A bankok nem szeretnék hitelezni őket

Ismét nagy bajba kerülhetnek az eszközkezelősök

2019. április 1. Hiába kaptak visszautasíthatatlan ajánlatot az eszközkezelősök korábbi lakásuk visszavásárlására, sokaknak közülük még mindig meggyűlhet a baja a végrehajtóval korábbi bedőlt hitel miatt. Amint a nevükre kerül az ingatlan, el is indulhat a végrehajtás, ettől pedig már az állam sem védi meg őket.


Autóhitel, személyi kölcsön, hitelkártya-tartozás – sok eszközkezelős lakásban élő ezeket a kölcsönöket sem tudta fizetni. Bár a lakhatásuk az eszközkezelőnek köszönhetően végül nem került veszélybe bedőlt lakáshitelük miatt, a többi tartozás megmaradt. Sokaknak közülük ma is végrehajtás van a munkabérén, de vannak olyanok is, akiknek nincs hivatalos jövedelmük, így nincs miből vonni a tartozást sem.

Azok, akik nem rendezték ezeket a tartozásaikat, most arra számíthatnak, hogy amint ismét megjelennek korábbi lakásuk tulajdonosaként, a végrehajtók ráteszik a kezüket a lakásra. Ettől pedig az állam elidegenítési és terhelési tilalma sem óvja meg őket.

A végrehajtás elindítható, mindössze annyi történik, hogy a tartozások kielégítési sorrendjében az állam kerül az első helyre, amennyiben a vételárat még nem fizették ki – mondta Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke. Vagyis nemcsak az egy összegben megvett lakásoknál, hanem a részletre vásároltnál is kopogtathat a végrehajtó.

Hiába a kedvezmény?

Mint megírtuk, március végéig minden eszközkezelős lakásban élőnek meg kellett kapnia a szerződést, amiben a lehetőségekről tájékoztatják, és 60 napon belül nyilatkozniuk kell, mit választanak. (Táblázatba szedve itt találja az opciókat.) A bérlők, azaz a korábbi tulajdonosok kedvezményes áron egy összegben megvásárolhatják az ingatlant, és még további kedvezményt kaphatnak, ha úgy veszik meg, hogy 5 évig nem értékesítik. Ennek biztosítására az állam elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztet be. 

Lehetőség van kamatmentes részletfizetésre is, ekkor is az állam javára jelzálogjogot, annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be. Harmadik lehetőség, hogy maradhatnak bérlőként a továbbiakban is, ha viszont nem nyilatkoznak, a bérleti díjuk 2019. július 1-jétől a háromszorosára nő.

Csak a közeli rokon segíthet

Akinek tehát olyan tartozása van, ami miatt a végrehajtó lecsaphat a lakásra, jobban járhat, ha nem maga veszi meg a lakást, hanem a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója (házastárs, egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér). Másik megoldás, hogy bérlőként marad a lakásban, ez azonban hosszú távon bizonytalanságot okozhat, és a család sem örökölheti az ingatlant.

A közeli hozzátartozó (például a bérlő nagykorú gyermekei) is kedvezményes áron veheti meg az ingatlant, részletfizetésre azonban neki már nincs lehetősége, csak egyösszegű vásárlásra.

Az eszközkezelős lakások vételára széles skálán mozog az ingatlan állapotától és földrajzi elhelyezkedésétől függően is. (Részletes számítást ebben a cikkben olvashat.) A hvg.hu korábban arról írt, hogy egy mezőfalvi lakó az ingatlan eredeti forgalmi értékének 29 százalékán, 2 millió 581 ezer forintért veheti meg az otthonát részletre, ha pedig egy összegben fizet, akkor mindössze 1 millió 677 ezer forintba kerül neki.

Egy Pest megyében található családi ház bérlőjének küldött tájékoztató levelében pedig a NET Zrt. (Nemzeti Eszközkezelő) 8,7 millió forintos vételárat határozott meg (a banknak 9,4 milliót fizetett az eszközkezelő). Ezt 7,4 millió forintért veheti meg egyösszegű fizetéssel – mutatta meg az Azénpénzem.hu-nak a bérlő. Látható, hogy az értékesebb ingatlanok egyösszegű kifizetése – még akkor is, ha valóan jó üzlet – nehézségeket okozhat.

A bankok nem szívesen adnak hitelt


A bérlők rokonai akár bankhitelből is előteremthetik a pénzt a vásárláshoz. Megkérdeztük a bankokat, hogy adnának-e hitelt az eszközkezelős lakásokra? A CIB Bank portálunknak elmondta: eddig nem találkoztak ilyen igénnyel. Ha lenne ilyen igény, megvizsgálnák a konkrét eset valamennyi vonatkozását (érintett ingatlan, szerződések, ügyfelek), és annak alapján döntenének. Az alapvetés az, hogy a CIB Bank olyan ügyfélnek, akiről a KHR negatív információval rendelkezik, nem tud hitelt nyújtani.

Több bank kérdésünkre hivatalosan hasonló választ adott, ugyanakkor informálisan azt mondták, nem szívesen hiteleznék az eszközkezelős ingatlanokat. Egyrészt ezeknek az ingatlanoknak a minősége általában nem megfelelő (vannak azért jó adottságúak is), másrészt a bérlők korábban nem fizető adósok voltak. Vagyis azok sem vonzó ügyfelek, akik már lekerültek a negatív adóslistáról.Ugyanakkor egyedileg kell megvizsgálni az ingatlant és a hitelt igénylő személyét. De érzékelhetően inkább azt tartják kivételes esetnek, ha valakinek hitelt nyújtanak majd.

Ebből pedig az következik, hogy a rokonoknak – ha jó adósnak számítanak – feltehetően máshonnan - például személyi hitelből – kell majd összeszedniük a vételárat.

Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok