A válságálló lakástakarékok biztonságot adnak
2013. november 22.
Az állami támogatásnak és az adómentességnek köszönhetően 13-14 százalékos garantált éves hozam érhető el 4 év alatt a lakás-takarékpénztárakban, ennek fejében a megtakarítást lakáscélra kell fordítani. Válságállónak bizonyult a lakástakarékok rendszere, ugyanis a legszélsőségesebb pénzpiaci körülmények között is kiszámíthatóságot és biztonságot ad az ügyfeleknek.
Soha nem vert még rá ennyit a piaci hozamokra a lakás-takarékpénztári megtakarítás. A most elérhető, 2-3 százalékos kamatozású rendszeres megtakarítási programoknál ugyanis akár 9-10 százalékponttal is többet fizetnek jelenleg a lakástakarékok, így a 4 éves előtakarékosság alatt biztos 12-15 százalékos éves hozamra lehet szert tenni. Ráadásul sem 16 százalékos kamatadó, sem 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) nem terheli a hozamot, így valóban ekkora nyereség üti a megtakarító markát. A rendkívül kedvező ajánlat az állami támogatásnak köszönhető, viszont csak lakáscélra fordítható a félretett összeg. (A lakás-takarékpénztárak működéséről bővebben itt olvashat.)
Válságálló pénzügyi termékeknek bizonyultak az elmúlt években a lakás-takarékpénztárak. Mivel a lakástakarékok zárt rendszerben működnek, és előre meghatározott kamatot adnak a megtakarításra és a hitelre is, felértékelődött a szerepük a piacon. Egyrészt azért, mert az előtakarékoskodás és a hitel is forint, tehát nem kell árfolyamváltozástól tartani. Másrészt a fix kamatok miatt nem érheti meglepetés az ügyfeleket; pontosan tudható előre a hozam, és a hitel kamata sem fog megváltozni a teljes futamidő alatt. Épp ennek a kiszámíthatóságnak és a biztonságnak köszönhetik a lakástakarékok a népszerűségüket, és hogy évről évre 500-550 milliárd forint körüli szerződéses összegre kötnek az ügyfelek új szerződést. (A szerződéses összeg a minimum 4 évnyi összes megtakarítást jelenti a kamatokkal és az állami támogatással növelve, valamint a hozzá igényelhető kölcsön összegével együtt.)
A felvehető hitel futamideje is a megtakarítási időtől függ, így a 4 éves előtakarékossághoz 5 évig futó hitel igényelhető, aminek a teljes hiteldíja (thm) 8,5 százalék körül alakul. A 10 éves előtakarékoskodásnál 12 éves futamidővel kapható a hitel, 7,8 százalékos thm-mel.
A hitel árát alacsonyan tartó szerződéseknél 1 százalékos betéti és 4-5 százalékos hitelkamatokkal találkozhatunk. Az állami támogatásnak köszönhetően azonban még ennél a konstrukciónál is valamivel 10 százalék feletti az éves hozam 4 éves előtakarékoskodás után, a felvehető hitel díja pedig 6 százalék körül alakul.
Ami a zárt rendszer stabilitását adja, részben nehézkessé is teszi a működést. Az ügyfeleknek ugyanis figyelembe kell venniük, hogy a megtakarítási időszak letelte után 3 hónapos kiutalási időszak jön, és csak ezután juthatnak hozzá a pénzükhöz.
Jelenleg három lakás-takarékpénztár működik a piacon: az Erste, az OTP és a Fundamenta. A lakástakarékok eltérő futamidejű termékeket kínálnak, többnyire ebből adódik a hozam és a hitel ára (thm) közötti eltérés. Az ügyfelektől a cégek legfeljebb 1 százalékos szerződéskötési díjat kérhetnek, ezt viszont a teljes szerződéses összegre kell kifizetni. Sokan ezért választanak rövid futamidejű szerződést, mert így kisebb a szerződéses összeg, és a kezdeti díj is alacsonyabb. A megtakarítási időszak lejártakor pedig módosíthatnak, ha tovább takarékoskodnának. Igaz, ekkor a különbözetre is meg kell fizetni ezt a díjat, de nem a kezdetkor terheli a nagyobb egyszeri összeg az ügyfelet. A lakástakarékok akciózni is szokták a termékeiket a szerződési díj egy részének vagy teljes egészének elengedésével. Ez pedig azonnal megdobhatja az elérhető hozamot is.
Aki a megtakarítás lejárta után mégsem lakáscélra költené a pénzét, nem kapja meg az állami támogatást. Neki csak az előre meghirdetett kamat jár. Igaz, a mai 3 százalékos fix kamat a jobbak közé tartozik (a betéti kamatokat itt kalkulálhatja), ráadásul nagy előnye a lakástakarékban megkapott kamatnak, hogy mentesül a kamatadó és az eho alól is.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakástakarék, lakás-takarékpénztár, állami támogatás
Itt a garantált tíz százalék feletti hozam
Soha nem vert még rá ennyit a piaci hozamokra a lakás-takarékpénztári megtakarítás. A most elérhető, 2-3 százalékos kamatozású rendszeres megtakarítási programoknál ugyanis akár 9-10 százalékponttal is többet fizetnek jelenleg a lakástakarékok, így a 4 éves előtakarékosság alatt biztos 12-15 százalékos éves hozamra lehet szert tenni. Ráadásul sem 16 százalékos kamatadó, sem 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) nem terheli a hozamot, így valóban ekkora nyereség üti a megtakarító markát. A rendkívül kedvező ajánlat az állami támogatásnak köszönhető, viszont csak lakáscélra fordítható a félretett összeg. (A lakás-takarékpénztárak működéséről bővebben itt olvashat.)
Válságálló pénzügyi termékeknek bizonyultak az elmúlt években a lakás-takarékpénztárak. Mivel a lakástakarékok zárt rendszerben működnek, és előre meghatározott kamatot adnak a megtakarításra és a hitelre is, felértékelődött a szerepük a piacon. Egyrészt azért, mert az előtakarékoskodás és a hitel is forint, tehát nem kell árfolyamváltozástól tartani. Másrészt a fix kamatok miatt nem érheti meglepetés az ügyfeleket; pontosan tudható előre a hozam, és a hitel kamata sem fog megváltozni a teljes futamidő alatt. Épp ennek a kiszámíthatóságnak és a biztonságnak köszönhetik a lakástakarékok a népszerűségüket, és hogy évről évre 500-550 milliárd forint körüli szerződéses összegre kötnek az ügyfelek új szerződést. (A szerződéses összeg a minimum 4 évnyi összes megtakarítást jelenti a kamatokkal és az állami támogatással növelve, valamint a hozzá igényelhető kölcsön összegével együtt.)
Hogy lesz ekkora a hozam?
A lakástakarékok jellemzően két alapterméket árulnak: az egyik főként megtakarítási termék, a másik inkább a hitel miatt fontos. A megtakarítási terméknél magasabb a betéti kamat és a hitelkamat is (3 és 6, illetve 7 százalék). Az állam minden évben hozzáteszi az éves megtakarítás 30 százalékát, legfeljebb 72 ezer forintot. Ezért havi 20 ezer forint megtakarításával lehet a maximális állami támogatást kihasználni. Ennél a konstrukciónál 13-14 százalékos éves hozam érhető el a minimális, négyéves megtakarítási idő végére. Az elérhető éves hozam egyébként csökken a megtakarítási idő növekedésével, a leghosszabb, 10 éves előtakarékossági időt figyelembe véve már csak 7 százalék körül alakul. (A mai pénzpiaci hozamokat tekintve ez is szép ígéretnek számít.)A felvehető hitel futamideje is a megtakarítási időtől függ, így a 4 éves előtakarékossághoz 5 évig futó hitel igényelhető, aminek a teljes hiteldíja (thm) 8,5 százalék körül alakul. A 10 éves előtakarékoskodásnál 12 éves futamidővel kapható a hitel, 7,8 százalékos thm-mel.
