Itt a vége! Befejeződött a banki díjemelések vizsgálata
Fotó: Latzer Anna
Az MNB befejezte a teljes hitelintézeti szektort érintően folytatott vizsgálatát arra vonatkozóan, hogy az intézmények a jogszabályokkal összhangban módosították-e egyoldalúan a bankszámlák, bankkártyák díjait, jutalékait vagy költségeit – tudatta a felügyeleti hatóság. Az ellenőrzések négy szakaszban zajlottak.Az előző menetben minden vizsgált hitelintézetnél találtak hibát. Most 39 takarék került a célkeresztbe. A feltárt jogsértések a korábbiakhoz hasonlóak voltak. Az MNB – a 2014. augusztus 26-án közzétett határozatok alapján – 35 esetben kötelezést tartalmazó intézkedéseket írt elő, és ebből 33 esetben bírság kiszabását is indokoltnak tartotta, összesen 216,5 millió forint értékben (a „bűnösöket" lásd az alábbi táblázatban).
További két intézmény megúszta a bírságot, de az MNB felhívta a figyelmüket az új díj bevezetését, valamint a szerződésben foglalt díj számítási módjának fogyasztókra nézve kedvezőtlen módosítását tiltó jogszabályi rendelkezések betartására (PILLÉR Takarékszövetkezet, Solt és Vidéke Takarékszövetkezet). Három pénzügyi intézménynél nem találtak jogsértést (Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.; Credigen Bank Zrt.; Ricse és Vidéke Takarékszövetkezet).
A vizsgált, és elmarasztalt intézmények – amennyiben eddig még nem hoztak ilyen intézkedést – október 15-éig kaptak határidőt arra, hogy az érintett fogyasztók számára visszatérítsék a jogtalanul felszámított díjakat, ennek végrehajtásáról pedig október végéig kell beszámolniuk a jegybank részére.
Az MNB a számladrágítások miatt összesen 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki és 142 intézménnyel szemben intézkedett. Számos esetben arra kötelezték a bankokat és takarékokat, hogy fizessék vissza ügyfeleiknek a tőlük jogszerűtlenül beszedett pénzt. A teljes eljárás (sok ügyfél elégedetlensége mellett) most befejeződött, de a jegybank hangsúlyozta: a jövőben is folyamatosan figyelemmel kíséri a költségek, díjak változásait és vizsgálni fogja azok jogszerűségét. Érdemes felidézni, hogy a bejelentések sorát tízmilliárd forintos visszatérítéssel indították, ami végül ennek harmadára olvadt. Részben azért, mert több bank vitatta az intézkedést, és pert indítottak.
Az utolsó bírságok
Hitelintézet | Bírság |
---|---|
Rónasági Takarékszövetkezet | 19 750 000 |
Rétköz Takarékszövetkezet | 17 250 000 |
ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt | 15 000 000 |
Pátria Takarékszövetkezet | 14 250 000 |
Sajóvölgye Takarékszövetkezet | 13 500 000 |
Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet | 12 250 000 |
Zirci Takarékszövetkezet | 10 500 000 |
Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet | 9 750 000 |
Veresegyház és Vidéke Takarékszövetkezet | 9 000 000 |
Zomba és Vidéke Takarékszövetkezet | 8 750 000 |
Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet | 8 250 000 |
Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezet | 7 500 000 |
Zemplén Takarékszövetkezet | 7 250 000 |
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet | 7 000 000 |
Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet | 6 250 000 |
Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet | 6 000 000 |
Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet | 6 000 000 |
Vámosgyörk és Vidéke Takarékszövetkezet | 5 000 000 |
Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezet | 4 750 000 |
Zalavölgye Takarékszövetkezet | 3 750 000 |
Tiszavasvári Takarékszövetkezet | 3 000 000 |
Sárbogárd és Vidéke Takarékszövetkezet | 3 000 000 |
Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet | 2 500 000 |
Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet | 2 500 000 |
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet | 1 750 000 |
Rakamaz és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet | 1 500 000 |
Szeghalom és Vidéke Takarékszövetkezet | 1 500 000 |
Örkényi Takarékszövetkezet | 1 500 000 |
Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet | 1 500 000 |
Turai Takarékszövetkezet | 1 500 000 |
Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet | 1 500 000 |
Polgári Bank Zrt. | 1 500 000 |
Téti Takarékszövetkezet | 1 500 000 |
Címkék: bírság, MNB, számladíjak, bankok, takarékok, pénzvisszatérítés
Kapcsolódó anyagok
- 2019.08.16 - Tízezreket térít vissza a Raiffeisen
- 2016.04.04 - 26 bank perelte be az MNB-t
- 2016.03.01 - Újabb furcsa banki visszatérítés
- 2015.12.29 - Pénzt kapott a banktól? Nem véletlenül!
- 2015.03.24 - Akciós számlaváltás? Légy résen!
- 2014.12.18 - Csökkenhetnének a banki díjak
- 2014.10.09 - Bezárt fiókok, leszerelt ATM-ek
- 2014.09.29 - Számladíjak: itt az újabb fordulat?
- 2014.08.04 - Szeptember végéig újabb banki visszatérítés
- 2014.07.14 - Harmadára olvadt a banki pénzvisszatérítés
- 2014.06.01 - Nem kaptál pénzt vissza a banktól? Már nem is fogsz
- 2014.05.12 - Gigabírság: ez csak az első kör volt
- 2014.05.05 - Mire mennyi pénzt ad vissza a bank
- 2014.04.25 - Ők szállnak szembe az MNB-vel!
- 2014.03.17 - Banki visszatérítés: ki kaphat és ki nem
- 2014.03.13 - Tízmilliárdot kapnak vissza a banki ügyfelek
- 2013.06.17 - Vége az ingyenes kártyás vásárlásnak
További kapcsolódó anyagok