A hatóság szerint olyan díjat alkalmaznak a szolgáltatók, amilyet akarnak

Jókorát drágulhat a telefon, a tv és a net

Fotó: clipart.com
2023. január 15. Alighanem azzal, hogy a Vodafone a NER markába került, minden ügyfél számára új időszámítás kezdődhetett. Lehetővé vált ugyanis, hogy jókorát emeljenek a szolgáltatók, még a hűségidőn belül is. Az üzletágat felügyelni hivatott Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jelezte: a szolgáltatók kiskereskedelmi árképzésének gazdasági megalapozottságát nem vizsgálják.

A Vodafone nem sokra rá, hogy világossá vált, a cég a NER markába kerül, arról értesítette előfizetőit, hogy „díjkorrekciót” vezet be.  A társaság az inflációra hivatkozva kimutatása szerint 2023. január 2-étől közel 10 százalékkal drágította szolgáltatását. A konkrét díjak alapján – írtuk meg korábban – jóval nagyobb mértékű is lehet az emelés. A drágítás ráadásul a hűségidős szerződésekre is vonatkozik.

Vártuk, hogy mit lép az NMHH. Mostanra kiderült: semmit. A 24.hu feltérképezte, milyen díjmódosításra készül a többi szolgáltató. A Magyar Telekom 2022. szeptember 1-től módosította úgy a szabályzatát (ÁSZF), hogy megteremtse az évenkénti, inflációkövető „árkiigazítás” lehetőségét. Először 2023-ban, a KSH 2022-es éves átlagos fogyasztói árindexét tartalmazó hivatalos közleménye utáni 90. napon drágítanak.

A Yettelnél is tavaly került bele az ÁSZF-be az inflációkövető díjemelés. Ők ugyancsak a KSH közleményét veszik alapul, de türelmetlenebbek a Telekomnál (a Vodafone persze beelőzhetetlen lett). A hivatalos adatot követően ugyanis már a 60. napon emelik a díjakat. A DIGI 2022 novemberében emelte be feltételei közé az automatikus inflációkövető indexálást, az első drágulás pedig májusban lesz. Persze – hangsúlyozták kivétel nélkül a cégek – az új díjakról az ügyfeleket előzetesen értesítik. 

Már senki nincs, aki az ügyfeleket védené?


Néhány évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) műhelyében készült egy olyan elemzés, amiben kimutatták: túl drága Magyarországon a mobil és az internet. Azt is megállapították, hogy hazánk azon kevés országok egyike, ahol a fogyasztói árak – az adóváltozások hatásait is kiszűrve – magasabbak a 2007-ben érvényesítettnél. Olvasói jelzések alapján úgy gondoljuk, ez a helyzet azóta csak tovább romolhatott.

Nem is annyira régen az NMHH is úgy látta, lehet teendő a távközlési árak (akkor pontosan az sms-ek felszámított költsége) terén. Igaz, vizsgálódásukra a versenyhatóság (GVH) jelzése nyomán kerülhetett sor. Persze, ha egyáltalán sor került, mert erről nem tudunk semmit. Azt tették csak közzé 2021 júliusában, hogy lesz ilyen.

A portál megkérdezte az NMHH-t is arról, szerintük rendben levők-e a szolgáltatók idei díjemelési lépései. Válaszuk szerint a „szolgáltató által alkalmazott díjkorrekció akkor jogszerűtlen, ha az nem kellően objektív, mértéke és időpontja nem látható előre”. Azt is jelezték, hogy a szolgáltatók kiskereskedelmi árképzésének gazdasági megalapozottságát („jogos voltát”) nem vizsgálják, a szolgáltatóknak nincs költség alapú árképzési kötelezettségük.
 
Az NMHH gondosan csak most tudatta, hogy az előfizetőknek a díjkorrekciós mechanizmus bevezetésekor (tehát az ÁSZF-ek tavalyi módosításakor) lett volna joga azonnali hatályú felmondásra. Amikor azonban már szerződés szerint történik az inflációkövetés és az ezzel járó díjemelés, akkor ilyen jog már nem áll fenn. A hatóság honlapján pedig még jelenleg is az található a netes előfizetésekről, hogy ha azok határozott idejűek, akkor „a lényegi részt – többek között a díjszabást, az időtartamot – a szolgáltatók csak jogi változások miatt módosíthatják egyoldalúan”. (Ezt lementettük, hiszen jártunk már úgy, hogy a link cikkünk megjelenése után valahogy másra mutatott., de a mostani jogi környezetben az egészet így is akár a hajunkra is kenhetnénk – a szerk.)

Szerző: Azénpénzem/24.hu
Címkék:  , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok