A Kincstár szerint nem csúsznak a fizetések

Jobb, ha a pedagógusok másképp számolnak

2015. december 4. Jókora port vert fel, hogy a tanárok fizetése csúszik. A Magyar Államkincstár közleményéből kiderült, szó nincs késésről, például a pedagógusok bérét minden hó tizedikéig kell utalni. Ez a törvény, még ha az intézmények eddig nem is így tettek.

Az Államkincstár közleményben tudatta, hogy nem felelős a sajtóban az utóbbi napokban említett állítólagos csúszásokért, amelyek (mint a leírtakból kiderült, nincsenek is). Az állam a jogszabályban előírt határidőre elkészítette a 2015. november havi főszámfejtést, az ehhez kapcsolódó utalási állományokat és listákat, amelyeket december 2-ig megküldött az intézményeknek. Hangsúlyozták továbbá, hogy a munkabért változatlanul az intézmények indítják a saját banki számlájukról.

Az is kiderült, hogy a Kincstár szerint a központosított illetményszámfejtő rendszerrel (KIRA) nincs semmi gond. A rendszerek közötti átállás megkönnyítésére rendkívüli fejlesztéssel lehetőséget biztosítottak az intézményeknek, hogy még a régi (KIR3) rendszerben a november 5-16. közötti átállási időszakban jelentkező és előre látható kifizetéseket elutalhassák. Erről (is) időben, egy körlevélben tájékoztatták az intézményeket.

Az alkalmazkodás már évekkel ezelőtt megindult


Az igazi érdekesség azonban alighanem a közlemény utolsó bekezdéseiben található. Hangsúlyozzák ugyanis, hogy a törvény szerint valamennyi intézményben a közszolgálati jogviszonnyal rendelkezőknek a hónap 5., a közalkalmazottaknak és a munkatörvénykönyve hatálya alá tartozó foglalkoztatottaknak a hónap 10. napjáig kell megkapniuk a munkabérüket. Felhívják egyúttal a figyelmet arra, hogy a jogszabályban előírt határidők eltérhetnek az intézményekben eddig kialakított utalási gyakorlattól. (Aki mégis csúszást érzékel, az a kira.info@allamkincstar.gov.hu címen ezt jelezheti az államkincstárnak.)

A leírtak alapján könnyen előfordulhat tehát, hogy azok a pedagógusok, akik eddig a hó elején kaptak fizetést, kénytelenek lesznek a tizedikei időponthoz alkalmazkodni. Ez pedig gondot okozhat akkor, ha például a hiteltörlesztés vagy a hitelkártya fordulója ennél korábban van. Akit ez érint, annak az tanácsolható, hogy a fizetési csúszás elkerülése érdekében próbálja módosítani a határnapot (már hallottunk olyanról, akinek ez sikerült).

A hozzánk érkezett jelzések szerint egyébként a cégek már évekkel ezelőtt elkezdték finoman kifelé tolni a bérek átutalását. A korábban másodikán-harmadikán megérkezett fizetés sokszor már csak tizedike környékén landolt a számlán. Két évvel ezelőtti tapasztalat volt, hogy – alighanem a rezsicsökkentés egyik mellékhatásaként – a családoknak alkalmazkodniuk kellett ahhoz, hogy az áramszámla fizetési határideje az évek óta megszokottnál akár két héttel is korábbra esik. A többi közüzemi számla elvárt befizetési időpontja is valahogy gyorsult.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok