Itt a legjobb biztosítók rangsora
2018. október 2. Ötből négy kategóriában a Generali bizonyult a legjobb biztosítónak, egy díjat pedig az Európai Utazási Biztosító vihetett haza. A biztosítókat a független alkuszok rangsorolták.Hétfőn csaknem nyolcszáz résztvevő jelenlétében megnyílt a Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás Siófokon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett kétnapos rendezvény gálaestjén átadták az elmúlt évben legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó, immár jelentős hagyománnyal rendelkező díjakat.
A független biztosítási alkuszok 2004 óta minden évben díjazzák azokat a biztosítókat, amelyek az elmúlt év során a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtották. A szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Biztosítási Nagydíjat idén is öt kategóriában ítélték oda az alkuszok. A szavazáson résztvevő szakemberek a különféle értékelő kérdésekre összesen több mint 26 ezer választ adtak, melyek alapján 2018-ban az alábbi biztosítók bizonyultak a legjobbnak:
- a lakossági, valamint vállalati vagyonbiztosítások, a személybiztosítások, illetve a gépjármű-biztosítás kategóriában a Generali Biztosító,
- az utasbiztosítás kategóriában pedig az Európai Utazási Biztosító
Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)
A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg közel 90 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne.
Címkék: alkusz, FBAMSZ, Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége, Generali, legjobb biztosító, Szolgáltatásminőségi Verseny
Kapcsolódó anyagok
- 2021.09.24 - Idén a Mapfre lett a legjobb biztosító
- 2020.12.11 - Ezek a legjobb biztosítók 2020-ban
- 2019.09.24 - Ezek a legjobb biztosítók 2019-ben
- 2019.03.13 - Alkuszok: ne egy perc alatt döntsünk a legnagyobb vagyonunkról!
- 2018.03.19 - Egyre jobban szeretjük a biztosítókat
- 2017.10.03 - Ezek a legjobb biztosítók 2017-ben
- 2016.09.20 - Mutatjuk a legjobb biztosítókat
- 2016.01.25 - Ezeket a biztosítókat szeretjük
- 2015.09.22 - Ezek a legjobb biztosítók
- 2014.09.23 - Ezek most a legjobb biztosítók
- 2013.09.23 - Ezek a legjobb biztosítók
További kapcsolódó anyagok