A hitel árát alacsonyan tartó szerződéseknél 1 százalékos betéti és 4-5 százalékos hitelkamatokkal találkozhatunk. Az állami támogatásnak köszönhetően azonban még ennél a konstrukciónál is valamivel 10 százalék feletti az éves hozam 4 éves előtakarékoskodás után, a felvehető hitel díja pedig 6 százalék körül alakul.
...és a korlátok
A szép hozamok és alacsony hitelkamatok ára az, hogy a megtakarítást és a hitelt csak lakáscélra lehet fordítani. Ezen belül azonban tágan felhasználható, építkezésre, lakásvásárlásra, felújításra, de még beépített konyhabútorok és gépészeti berendezések (pl. kazán) vételére is elkölthető a pénz. Lehetőség van arra, hogy idősek otthonában vásároljon élethosszig tartó bérleti vagy lakáshasználati jogot az ügyfél, vagy korábbi hitelét cserélje le.Ami a zárt rendszer stabilitását adja, részben nehézkessé is teszi a működést. Az ügyfeleknek ugyanis figyelembe kell venniük, hogy a megtakarítási időszak letelte után 3 hónapos kiutalási időszak jön, és csak ezután juthatnak hozzá a pénzükhöz.
Jelenleg három lakás-takarékpénztár működik a piacon: az Erste, az OTP és a Fundamenta. A lakástakarékok eltérő futamidejű termékeket kínálnak, többnyire ebből adódik a hozam és a hitel ára (thm) közötti eltérés. Az ügyfelektől a cégek legfeljebb 1 százalékos szerződéskötési díjat kérhetnek, ezt viszont a teljes szerződéses összegre kell kifizetni. Sokan ezért választanak rövid futamidejű szerződést, mert így kisebb a szerződéses összeg, és a kezdeti díj is alacsonyabb. A megtakarítási időszak lejártakor pedig módosíthatnak, ha tovább takarékoskodnának. Igaz, ekkor a különbözetre is meg kell fizetni ezt a díjat, de nem a kezdetkor terheli a nagyobb egyszeri összeg az ügyfelet. A lakástakarékok akciózni is szokták a termékeiket a szerződési díj egy részének vagy teljes egészének elengedésével. Ez pedig azonnal megdobhatja az elérhető hozamot is.
Aki a megtakarítás lejárta után mégsem lakáscélra költené a pénzét, nem kapja meg az állami támogatást. Neki csak az előre meghirdetett kamat jár. Igaz, a mai 3 százalékos fix kamat a jobbak közé tartozik (a betéti kamatokat itt kalkulálhatja), ráadásul nagy előnye a lakástakarékban megkapott kamatnak, hogy mentesül a kamatadó és az eho alól is.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakástakarék, lakás-takarékpénztár, állami támogatás
Kapcsolódó anyagok
- 2016.10.07 - Így juthatsz gyorsan az állami támogatással félretett pénzedhez
- 2016.06.17 - Így hozhat 10 százalék felett a pénzed
- 2016.04.07 - Most díjmentesen nyithat lakástakarék számlát
- 2015.06.03 - Itt kaphatsz 10 százalék feletti hozamot a pénzedre
- 2014.11.05 - Akinek van pénze, így spórol lakásra
- 2014.07.29 - Szeretjük a lakástakarékot
- 2013.12.20 - Hogyan válasszunk hitelt?
- 2013.12.19 - A lakástakarékoskodók mások mint a többiek
- 2013.12.01 - Betétkamatok: durván vágnak a bankok
- 2013.11.04 - Ezért jó a támogatott lakáshitel
- 2013.10.10 - Ilyen olcsón még nem jutott lakáshitelhez
- 2013.06.05 - Húsz éves támogatást javasol az OTP
- 2013.06.04 - Más már ez a lakáshitelezés
- 2013.05.31 - Még több lakástámogatást!
- 2012.12.17 - Visszamenőleg javítják a támogatott lakáshitelt
További kapcsolódó anyagok