Itt a bizonyíték: drágább lett a kötelező
Fotó: Bencze-Kiss Kata
A magyarországi biztosítók díjbevétele 2,1 százalékkal nőtt 2015 első félévében – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat. A szektor teljes díjbevétele 453 milliárd forint volt, ami 9,2 milliárddal több, mint egy évvel korábban. A növekedés motorja valójában a nem életbiztosítási üzletág volt, ezen belül gyakorlatilag a gépjármű-biztosítás vitte a pálmát.
Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra (kgfb) 15,6 százalékkal több díjat - összesen 60,3 milliárd forintot - szedtek be a biztosítók, mint tavaly az első félévben. Ennek oka, hogy egyrészt a kgfb átlagdíjak, másrészt az újautó-értékesítés és a magyarországi forgalomba helyezés volumene is növekedett. A kgfb átlagdíj mintegy 10 százalékkal, az egy évvel korábbi 19 887 forintról 21 910 forintra emelkedett. Ugyanakkor a MABISZ szerint a magyarországi kgfb átlagdíjak még így is a legalacsonyabbak Európában. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) legfrissebb statisztikái szerint a 2015 első félévében Magyarországon üzembe helyezett gépjárművek száma 37 025 volt, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 12,2 százalékos bővülés. Ennek megfelelően a kgfb szerződések darabszáma is nőtt.
Drágult a casco is
A gépjármű-biztosítások másik nagy területe, a casco biztosítások piaca is lassú bővülést mutatott 2015 első félévében: a díjbevételek 6 százalékkal, közel 2 milliárd forinttal nőttek, a szerződések száma is csaknem 9 700 darabbal emelkedett. Az átlagdíjakat tekintve 4 százalékos drágulás látszik, így az egy évvel ezelőtti 76 181 forintos átlagdíj 79 210 forintra emelkedett. Az idei év első hat hónapjában a biztosítási szektor nem életbiztosítási üzletágának összes díjbevétele meghaladta a 229 milliárd forintot, ami 15 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban.
Az élet üzletág díjbevétele ugyanakkor 5,8 milliárd forinttal 223,9 milliárd forintra csökkent a 2014. évi első féléves díjbevételhez képest. A csökkenés hátterében leginkább az egyszeri díjas befizetések zsugorodása áll. (Az egyszeri díjas, befektetési egységhez kötött életbiztosításoknál ugyanis 8,6 milliárd forintos a visszaesés.) Nyugdíjbiztosításra idén 12 milliárd forintot fizettek be a megtakarítók. Ennek háromnegyede, mintegy 9 milliárd forint származott befektetési egységhez kötött (unit linked) nyugdíjbiztosításból, és közel 3 milliárd a vegyes vagy úgynevezett hagyományos nyugdíjbiztosításból. Az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítási termékek 2014 januárjában startoltak a piacon. Tavaly a teljes éves díjbevétel 12,6 milliárd forint volt.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: MABISZ, biztosítás, díjbevétel, kgfb
Kapcsolódó anyagok
- 2016.08.25 - Bírságot kapott a KÖBE, de mostantól nem korlátozza az MNB
- 2016.04.19 - Megállt a kötelező drágulása
- 2016.02.05 - Astra-károsult? Ha nem kgfb-kár, rohanjon a románokhoz!
- 2015.11.18 - Mégsem megy olyan jól az országnak
- 2015.11.17 - Most érdemes cascot kötni!
- 2015.11.15 - Lehullt a lepel: hatalmas díjemelések a kötelezőnél
- 2015.11.13 - Nagy bajban van a KÖBE?
- 2015.11.06 - Autósok figyelem! Fontos levél érkezik
- 2015.10.08 - Mától mindenki megszabadulhat az Astra Biztosítótól
- 2015.10.01 - Törvénymódosítással szabadulhat az Astra Biztosítótól
- 2015.09.28 - Szerdáig szabadulhat az Astra Biztosítótól
- 2015.09.17 - Astra-károsult? Itt a megoldás!
- 2015.09.15 - Amikor kelendő a drágább biztosítás is
- 2015.09.02 - Csak Astra Biztosítós autóval ne ütközzön!
- 2015.08.26 - Elbukott az Astra Biztosító
- 2015.08.06 - 76 milliós bírságot kapott az Uniqa Biztosító
- 2015.07.08 - Itt a késve elbírált kgfb-kárigények vége?
- 2015.06.11 - 320 milliós kárt okozott a keddi vihar
- 2015.06.09 - Autóbiztosítás: horror díjak jöttek
- 2015.04.09 - 300 milliót vitt el az áprilisi szél
- 2015.03.31 - Kiderül végre, mennyibe kerül a garantált nyugdíj
- 2015.03.25 - Itt a fordulat a biztosításoknál?
- 2015.03.19 - Mi tegyünk, ha kátyúra futunk?
- 2015.02.26 - Befizette a kötelezőt? Lejár a határidő
- 2015.02.20 - Ezt nem tudják az autósok a kötelezőről
- 2015.02.17 - Több százezer autósnak fontos határidő közeleg!
- 2015.02.13 - Átlagosan 28,3 ezer forint a lakásbiztosítás
- 2015.01.29 - Drágul a casco, de nem mindenkinek
- 2014.12.22 - Itallal ugrik a biztosítás is
- 2014.11.28 - Kötelező: most lépjen, mert lejár a határidő!
- 2014.10.01 - Autósok figyelem! Drágulás jöhet
További kapcsolódó anyagok