Ingatlanpiaci legek: ötvenmilliós árengedmény, 16 óra alatti eladás

2021. december 30. Az idén eladott ingatlanok közül a legdrágább 765 millió forintért kelt el. Legkevesebbet, mindössze 350 ezer forintot egy házért adtak Békés megyében. A legnagyobb hirdetési portál más szempontból is kigyűjtötte a legeket.

A legdrágábban eladott lakóingatlan címét a Budapest XII. kerületében lévő - svábhegyi - 2 ezer négyzetméteres telken fekvő 800 négyzetméteres 10 szobás luxuskategóriásként hirdetett családi ház nyerte el – tette közzé az Ingatlan.com. A tulajdonos a házat a hirdetési portálon januárban 765 millió forintos áron kínálta eladásra, majd júliusban levette a hirdetés, mivel elkelt az ingatlan. 

A legnagyobb és a legkisebb 
Forrás: ingatlan.com


A fővároson kívüli piacon az összesítés szerint a budapestihez hasonló átlagos négyzetméterárért kínált Balatonfüred adta a legdrágábban eladott ingatlant. Egy 400 négyzetméteres régi villaépületről és a hozzá tartozó 2 ezer négyzetméteres telekről van szó. Az eladó először, még 2020 őszén, 480 millió forintot szeretett volna kapni érte. Idén februárban 50 millió forinttal 430 millióra vitte le az árat. Ennek meg is lett az eredménye: az árcsökkentés után két héttel gazdára talált a villa. 

A legolcsóbb eladott ingatlannak Békés megye adott helyet: a Sarkadkeresztúron egy 1+1 szobás 60 négyzetméteres ház és 780 négyzetméteres telek 350 ezer forintos áron lett az új tulajé. 

Apróságok és villámgyors eladások


A fővárosban eladott ingatlanok közül a legkisebb egy Dohány utcai, mindössze 7 négyzetméteres, 5,5 millió forintos lakás volt, amely egy hónap alatt elkelt. A minilakások - azaz 10 négyzetméternél kisebb ingatlanok - közül a legtöbbet egy a budai Várban található Dísz tér 9 négyzetméteres garzonért adtak, ez 17,9 millió forintért került az új tulajdonosához.

 Az idei év rekordgyorsasággal végbement eladásához kevesebb mint 16 órára volt szükség. A budaörsi Ibolya utcában 700 m2-es telken található, újszerű 5+1 félszobás családi házat 165 millióért hirdette meg tulajdonosa az ingatlan.com-on egy októberi estén 18 óra körül, és másnap 10-kor már lekerülhetett az oldalról. Budapesten kívül a leggyorsabb eladás alacsony árral is párosult: a Heves megyei Szihalomban található 1000 négyzetméteres telken fekvő felújítandó, egyszobás 60 négyzetméteres ház 1,5 millió forintért cserélt gazdát. A tulajdonosa 2021 januárjában délután fél négykor hirdette meg, és másnap fél kettőkor már túl is adott rajta. 

Végletek és 7400-szoros különbségek a kínálatban 


A december végén még a kínálatban szereplő - azaz még eladósorban lévő - ingatlanok közül a legdrágább a budapesti Andrássy úton lévő palota, amiért 6 milliárd forintot szeretne kapni az eladó, ugyanannyit, mint tavaly. A fővároson kívül az acsai kastély ára a legmagasabb, 3,24 milliárd forintos összeggel. 

Budapesten a legolcsóbb értékesítés előtt álló lakás a IV. kerületi Bocskai utcában van. A 15 négyzetméteres ingatlan árcímkéjén 6,5 milliós összeg szerepel. A fővároson kívül, egyben az ország legolcsóbban hirdetett ingatlanainak egyikét a Békés megyei Mezőgyán egyik 50 négyzetméteres vályogházát 440 ezer forintra tartja az eladó. A másikat, a Baranya megyei Teklafalu 49 négyzetméteres 1 szobás házát 10 ezer forinttal drágábban, 450 ezer hirdetik. Ezek az adatok egyben azt is jelentik, hogy a kínálat két vége között 7400-szoros a különbség. 

Az ország alapterületet nézve legkisebb, még eladásra váró ingatlana Budapest XIII. kerületében van: a 8 négyzetméteres romos minigarzon 10,5 millió forintért került piacra. Az ingatlan "párja", azaz a legnagyobb alapterületű ingatlan Veszprém megyében, a Somló hegyen várja a vevőjelölteket: a felújítandó, 10 szobás kastély 3773 négyzetméteres, az ára pedig 115 millió forint.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok