Keményebb mínuszba taszította a kamatot az MNB

2017. szeptember 19. Az egynapos betéti kamatot mínusz 0,05 százalékról mínusz 0,15 százalékra csökkentette ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Ez a feltétel a bankokra vonatkozik, de botorság lenne azt hinni, hogy ne éreznék meg ügyfeleik is.

Mai kamatdöntő ülésén az MNB a várakozásoknak megfelelően folytatta lazító intézkedéseit. Persze nem az alapkamatot csökkentették, de ez tulajdonképpen mindegy. Mint Ürmössy Gergely, az Erste vezető makrogazdasági elemzője hangsúlyozta: az alapkamat már jó ideje elvesztette irányadó jellegét, hiszen a bankközi kamatok, valamint a kincstárjegyhozamok jelentősen alatta vannak.

A jegybank az egynapos betéti kamatot csökkentette mínusz 0,05 százalékról mínusz 0,15 százalékra (miközben az alapkamat továbbra is 0,9 százalék – persze pluszban). Nem csak ez gerjeszti azonban tovább a kamatesést. A háromhónapos betétek maximális állományát a negyedik negyedévre 75 milliárd forintban állapította meg a Monetáris tanács. Ezen a téren sikerült meglepni a piacot, hiszen ez a korábbi lehetőségnél 225 milliárd forinttal csekélyebb, miközben szinte mindenki 150 milliárdos vágásra számított.

Egyértelműen gyengébb forintot szeretnének


A jegybank legfontosabb eszköze 2015 szeptembere óta már a háromhónapos futamidejű MNB-betét, a mennyiségi korlátozást 2016. október 26-án vetették be. Gyakorlatilag ennek a betétnek a hozama szolgál irányadó jegybanki kamatként. A jelenlegi döntést követően viszont már a háromhónapos betét is jelképessé vált.

Úgy tűnik azonban, még ezeknél drasztikusabb lépések is lehettek a kalapban. Mint arra ugyanis az Equilor elemzőinek véleményéből kiderül, ez magyarázhatja, hogy a döntést követően erősödött a forint. Ez azonban átmeneti hatás lehet. Az Equilornál úgy látják, hogy a jegybank „komfortzónája” alulról közelítheti a 315-ös euróárfolyamot. (megjegyezzük, ezt mintha egyre nehezebben tudnák elérni, abban a pillanatban ugyanis, hogy magára hagyják, nemzeti fizetőeszközünk erősödésnek indul).

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok