Jól jártak a kései bérmegállapodással az egyéni vállalkozók
2021. február 2. Azokra a kötelezettségekre, amelyekre az adószabály szerint az év első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér vonatkozik, a tavalyi minimálbér az irányadó – jelezte a Pénzügyminisztérium (PM). A kedvezmények viszont visszamenőlegesek.Az idén annyira későn született meg a bérmegállapodás, hogy az új, emelt minimálbér és bérminimum csak februárban tudott hatályba lépni. Annak ellenére, hogy a minimálbér összege február 1-jétől emelkedett négy százalékkal, a hozzá igazodó adókedvezmények már januártól a megemelt alapján számítandók – tette közzé a PM.
A szaktárca leírta, hogy a minimálbérhez kötött személyi kedvezmény összege így például már januártól 8050 forintról 8370 forintra nőtt. Az egy évvel ezelőtti adatok alapján ez most januárban több mint 110 ezer embert érint. A személyi kedvezmény azoknak jár, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek, és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, ami súlyos fogyatékosságnak számít, így többek között a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek. De szintén a magasabb összegű minimálbérrel lehet számolni az őstermelői bevételi értékhatárok, illetve a csekély értékű ajándék esetében is.
Szintén a kedvező szabályok érvényesülnek a munkaerőpiacon nagyobb segítségre szoruló emberek után a szociális hozzájárulási adóból járó adókedvezmény összegének meghatározásakor. Így például a vállalkozónak egyáltalán nem kell szociális hozzájárulási adót fizetnie a három vagy több gyermeket nevelő nők munkabére után a foglalkoztatás első három évében. A mentesség már januárban is a megemelt, 167400 forint összegű minimálbérig vehető igénybe.
Az egyéni vállalkozók is jobban járnak az adókötelezettség számításakor a kedvező szabállyal. Az olyan kötelezettségekre ugyanis, amelyekre az adószabály szerint az év első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér vonatkozik, a „régi” minimálbért (161000 forint) kell alkalmazni. Így például az egyéni vállalkozók saját maguk után havonta fizetendő szociális hozzájárulási adójának alapja legalább a minimálbér 112,5 százaléka. Ez 2021-ben is 181125 forint a korábbi minimálbérrel számolva, ami éves szinten 86400 forinttal alacsonyabb adóalapot eredményez.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: adó, minimálbér, bérminimum, szocho, egyéni vállalkozó, kedvezmény, PM
Kapcsolódó anyagok
- 2021.11.03 - Tényleg 200 ezer lesz a minimálbér
- 2021.03.01 - Szja-bevallás: újabb figyelmeztetés a NAV-tól
- 2021.01.29 - Már hivatalos, ennyit kapnak a minimumot keresők
- 2021.01.26 - Sajátos tánc a magyar bérek körül
- 2021.01.25 - Csak Romániában és Bulgáriában kerestek kevesebbet a magyaroknál
- 2021.01.22 - A MASZSZ nem írja alá a béremelési megállapodást
- 2021.01.19 - Ismét zsarolással kényszerítenék ki az alacsonyabb béremelést
- 2020.12.22 - Az utolsó pillanatokra maradhat a bérmegállapodás
További kapcsolódó anyagok