről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) – tudatta az áruházlánc. Újdonság a 13. havi juttatás rendszerének kibővítése, a dolgozói vásárlási kedvezmény emelése.

Sikeresen zárult a több mint 13 ezer munkavállalót foglalkoztató Spar áruházláncnál a bértárgyalás. A társaság hangsúlyozta, hogy a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített mértékénél magasabb bért biztosít munkatársai számára, amit továbbra is kiegészít saját hűségprogramjának juttatási elemeivel. Az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő alatt 235 ezer forint, próbaidő után 245 ezer forint.
A Spar 2017 és 2019 között 26,5 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre. Ez a szám 2020-ban közel 7 milliárd forinttal egészül ki - hangsúlyozta Maczelka Márk kommunikációs vezető.
A boltokban dolgozóknak az eltöltött évek számától függően változatlanul évente minimum 40, maximum 100 ezer forint jár SZÉP-kártyára. Új elem a 13. havi juttatás kiterjesztése az év első felében belépők számára. Továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény, aminek mértéke a 2020-as évben február 1-jétől kezdődően 10 százalék kedvezmény elérését teszi lehetővé az egyes vásárlások alkalmával, havi 80 ezer forint vásárlási összeghatárig.

A Spar Magyarország a közlemény szerint 2020-ban is folytatja a beruházásokat új áruházak építésével – és ezzel együtt új munkahelyek teremtésével –, valamint a meglévő áruházak felújításával: az idei beruházási keret meghaladja a 31,6 milliárd forintot, amit az osztrák családi tulajdonban lévő vállalat Magyarországon fektet be.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok