Indokolatlanok a magyar nyugdíjasok panaszai?
2019. november 12. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint zuhant a nélkülözésnek kitett idősek aránya. Rétvári Bence arról is beszélt, hogy Magyarországon az uniós átlagnál magasabb a fizetéshez képest megkapott nyugdíjösszeg.Az Eurostat kimutatásai szerint (aminek alapját – jegyezzük meg – a magyar hivatalos adatok adják) egy év alatt 12,8 százalékról 7,4 százalékra mérséklődött a nélkülözésnek kitett idős emberek aránya, a legbővebb kockázati csoportban pedig a bármiféle szegénységi kockázatnak kitett idősek aránya 16,8-ról 13,3 százalékra csökkent Magyarországon. Minderről az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szociális munka napján, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rendezvényén beszélt.
Rétvári Bence hangsúlyozta: Magyarországon az uniós átlag alatt van a nyugdíjasok jövedelmi szegénysége. Az uniós 18,2 százalékkal szemben Magyarországon ez az arány 14,2 százalék, továbbá Magyarországon az uniós átlagnál magasabb a fizetéshez képest megkapott nyugdíjösszeg is. Az államtitkár azt is elmondta, hogy 2010 óta 33,3 százalékos nyugdíjemelkedés volt Magyarországon, ami tízszázalékos vásárlóérték-növekedést jelentett.
Az Eurosat kiadványa arra (is) rávilágít, hogy a magyar nyugdíjasok között 2010 és 2018 között több mint kétszeresére nőtt a relatív jövedelmi szegénységben élők aránya. Ebbe a kategóriába azok az idősek tartoznak, akiknek havi bevétele nem éri el a mediánjövedelem 60 százalékát.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rendezvényén egyébként bemutattak egy olyan országos programot, amelynek egymilliárd forintból létrehozott tanácsadói hálózata mintegy száz járásban tízezer embert ér el. A hálózati tanácsadókon keresztül a tájékoztatás szerint rendszeresen tartják a kapcsolatot a rászorulókkal, akiket például az élelmiszerek megfelelő tárolásában, a személyes higiéniában, a gyermekek szükségletei terén vagy a pénz felelős kezelésében, beosztásában is segítenek. Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, szegénység, Eurostat, Emmi, Rétvári Bence, szociális
Kapcsolódó anyagok
- 2020.05.29 - Nyugdíjreform nélkül nagy lesz a baj
- 2020.01.09 - Így verik át a nyugdíjba készülőket
- 2020.01.04 - A nyugdíjasok hat követelése a kormánytól
- 2019.11.27 - 20 milliós megtakarítás kellene nyugdíjig
- 2019.11.22 - Megint megrövidítették a nyugdíjasokat
- 2019.11.13 - Kiderült, hol él a legtöbb kisnyugdíjas
- 2019.11.05 - Sanyarú helyzetben a nyugdíj előtt állók
- 2019.10.24 - Egyre több az elszegényedő nyugdíjas
- 2019.10.04 - Romokban az egészségügy, az MNB így segítene
- 2019.08.05 - Nem sürgős a kormánynak a rokkantnyugdíj rendezése
- 2019.07.23 - Észrevette? Többet húztak ki a zsebéből a tavalyinál
- 2019.07.14 - A katások nyugdíjáról tájékoztat a NAV
További kapcsolódó anyagok