Nőtt a kártyák hátránya a pénzváltók árfolyamaihoz képest
2018. június 14.
Kigyűjtöttük, hogy az elmúlt másfél hónapban miként alakult az euró forintárfolyama a pénzváltóknál. Egyelőre bosszankodhat, aki nyaralására nem szerezte be korábban a közös európai pénzt. Most csak a bizonytalanság látszik biztosnak, ami aggaszthatja a kártyával az éppen aktuális árfolyamon költőket.
Aki tavaly a főszezonban ugyanoda ment külföldre nyaralni, mint 2016-ban, csak a forint ereje következtében úgy élhette meg, mintha körülbelül öt százalékos engedményt kapott volna. Az idén azonban sajnos pont ezzel ellentétes folyamat zajlott le. Különösen a horvátországi üdülésre készülőknek lehet nagyon bosszantó, hogy a forint a kunával szemben is jelentősen gyengült. Az ottani nyaralásra így még áremelkedés nélkül is határozottan többet kell szánni a tavalyinál.
Az árfolyamok pillanatnyi állásánál is kellemetlenebb lehet azonban, hogy az elmúlt időszakban nem csak az erősebb forintnak, hanem az árfolyamok már éppen kialakult stabilabb alakulásának is búcsút mondhattunk. Kigyűjtöttük, hogy az elmúlt másfél hónapban miként alakult az euró forintárfolyama egy tipikusan jónak mondható pénzváltónál, és – mint a grafikonon is látszik – elég éles kilengések voltak tapasztalhatóak.
Általában igaz, hogy a jelentősebb elmozdulások kifejezetten kedvezőtlenek a külföldi pénzt használóknak. Az év elején megvizsgáltuk, hogy a forint gyengülése (most alighanem örülnénk az akkori árfolyamoknak) miként hatott a kínálatra. Az átlagos változásokat összefoglaló táblázatunk adataiból látszott, hogy a pénzváltók alapvetően lefelé, a bankok pedig felfelé nyomták a számokat. Persze a vételi és az eladási árfolyamok esetében eltérő módon, illetve mértékben.
Ahogy a piaci folyamatokat az elmúlt hetekben figyeltük, határozottan érzékelhető volt a pénzváltók, de különösen a bankok bizonytalansága. Eleinte úgy tűnt, hogy átmenetinek tartják a forintgyengülést, ezért azt esetenként nem is teljes mértékben érvényesítették. Később azonban még alaposan rá is tettek a változásra. Most ismét némi konszolidáció érzékelhető. Kérdés persze, mi jöhet még. A főszezon ugyanis előttünk van.
Ilyenkor az utazás előtt állók számára mindig dilemma, hogy bankókban előre szerezzék be a szükséges pénzt, vagy a jószerencsére bízva magukat inkább kártyát használjanak. Az egyértelműen a pénzváltók javára szólhat, hogy így időzíteni lehet a szükséges valuta beszerzését (rámozdulva a kedvezőbb árfolyamra), míg a kártyás elszámolás mindig a költés napjához igazodik. Az azért nem jó hír, hogy a korábbi átlagokhoz képest most nagyobb a bankkártyás elszámolás hátránya a jobb pénzváltóknál beszerezett valutához képest. Eurónként átlagosan 4,5 forinttal többe kerül külföldön használni a plasztikpénzt, mintha az euró bankókat jól megválasztott váltónál szerezné be valaki. (A konkrét árfolyamokat itt nézheti meg.)
Arról, hogy a devizaszámlákon miként lehet bukni, ebben a cikkben olvashat
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: euró, árfolyam, pénzváltók, bankok, bankkártya
Jól betett a forint a nyári külföldi utat tervezőknek
Aki tavaly a főszezonban ugyanoda ment külföldre nyaralni, mint 2016-ban, csak a forint ereje következtében úgy élhette meg, mintha körülbelül öt százalékos engedményt kapott volna. Az idén azonban sajnos pont ezzel ellentétes folyamat zajlott le. Különösen a horvátországi üdülésre készülőknek lehet nagyon bosszantó, hogy a forint a kunával szemben is jelentősen gyengült. Az ottani nyaralásra így még áremelkedés nélkül is határozottan többet kell szánni a tavalyinál.
Horvát kuna (Ft, 2018. június 13.) | |||
---|---|---|---|
Pénzváltó | Eladási | Bank | Eladási |
Northline | 45,6 | CIB | 47,64 |
Asmia | 44,5 | Erste | 47,63 |
Golda | 44,5 | K&H | 45,93 |
Akkad Bros | 44,4 | MKB | 45,38 |
H&Mb | 45,5 | OTP | 45,61 |
BSc | 44,5 | Raiffeisen | 45,52 |
Star Changeb | 44,5 | UniCredit | 45,95 |
Correct Changea | 44,4 | Sberbank | 45,46 |
Iblachangec | 45 | Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés | |
a) 0,3-0,6%, de max. 6000 Ft kezelési költséget számítanak fel | |||
b) változó a kezelési költség | |||
c) 0,5%, 1,5 millió Ft felett max. 4000 Ft a kezelési költség |
Általában igaz, hogy a jelentősebb elmozdulások kifejezetten kedvezőtlenek a külföldi pénzt használóknak. Az év elején megvizsgáltuk, hogy a forint gyengülése (most alighanem örülnénk az akkori árfolyamoknak) miként hatott a kínálatra. Az átlagos változásokat összefoglaló táblázatunk adataiból látszott, hogy a pénzváltók alapvetően lefelé, a bankok pedig felfelé nyomták a számokat. Persze a vételi és az eladási árfolyamok esetében eltérő módon, illetve mértékben.
Minél nagyobb a kilengés, annál rosszabbul járhatnak az ügyfelek
Ahogy a piaci folyamatokat az elmúlt hetekben figyeltük, határozottan érzékelhető volt a pénzváltók, de különösen a bankok bizonytalansága. Eleinte úgy tűnt, hogy átmenetinek tartják a forintgyengülést, ezért azt esetenként nem is teljes mértékben érvényesítették. Később azonban még alaposan rá is tettek a változásra. Most ismét némi konszolidáció érzékelhető. Kérdés persze, mi jöhet még. A főszezon ugyanis előttünk van.
Ilyenkor az utazás előtt állók számára mindig dilemma, hogy bankókban előre szerezzék be a szükséges pénzt, vagy a jószerencsére bízva magukat inkább kártyát használjanak. Az egyértelműen a pénzváltók javára szólhat, hogy így időzíteni lehet a szükséges valuta beszerzését (rámozdulva a kedvezőbb árfolyamra), míg a kártyás elszámolás mindig a költés napjához igazodik. Az azért nem jó hír, hogy a korábbi átlagokhoz képest most nagyobb a bankkártyás elszámolás hátránya a jobb pénzváltóknál beszerezett valutához képest. Eurónként átlagosan 4,5 forinttal többe kerül külföldön használni a plasztikpénzt, mintha az euró bankókat jól megválasztott váltónál szerezné be valaki. (A konkrét árfolyamokat itt nézheti meg.)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból egyébként kiszámoltuk, hogy 2017-ben az előző évinél majdnem harmadával többször használták plasztikjukat külföldön a magyar ügyfelek. A kiadás közben bő ötödével nőtt. A kinti bankjegykiadókat (ATM) is sűrűbben vették igénybe, bár ezen a téren a bővülés legalább sokkal csekélyebb lett, mintegy hét százalékra rúgott. Arról viszont, hogy a pénzváltók forgalma közben miként alakult, nincs megbízható információ.
A bankok és a pénzváltók által alkalmazott árfolyamokat itt böngészheti!
Arról, hogy a devizaszámlákon miként lehet bukni, ebben a cikkben olvashat
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: euró, árfolyam, pénzváltók, bankok, bankkártya
Kapcsolódó anyagok
- 2019.07.15 - Külföldre megy? Mutatjuk, melyik bank a legjobb!
- 2019.07.15 - Még több veszíthető az euró ide-oda váltásával
- 2018.11.23 - Gyanús pénzváltások miatt bírságoltak meg bankokat
- 2018.09.18 - Bankkártyás furcsaságok
- 2018.07.31 - Pórul is járhat a bankkártyával
- 2018.07.25 - Kamat, árfolyam: egyedi a magyar út
- 2018.06.28 - Áll a bál a forint körül
- 2018.06.27 - Gyenge a forint, özönlenek a bevásárlóturisták
- 2018.06.15 - Érdekli-e az MNB-t a forint?
- 2018.06.14 - Mire odaérünk, eltűnhet a jó valutaárfolyam
- 2018.05.22 - Mitől ilyen gyenge valójában a forint?
- 2018.04.09 - Örültek a spekulánsok a választási győzelemnek
- 2018.02.28 - Összeszedtük, most mit kínálnak a pénzváltók és a bankok
- 2018.02.28 - Nem mindenütt gyengült egyformán a forint
- 2018.01.22 - Durván ráfizethet az euróval
További kapcsolódó anyagok