Aki repül, az a legtájékozottabb

Készül az újabb jogszabály az utazók jogairól

Fotó: Leéb Ádám
2020. január 14. Az uniós utasok kevesebb mint fele tudja csak, hogy az EU szabályozza az utasokat megillető jogokat. Ezeket a jogokat azonban ismertebbé, illetve érthetőbbé és érvényesíthetővé kell tenni. Az Európai Bizottság ezért a légi és vasúti közlekedést igénybe vevő utasok jogainak korszerűsítését javasolta.

Az Európai Unió a világ egyetlen olyan térsége, ahol az utazó polgárok teljes körű jogvédelmet élveznek. Az utasjogokat uniós szinten határozzák meg, de a nemzeti hatóságoknak kell felügyelniük, hogy a közlekedési szolgáltatók valóban biztosítják-e őket. A tagállamok közötti különbségek miatt azonban az utasok nehezen alkotnak világos képet arról, hogy mit tehetnek és kihez fordulhatnak sérelem esetén.

- Ezeket a jogokat ismertebbé, illetve könnyebben érthetővé és érvényesíthetővé kell tenni – nyilatkozta Adina Vălean, a közlekedéspolitikáért felelős biztos. A szabályoknak nagyobb jogbiztonságot kell nyújtaniuk az utasoknak és az ágazatnak. A Bizottság ezért javasolta a légi és vasúti közlekedést igénybe vevő utasok jogainak korszerűsítését – derül ki az Európai Bizottság sajtóközleményéből. - Jelenleg arra várunk, hogy a Tanács és az Európai Parlament között megállapodás szülessen annak érdekében, hogy az EU-ban utazók hatékony védelemben részesüljenek – tette hozzá az uniós biztos.

Az uniós polgárok fele sem lát tisztán


A megkérdezett uniós polgárok mindössze 32 százaléka tudta, hogy az EU-ban jogszabályok rendelkeznek az utasjogokról - derül ki az Eurobarométer felméréséből, amit az Európai Bizottság tegnap tett közzé. Azok, akik legalább egy utazási módot igénybe vettek, nagyobb valószínűséggel ismerik a jogaikat (43 százalék), de az ő arányuk sem éri el az 50 százalékot.
Az uniós utasjogokról az Európa Önökért honlapon érhetők el információk. A cikkben részletezett felmérésre 2019. február 19. és március 4. között került sor, a kérdésekre 27 973 uniós polgár válaszolt.
Csupán 14 százalékuk van azonban kifejezetten tisztában a légi közlekedéssel, 8 százalék a vasúttal, 5 százalék a távolsági busszal és 3 százalék a hajóval vagy komppal utazással járó jogokkal.  Ez nem meglepő, hiszen többnyire nem kapnak megfelelő információt: még leginkább a légi utasok érezték úgy, hogy a közlekedési vállalatok az utazás előtt jól tájékoztatták őket a jogaikról, de nekik is csak 40 százalékuk; a hajóval vagy komppal utazóknak csak a 29 százaléka, a vasúti utasok és a távolsági busszal utazóknak pedig mindössze 26-26 százaléka. Még kevesebben gondolták elegendőnek az utazás alatt vagy után kapott információkat. 

A légi utasok tesznek a legnagyobb valószínűséggel panaszt, ha okuk van rá: nekik 37 százalékuk, a távolsági busszal közlekedők 26 százaléka, a vasúttal közlekedők 24 százaléka, a hajóval vagy komppal közlekedők 18 százaléka, összességében az utazók 26 százaléka élt ezzel a lehetőséggel. Azok, akiknek lett volna rá okuk, mégsem tettek hivatalos panaszt (72 százalék), a leggyakrabban arra hivatkoztak, hogy nem látták értelmét (45 százalék), vagy az összeget tekintették túl alacsonynak (25 százalék).

Eltérő segítséget kaptak a fennakadást tapasztalók


Az elmúlt 12 hónapban a légi közlekedésben probléma esetén az utazók 53 százalékának nyújtott segítséget valamilyen formában a légitársaság (például étel és ital, alternatív járat, megtérítés, pénzügyi kompenzáció, szállás), akár nyújtottak be panaszt, akár nem. A vasúti utasok csupán 43 százalékának, a hajóval vagy komppal közlekedők 38 százalékának ajánlottak fel segítséget fennakadás esetén.

A közlekedési vállalatnak panaszt tevők 55 százaléka volt elégedett a panaszkezelés módjával, csupán 37 százalékuk volt azonban elégedett a panasztételi eljárásról a közlekedési vállalattól kapott tájékoztatás módjával.

A fogyatékossággal élő vagy csökkent mozgásképességű személyek számára segítséget kérők jelentős többsége (81 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy elégedett volt a közlekedési vállalat válaszával. Kevesebb megkérdezett (60 százalék) adott hangot elégedettségének azok közül, akik több közlekedési módot is igénybe vettek.
 
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok

Most okozzák a kátyúk a legtöbb balesetet
2020. január 23. A kátyú okozta károk 60-70 százaléka jellemzően az első negyedévben történik a kátyúbiztosítást kínáló társaságok tapasztalatai szerint. Az ilyen jellegű balesetek minden autósnak potenciális kockázatot jelentenek, ezért a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerint érdemes biztosítással felkészülni a váratlan esetekre.


A téli fagyok súlyosan meg tudják rongálni a közutakat, ezért most kezdődik csak az igazi „kátyúszezon”. Az úthibák javítása általában tavasszal kezdődik meg, gyakran nyár elejéig is elhúzódik, addig viszont számtalan autót tesznek tönkre minden évben.

A kátyúk okozta leggyakoribb kár a defekt, illetve a felni sérülése, de előfordul futómű-károsodás is sőt, akár balesetet, személyi sérülést is okozhat a kátyú. Az átlagos kárösszeg pár tízezer forint, azonban a futóműben okozott kár akár a többszázezret is elérheti – áll a MABISZ közleményében.

Bizonyíték kell

Fontos tudni, hogy bár az utak állapotáért az út fenntartója felel, azonban a káreseményt mindig a kárt szenvedett autósnak kell bizonyítania. A kátyús balesetekhez akkor is érdemes rendőrt hívni, ha nem történt személyi sérülés, mivel a hatósági jegyzőkönyv fontos dokumentum lehet a bizonyítási eljárás során. Az esetet mindig alaposan dokumentáljuk: készüljön több irányból is fénykép a kátyúról, az autóról, a helyszínről és jól láthatóan a keletkezett sérülésről. Ha a balesetet más is látta, érdemes feljegyezni a tanú vagy tanúk elérhetőségét.

A bejelentéssel a károsultnak a közút fenntartójához kell fordulnia. A bejelentésnél közölni kell az esemény idejét, pontos helyét, valamint, hogy milyen körülmények között történt a baleset. A bejelentéshez csatolni kell a helyszínen készült hatósági jegyzőkönyvet, valamint a fényképfelvételeket, tanúnyilatkozatokat, továbbá – amennyiben rendelkezik vele – a kár összegét igazoló javítási számlát. A kár pontos összegének tanúsításához feltétlenül kérjünk számlát a gépjármű javítási munkálatairól, és őrizzük is meg a procedúra befejezéséig, továbbá érdemes lehet az esetlegesen kicserélt alkatrészeket is megtartani.

Ha több gépjármű is károsodott, azokat külön-külön is be kell jelenteni, az autók sérüléseit ugyanis egyenként számolják el. Személyi sérülés esetén az orvosi dokumentációt is be kell mutatni. A bejelentéshez ne felejtsük el csatolni a forgalmi engedélyről készített másolatot! Szükség esetén hiánypótlásra is felszólíthatják a bejelentőt, ezért érdemes e-mail címünket is megadni.

A biztosítónak is kell a bizonyíték

Kátyúkár biztosítás esetén nem az útkezelő, hanem a saját biztosítónk felé jelenthetjük be a kárt. A biztosító kifizeti a kártérítést, majd utólag rendezi azt az illetékes közútkezelővel. Itt is rendkívül fontos a részletes dokumentáció, ennek hiányában ugyanis a biztosító sem tud fizetni. Mint ahogy akkor sem, ha a megengedettnél gyorsabban hajtott az autós, vagy figyelmeztető tábla jelezte az úthibát.

Kátyúbiztosítást jelenleg önállóan, illetve kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) vagy casco mellé kiegészítő biztosításként köthetnek az autósok, akár évi 2-3 ezer forintért. A kátyúkár biztosítást az hívta életre, hogy az ilyen károk átlagos összege 20 ezer forint körüli, a casco biztosítások önrésze pedig ettől jellemzően magasabb.

ÚtszakaszKezelőBejelentés

Településeket összekötő utak, autópályákMagyar Közút Zrt.elektronikusan (https://internet.kozut.hu/ugyfelszolgalat/karigeny-bejelentes/gepjarmu-kar/); postai úton (Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kárigénykezelő osztály, 1024 Budapest, Fényes Elek u. 7-13.); e-mailen: karigenykezeles@kozut.hu
Lakott területen belüli útszakaszokilletékes önkormányzatszemélyesen; e-mailen
Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalaiBudapest Közút Zrt.személyesen az ügyfélszolgálaton (Budapest, XI. kerület, Bánk bán utca 8-12.); e-mailen a karrendezes@budapestkozut.hu címen, kitöltött "Kátyúkár bejelentő lap" csatolásával
Egyes biztosítóknál létezik olyan szolgáltatás is, amely a kár – meghatározott limitig történő – megtérítése mellett egyfajta jogsegély-szolgáltatást is nyújt, eljár az út kezelőjénél a biztosítási limitet meghaladó kártérítés megfizetése ügyében.